Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
319.69
bux:
151831.05
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Drámai szavak: "ez egy szülő legrosszabb rémálma"

Naivnak tartják magukat annak a négyéves brit kislánynak a szülei, aki több mint három hete tűnt el egy portugáliai üdülővárosból. Gerry és Kate McCann kijelentette, ami történt, az egy szülő legrosszabb rémálma.

"A legrosszabb az, hogy naivak voltunk. Nagyon felelősségteljes szülők vagyunk, imádjuk a gyermekeinket, de nem hiszem, hogy bármely szülő számít arra, hogy ilyesmi történik vele""- hangsúlyozta Kate McCann, a több mint három hete eltűnt brit kislány édesanyja. A nő és férje egy brit televíziós társaságnak adtak interjút, lányuk eltűnése óta első alkalommal.

Gerry McCann hozzátette: "sokan mondják, hogy ez egy szülő legrosszabb rémálma, és igazuk van, ez a lehető legrosszabb, amit csak el lehet képzelni."

A házaspár közölte, hogy csak az első napokban okolták magukat lányuk eltűnéséért, de az idő előrehaladtával erősebbé váltak, és Madeleine keresésére koncentrálták minden erejüket.

Kiemelték, hogy továbbra is hisznek abban, hogy lányuk életben van, és előkerül. "Az eltűnése utáni első napokban voltak olyan gondolataink, hogy többé már nem láthatjuk őt, ám mára ezek elmúltak, erősebbek, és reménytelibbek vagyunk" - vélekedett az anya.

A szülők hozzátették: biztonságos helyen töltötték a vakációt Portugáliában, és egy az egymillióhoz az esélye, hogy egy másik családdal hasonló történjen a nyaralás alatt.

Mint mondták, nem tudnak visszaemlékezni semmi gyanúsra a Madeleine eltűnése előtti napokról.

A lány után nyomozó rendőrök fantomképet készítettek egy férfiról, akit a család által bérelt apartman közelében láttak a kislány eltűnésének éjszakáján.

Madeleine McCannt május 3-án rabolták el ágyából Praia da Luz-ban, miközben szülei egy közeli étteremben vacsoráztak.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×