Infostart.hu
eur:
366.11
usd:
321.93
bux:
151507.86
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Két-két esélyesre szűkült a mezőny az amerikai elnökválasztáson

A Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint az amerikai elnökválasztási kampányban a republikánusoknál és a demokratáknál is két-két esélyesre szűkült a mezőny. Magyarics Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta, a demokratáknál Hillary Clinton malmára hajthatja a vizet, hogy a nagyobb, és így több szavazatot jelentő államokban népszerűbb, mint Barack Obama.

Nem váltott ki nagy érdeklődést George Bush utolsó évértékelő beszéde, ugyanis az elnök népszerűsége alacsonyan áll, és nehéz ebben a helyzetben bármilyen jelentősebb kezdeményezést tenni, míg az elnökválasztás körüli izgalmak elterelték a figyelmet a beszédről - vélekedett a Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa az InfoRádió Aréna című műsorában.

A gazdaság egyre rosszabb helyzete miatt egy gazdasági csomagot vártak az elnöktől, de csak egy kisebb csomagot jelentett be Bush - közölte Magyarics Tamás.

Az Amerika-szakértő kiemelte: sok elemző szerint az elnök által bejelentett adókönnyítés nem lesz elég a recesszió megállításához.

Magyarics Tamás kifejtette, hogy a republikánusok továbbra is a neoliberális gazdaságpolitikát képviselik, és az adócsökkentésben látják a megoldást. George Bush azt ígérte, hogy a demokrata többségű kongresszus adóemelést célzó javaslatait megvétózza - tette hozzá.

Demokraták az adócsökkentés ellen

A demokraták ugyanakkor azt tervezik, hogy nem újítják meg a Bush-féle adócsökkentéseket, amelyek így lejárnak, míg a 200 ezer dollárnál többet keresők adóit emelik - hangsúlyozta a szakértő.

A Magyar Külügyi Intézet tudományos főmunkatársa szerint az amerikai elnökválasztási kampányban immár a republikánusoknál és a demokratáknál is két-két esélyesre szűkült a mezőny.

A demokratáknál Hillary Clinton és Barack Obama fej fej mellett áll, de a jövő heti úgynevezett szuper kedd a volt first lady sikereit hozhatja - hangsúlyozta Magyarics Tamás.

A szakértő kifejtette, hogy a nagy államokban Hillary Clinton jól áll, jelentős előnyben van riválisával szemben az előzetes felmérések szerint, ám elképzelhető, hogy a konvenció fog csak dönteni a demokrata elnökjelöltről.

A republikánusok John McCain és Mitt Romney vetélkedésévé szűkül a csata, ugyanis úgy tűnik, hogy Rudy Giuliani elszámította magát, és még azelőtt léket kap kampánya, hogy belelendült volna - emelte ki.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Zsíros Sándor: ezt a 4,2 milliárd eurónyi EU-pénzt már megkapjuk, egy másik összeget próbálnak megtorpedózni

Az Európai Bizottság azt javasolja az Európai Unió Tanácsának, hogy oldja fel a Magyarországgal szembeni jogállamisági eljárás keretében elrendelt intézkedéseket. Ez 4,2 milliárd eurónyi uniós forrás felszabadítását jelenti, amiről már csak egy döntés van hátra, az Európai Tanácsnak kell ráütnie a pecsétet, de elég a minősített többség, és nem szokták felülbírálni a Bizottság javaslatait.

Baka András: ezt a köztársaságot kell Magyarországnak most újjáépítenie

Az ENSZ bizalmi válságban van, és túl gyakran marad tétlen, amikor a nagyhatalmak és szövetségeseik megszegik a szabályokat - jelentette ki Baka András köztársasági elnök csütörtökön New Yorkban, az ENSZ-közgyűlés csúcsszintű ülésszakán elmondott beszédében.
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Javult a tőzsdei hangulat Amerikában a biztató iráni hírek hatására

Esnek az ázsiai tőzsdék csütörtökön, elsősorban a kötvényhozamok meredek emelkedése miatt. Az amerikai tízéves hozam 5 százalék fölé, 2007 óta nem látott szintre ugrott, Japánban pedig 30 éves csúcsra emelkedett a tízéves hozam. A befektetők Donald Trump és Hszi Csin-ping közelgő találkozójára is figyelnek, az olajpiacon pedig továbbra is az amerikai–iráni feszültség mozgatja az árakat. A csütörtöki kereskedésben mérsékelten estek az európai, majd az amerikai részvénypiacok is, estére viszont a Hormuzi-szorosról érkező biztató hírek hatására javult a hangulat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×