Infostart.hu
eur:
365.23
usd:
320.22
bux:
151990.42
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Elsöprő, de a vártnál kisebb Putyin-győzelem Oroszországban

A szavazatok csaknem 97 százalékát már feldolgozták Oroszországban azt követően, hogy a vasárnapi országos választásokon az állami duma tagjaira voksoltak a szavazók - mondta az InfoRádióban Tóth Zoltán, az Európai Választási Szakértők Szövetségének főtitkára.

A választásokon Vlagyimir Putyin elnök által vezetett Egységes Oroszország párt az előzetes adatok szerint a voksok 62,8 százalékát szerezte meg, annak ellenére, hogy előzetesen kétharmados, sőt, még háromnegyedes támogatást is jósoltak a szervezetnek.

A kommunista párt (KPRF) 11,5 százalékon áll, az ugyancsak Putyin elnököt támogató Igazságos Oroszország 7,1 százalékot szerzett, a Vlagyimir Zsirinovszkij féle nacionalista Liberális Demokrata Párt pedig 10,6 százalékot.

Tóth Zoltán elmondta: aggályos, hogy a médiában a választások előtt jelentős volt a kormány túlsúlya, és néhány kivételtől eltekintve a tudósításokra nem volt jellemző a kiegyensúlyozottság.

A választás lebonyolítói azonban a korábbiakhoz képest sokkal felkészültebbek, a szakértők csalási szándékot sem tapasztaltak, azonban még mindig van min javítani. Tóth Zoltán a többi mellett a választási névjegyzék összeállításával kapcsolatban látott problémákat.

A mandátumok 70 százalékát is megkaphatják

Az Egységes Oroszország 62,8 százaléka - a be nem jutott pártokra adott és a bejutók között elosztandó szavazatok figyelembe vételével - megfigyelők szerint 311-315 mandátumot jelent a 450 tagú dumában.

A meglepetés egyelőre az Igazságos Oroszország eredménye: az előzetes felmérések alapján nem látszott biztosnak bejutása az állami dumába.

Az Agrárpárt 13 százaléknyi szavazat összeszámolása után 2,5, a liberális Jabloko 1,2, a Jobboldali Erők Szövetsége (SZPSZ) 1,1 százalékot szerzett, vagyis egyik sem jut be az alsóházba.

A többpárti orosz választások történetében most első ízben kérdezték meg a szavazóhelyiségekből távozó választókat.

Az exit pollokat végző három közvélemény-kutató intézet egybehangzóan azt jósolja, hogy az eddigi négy párt jut be a parlament alsóházába.

Az eredményektől függetlenül Zjuganov kommunista pártja már a szavazóhelyiségek lezárása előtt bejelentette: megtámadja a választások eredményét, mivel megítélése szerint a megengedhetőnél jóval több szabálysértés történt a szavazás során.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, tovább gyűrűzik az azbesztbotrány

Tisza-kormány: mentőöv jöhet Budapestnek, tovább gyűrűzik az azbesztbotrány

Közel lehet a megállapodás Budapest pénzügyi helyzetének rendezéséről: Karácsony Gergely szerint heteken belül megegyezhet a főváros és a kormány. Közben tovább gyűrűzik az azbesztbotrány, Kőszegen az egészségügyi irányértéket sokszorosan meghaladó szennyezettséget mértek. Pénteken elindult a Bayer Construct csődeljárása, és megnyíltak a pályázatok a szakképzési centrumok megújuló főigazgatói posztjaira. A parlament hétfői rendkívüli ülésén a legfőbb ügyész megválasztása és négy politikus mentelmi ügye kerülhet napirendre. Pénteken is percről percre tudósítunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×