A japán legfelsőbb bíróság helybenhagyta a tokiói főbíróság 2005. márciusában hozott ítéletét, amely elismerte ugyan, hogy a két kínai asszonyt - japán szóhasználattal élve "komforthölgyet" - szexuális szolgálatokra kényszerítettek, de elutasította keresetüket arra hivatkozva, hogy az 1952-es japán-kínai békeegyezmény már rendezte a kérdést.

Történészek szerint a második világháború idején mintegy 200 ezer ázsiai nő került japán katonákat kiszolgáló bordélyházakba, főleg Korea és Kína területén. Az áldozatok beszámolói szerint a japán hadsereg elhurcolta őket otthonaikból, majd arra kényszerítette, hogy kiszolgálják a katonai bordélyok japán vendégeit.

A szexrabszolgaként dolgoztatott ázsiai nők ügye továbbra is gyakorta felmerülő kérdés a távol-keleti térségben. Márciusban felhördülést okozott Abe Sindzo japán kormányfő kijelentése, amely szerint nincs bizonyíték arra, hogy a japán kormánynak vagy a katonaságnak közvetlen köze lett volna a nők elrablásához.

A miniszterelnök később országa nevében bocsánatot kért az asszonyok szenvedéseiért, és megismételte: tartja magát az 1993-as tokiói bocsánatkéréshez, amely elismerte a japán hatóságok szerepvállalását a bordélyok létrehozásában és működtetésében.