Infostart.hu
eur:
386.46
usd:
332.06
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Nem került jobb helyzetbe Hillary Clinton

Kompromisszumos döntést hozott két állam, Florida és Michigan elnökjelölt-állító delegátusainak az ügyében az amerikai Demokrata Párt szombaton.

A döntés lényege, hogy mindkét állam delegátusai részt vehetnek ugyan az augusztus végén esedékes jelöltállító konvención, de fejenként csak fél szavazattal rendelkezhetnek.

A Demokrata Párt vezetése azért vette fontolóra a két állam delegátusainak a megbüntetését, mert a párt szabályzatával szembeszegülve túl korán rendezték meg az előválasztást.

Korábban felmerült annak a lehetőség is, hogy mindkét államot kizárják a pártkonvencióról, vagyis, hogy nem veszik figyelem sem Florida, sem Michigan delegátusainak a szavazatait annak a kérdésnek az eldöntésében, hogy a Demokrata Pártot Hillary Clinton New York-i vagy Barack Obama illinois-i szenátor képviselje a novemberi elnökválásztáson.

A Demokrata Párt ügyrendi bizottságának szombati kompromisszumus döntése nyomán némileg megváltozott a választási matematika. Az augusztus végi denveri pártkonvención 3409,5 kötött szavazatú delegátus és 823,5 szabadon döntő szuperdelegátus vesz részt. Ez összesen 4233 szavazat, ami azt jelenti, hogy a jelöltség megszerzéséhez szükséges többség 2117 voks.

A CNN úgy becsüli, hogy a michigani és floridai félszavazatok beszámításával Obama eddig 2051 szavazatot gyűjtött össze, vagyis mindössze 66 voks választja el a jelöltségtől. Clinton 1877 szavazatot tudhat maga mögött.

Obamának áll a zászló

A kilenc órányi feszült tanácskozás után meghozott kompromisszumos döntés ellen Clinton stábja tiltakozott, hiszen a volt first lady szerezte meg a delegátusok többségét mindkét vitatott államban. Azonban sem ő, sem riválisa nem kampányolt egyik államban sem, Michiganben ráadásul Obama neve nem is szerepelt a szavazólapon. Clintonék közölték, hogy Michigan tekintetében nem született igazságos döntés, mert megítélésük szerint Clintonnak néggyel több delegátus járna.

Az Obama-stáb viszont üdvözölte a kompromisszumot, hangoztatva, hogy az illetékes bizottság igazságos döntést hozott, így Michigan és Florida véleménye is számítani fog a konvención.

A hátralevő három előválasztási fordulóban - vasárnap Puerto Ricóban és kedden Dél-Dakotában, illetve Montanában - összesen 86 elkötelezett delegátust osztanak ki a két jelöltaspiráns között.

Elemzők úgy számolnak, hogy Obama, még ha veszít is, legalább 30 delegátust szerez kedd estig, tehát már csak 30 szuperdelegátus támogatására lesz szüksége a jelöltség megszerzéséhez.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

Szakértő: Brüsszel tényleg késleltetheti a vizsgálatokat a magyar választásokig

2 milliárd eurót már elvesztett Magyarország, 17 milliárd euró sorsa még kétséges. A Euronews értesülései szerint az Európai Bizottság befagyasztja a Magyarország elleni vizsgálatokat a választásig, mert a testület nem akarja úgy feltüntetni magát, hogy beavatkozik a magyar választási kampányba. Gálik Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem docense szerint már eddig is volt arra példa, hogy a Bizottság késleltetett eljárásokat hasonló helyzetben.

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elromlott a hangulat: esik Amerika

Elromlott a hangulat: esik Amerika

Aránylag izgalommentesen zajlott ma a kereskedés az európai piacokon, de ez egyáltalán nem volt igaz a magyar tőzsdére, a BUX index ugyanis folytatta idei szárnyalását és 1,5 százalékkal magasabban zárta a napot. Messze kiemelkedett a magyar tőzsdei szereplők közül a Mol, miután az olajcég árfolyama 5 százalékot ralizott kifejezetten magas forgalom mellett. Az extrém mozgás alapvetően technikai indíttatású volt, hiszen tegnap tört ki felfelé a már 2022 eleje óta tartó oldalazó sávból a Mol részvénye, ezzel 2019 óta nem látott szintre került az árfolyam – a kulcsszintet átlépve most felbátorodhattak a vevők. Egyébként a szerb olajfinomító NIS potenciális felvásárlásával kapcsolatos spekuláció erősödése hajtja most elsősorban a sztorit, de az emelkedő olajárak is kedveznek.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×