Infostart.hu
eur:
365.29
usd:
320.68
bux:
151272.07
2026. szeptember 27. vasárnap Adalbert

Németországban követelték a szélsőjobboldali pártok betiltását

Németországban a minimálbér bevezetését követelték a legtöbb május elsejei nagygyűlésen. A szónokok követelték a német szélsőjobboldali pártok betiltását is. Az ország nagyvárosaiban rendezett megmozdulásokon mintegy félmillióan vettek részt.

Németországban a minimálbér bevezetését követelték a legtöbb május elsejei nagygyűlésen. Becslések szerint az ország nagyvárosaiban rendezett megmozdulásokon mintegy félmillióan vettek részt.

A szónokok a minimálbér bevezetése mellett a munkabiztonság növelését, a nyugdíjkorhatár csökkentését és nagyobb beleszólási jogot szorgalmaztak a dolgozóknak.

Konkrét politikai követelésként hangzott el a gyűléseken a német szélsojobboldali pártok betiltása. A Rajna-Pfalz tartomány fővárosába, Mainzban tartott központi rendezvényen 5 év után először beszédet mondott Kurt Beck, a Német Szociáldemokrata Párt vezetője, a tartomány miniszterelnöke is.

Nagygyűlések voltak egyebek mellett Berlinben, Kölnben és Wolfsburgban. A nürnbergi és a hamburgi megmozdulásokat szélsőjobboldali tüntetők igyekeztek megzavarni, és sajtóértesülések szerint kisebb összecsapások is voltak.

Címlapról ajánljuk
Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Felejthetetlen ünnepnek ígérkezik Lionel Messi utolsó meccse

Egymás után érkeznek Európából az argentin válogatotthoz a játékosok a következő napok, hetek válogatott mérkőzéseire. A program vitathatatlan csúcspontja az október 6-i, Benin elleni mérkőzés, amelyen Lionel Messi elbúcsúzik a válogatottól.

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A nemzet egységének fontosságát hangsúlyozta Magyar Péter szombaton, országjárásának szolnoki állomásán. A kormányfő beszélt a vagyonadó bevezetéséről, a kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításáról, az elszámoltatásról, bejelentett egy tízmilliárd forintos várólistacsökkentési programot, és közölte, azt kéri a Tisza frakciótól, hogy egyhangúlag szavazza meg mentelmi jogának felfüggesztését.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×