Infostart.hu
eur:
364.69
usd:
316.07
bux:
149764.25
2026. augusztus 12. szerda Klára

Svájci és belga előrejelzés: Sarkozy kényelmesen nyert

A svájci televízió előrejelzése szerint Nicolas Sarkozy konzervatív jelölt nyerte meg a francia elnökválasztást, szocialista ellenfelével, Ségolene Royallal szemben.

Sarkozy a szavazatok 53-55 százalékát, míg Royal 45-47 százalékát szerezte meg a vasárnapi második fordulóban - jelentette a svájci televízió franciaországi előrejelzésekre hivatkozva.

Nem sokkal ezután az RTBF belga állami televízió azt közölte, hogy a szavazatok több mint 53 százalékának megszerzésével Sarkozy győzött. Hasonló prognózist adott ki a belga hírügynökség és több napilap is. Valamennyi azt állította, hogy a jobboldali jelölt kényelmes 53-56 százalékos eredménnyel felülmúlta Royalt.

Sarkozy hívei az első hírek érkezése után örömkiáltásokban törtek ki.

"Nyertünk, nyertünk" - harsogták kórusban az UMP összegyűlt aktivistái, pedig a szavazás még nem ért véget. Közben a szocialista párt székházában fagyos és csalódott hangulat uralkodott Royal hívei között.

Franciaországban az este nyolc órai urnazárásig tilos előrejelzések közzététele.

Címlapról ajánljuk
Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Több napos fesztivállá változik augusztus huszadika, 18 helyett 4 milliárd forintból – kormányzati bejelentés

Hat hét alatt összerakta a Centrum Production az augusztus 20-ai ünnepségsorozat művészeti koncepcióját, ahol mindenki ízlésének próbálnak megfelelni, augusztus 19-től egészen 23-ig. A drón-, fény- és tűzijátékshow-ban kicsúcsosodó események idén a budai rakpartról lesznek a legjobban láthatók, és az ünnepségsorozat az eddigi 18 helyett 4 milliárd forintból kijönnek. Lesz olcsó ásványvíz és sör is.

Volodimir Zelenszkij, és több másik államfő is gratulált Baka Andrásnak

Az ukrán elnök szerint Baka András megválasztása újabb fontos mérföldköve Magyarország megújulásának, egyúttal azt is kinyilvánította, hogy Ukrajna kész a kölcsönös tiszteleten és előnyökön alapuló együttműködésre, remélve, hogy a változások a jószomszédi kapcsolatokat is erősítik.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×