Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
319.54
bux:
152020.44
2026. szeptember 25. péntek Eufrozina, Kende

Kínos videó: szlovákiai magyar politikusok az erotikus bárban

Szlovákiában nyilvánosságra került egy videofelvétel, melyen két dunaszerdahelyi iskolaigazgató látható egy erotikus szórakozóhelyen. A felvétel tanúsága szerint a filmet a rendőrség készítette.

Mindkét iskolaigazgató a Magyar Koalíció Pártja színeiben indul a hétvégi önkormányzati választásokon.

Ibolya Olivér a Kodály Zoltán Általános Iskola igazgatója, az MKP országos etikai bizottságának tagja, Zirig Ferenc dunaszerdahelyi városi képviselő pedig az egyik legtekintélyesebb szlovákiai magyar középiskolát, a Vámbéry Ármin Gimnáziumot vezeti.

A felvételen először egy meztelen nő és egy meztelen férfi látható, majd egy másik teremben a két említett férfi.

A felvételekről nem derül ki, hogy mikor készültek, de a videó mellett feltüntetett szöveg szerint tavaly nyáron törtek rá a szalonra a rendőrök, miközben a három férfi ott tartózkodott.

Ibolya Olivér a Sme napilapnak az esettel kapcsolatban azt mondta, hogy Pozsonyból tartottak hazafelé, és megálltak egy sörre. Ebben ő semmilyen etikai problémát nem lát.

A rendőrség nem erősítette meg, hogy a felvételek autentikusak. Bugár Béla, az MKP elnöke szerint a párt helyi szervezetei döntenek arról, kiket jelölnek a választásokon, azonban morális vétségnek tartja azt, ha iskolaigazgató erotikus intézményt látogat.

Ha kíváncsi a Szlovákiában vihart kavaró felvételre, itt megnézheti!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.09.25. péntek, 18:00
Flamm László
külpolitikai és skandináv térségi szakértő
Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

Orosz támadástól retteg Nyugat-Európa, északi offenzíva kezdődött - Híreink az orosz-ukrán háborúról pénteken

A CIA több nyugat-európai országot is figyelmeztetett arra, hogy Oroszország kereskedelmi hajókról drónokat indíthat a területük ellen, főleg a mediterrán országok vannak veszélyben. Észak-Ukrajnában az orosz hadsereg nagyobb offenzívát indított: Harkiv megyében több falu is orosz kézre került pár nap alatt. Közben az ENSZ-közgyűlés margóján a vezetők kétoldalú egyeztetések keretein belül részleges tűzszünetről tárgyaltak, de előrelépés nem történt a kérdésben. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború pénteki eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×