Infostart.hu
eur:
362.02
usd:
316.3
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Több száz egykori titkosszolgálati tiszt neve az interneten

A pozsonyi Nemzeti Emlékezet Hivatalának (ÚPN) internetes honlapján csütörtök óta olvasható azoknak a volt titkosszolgálati tiszteknek a névsora, akik a csehszlovákiai kommunista titkosrendőrség, az StB elhárításának pozsonyi parancsnokságán, az úgynevezett belső és külső ellenség elleni harcot irányították, illetve ennek az alakulatnak a tagjai voltak 1948 és 1989 között.

Összesen 746 ember, volt titkosszolgálati tiszt nevét tették közzé, egykori rangjukkal és beosztásukkal együtt. Hozzáférhetővé váltak a volt szövetségi belügyminiszterek és más magas rangú vezetők titkos parancsai és az alakulat tevékenységével kapcsolatos egyéb dokumentumok is. Most először került nyilvánosságra az egykori kommunista titkosrendőrségi teljes szerkezeti felépítése és a parancsnokok komplett névsora.

Ivan Petransky, az ÚPN igazgatótanácsának elnöke közölte, hogy a most nyilvánosságra hozott személyek aktívan részt vettek a kommunista titkosrendőrség törvényt és alapvető emberi jogokat sértő tevékenységében.

Közülük kerültek ki azok is, akik az 1968-as prágai tavasz elnyomása után, egészen a rendszerváltásig belső száműzetésben élő Alexander Dubceket szemmel tartották, lehallgatták, és éveken át korlátozták a szabad mozgását is.

Az StB egykori elhárításának fontos szerepét jelzi, hogy az alakulat a mindenkori belügyminiszter közvetlen irányítása alá tartozott. Miroslav Lehky osztályvezető bejelentette azt is, hogy a szükséges dokumentumok összegyűjtése után bíróság elé kívánják állítani a kommunista rezsimben elkövetett súlyos bűncselekmények tetteseit, illetve a feletteseiket.

Eddig az illetékes bíróságok arra hivatkozva tagadták meg az eljárást, hogy ezek a bűntettek már elévültek. Most azonban a legsúlyosabb eseteket - például a politikai indíttatású gyilkosságokat és az illegális határátlépők agyonlövését - az emberiesség elleni vagy háborús bűnöknek kívánják minősíteni, amelyek kivizsgálásának és büntetésének nincsenek jogi és időkorlátai.

A hivatal nem tart attól, hogy az érintettek, személyiségi jogokra hivatkozva esetleg pert indítanának az ÚPN ellen. A korábban indított pereket, melyekben a volt ügynökök követelték, hogy nevüket töröljék a listáról, a Nemzeti Emlékezet Hivatala sorozatban megnyerte.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×