Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
317.19
bux:
152753.74
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

A burmai junta a szerzeteseket hibáztatja a tüntetések elfojtásáért

A kormányellenes tüntetéseket vezető buddhista szerzeteseket teszi felelőssé a burmai (mianmari) katonai kormányzat azért, hogy erő alkalmazásával fojtotta el a szeptember végi tömegdemonstrációkat.

A New Light of Myanmar, a junta hivatalos napilapja szerdán úgy fogalmazott, hogy a kormánynak nem kellett volna erőt alkalmaznia a tüntetések megakadályozásához, ha a boncok kolostoraikban maradtak volna. "Ha (a szerzetesek) nem szervezték volna meg a tiltakozó felvonulásokat a politikai foglyok szabadon bocsátását követelve, a nemzet nem tapasztalta volna meg a káoszt" - mutatott rá a lap.

Az újság megerősítette a televízióban már kedden elhangzott adatokat, amelyek szerint eddig közel háromezer embert vettek őrizetbe, s közülük 468-at még mindig nem engedtek el. A szeptemberi ellenzéki megmozdulások résztvevői utáni hajtóvadászat folytatódik, dacára az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) múlt heti nyilatkozatának.

A BT a nem kötelező erejű nyilatkozatban mély sajnálkozását fejezte ki a békés tüntetőkkel szemben alkalmazott erőszak miatt, és a politikai foglyok mielőbbi szabadlábra helyezését, valamint a katonai kormányzat és az ellenzék közötti párbeszéd felvételét sürgette.

Az ENSZ-megbízott visszatér

Több emberjogi szervezet, köztük az Amnesty International felhívta a világ figyelmét arra, hogy a politikai foglyokat kínozhatják a burmai börtönökben. A burmai ellenzék becslése szerint a hatóságok több mint hatezer embert vettek őrizetbe a tüntetések után, és a halottak száma a hivatalosan elismert tizenhárommal szemben kétszáz körül lehetett.

Ibrahim Gambari, az ENSZ burmai különmegbízottja szerdán bejelentette, hogy november harmadik hetében, vagy esetleg még korábban utazik ismét az országba. A nigériai diplomata ázsiai körútjának első állomásán, Bangkokban hétfőn követelte, hogy a burmai kormányzat azonnal hagyja abba az ellenzékiek letartóztatását, és rendkívül megdöbbentőnek nevezte az előállítások, kihallgatások és megfélemlítések folytatódását.

Címlapról ajánljuk
Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Amikor a legnagyobb versenytárs a nemfogyasztás

Miért lehet sikeres egy primitív fényképezőgép, egy fapados légitársaság vagy egy nagyon egyszerű pénzügyi szolgáltatás? Mert van, amikor nem egy jobb terméket kell legyőzni, hanem azt a helyzetet, amikor az emberek egyáltalán nem vásárolnak, utaznak vagy fizetnek. A nemfogyasztással való verseny egyik legfurcsább tanulsága, hogy a valódi piac gyakran éppen ott rejtőzik, ahol a közgazdászok és a statisztikusok nagy része szerint semmilyen piac nincsen.

Magyar Péter nagy bejelentést tett október 23. kapcsán

Október 23-án 16 órától Budapesten, a Kossuth téren ünnepeljük az 1956-os forradalom 70. évfordulóját – közölte Magyar Péter miniszterelnök vasárnap a Facebook-oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×