Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
326.53
bux:
0
2026. november 2. hétfő Achilles

Megtizedelik az elnök embereit

A demokraták átütő választási győzelme jelentősen szűkíti az amerikai elnök mozgásterét, és kikényszeríti az Egyesült Államok Irak-politikájának megváltoztatását - jelentette ki az InfoRádióban az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója. Frank Tibor szerint a védelmi miniszter után további befolyásos emberek is távozhatnak George Bush környezetéből.

Szinte biztossá vált, hogy a képviselőház után a szenátusban is többségbe kerülnek az 1994 óta kisebbségben lévő demokraták.

Az InfoRádiónak nyilatkozó Amerika-szakértő hangsúlyozta: kiszámíthatatlanul nagy a Kongresszus két házának együttes befolyása az amerikai politikára, a demokrata többség pedig nyilvánvalóan keresztezi majd az elnök törvényjavaslatait, kezdeményezéseit.

Az elnök szinte egészen biztosan "béna kacsa" lesz a következő két évben, ami megfelel a demokraták érdekeinek, akik meg akarják nyerni a következő elnökválasztást. A képviselőház leendő elnöke, Nancy Pelosi kemény ellenfele lesz az elnöknek - tette hozzá Frank Tibor.

Amerika Irak-politikájáról az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója azt mondta: az amerikai szavazóknak teljesen elegük van Irakból, az elnök politikája egyértelműen kudarcot vallott; minden bizonnyal belátható időn belül megkezdődik a csapatok hazatelepítése, előbb kisebb, majd nagyobb mértékben.

Fejek hullanak

Az időközi választás első áldozata Donald Rumsfeld védelmi miniszter lett, akinek távozását szerdán jelentette be az elnök.

Frank Tibor úgy vélte, hogy a Pentagon vezetőjének feláldozása George Bush és a republikánusok szempontjából indokolt.

Az idősödő Donald Rumsfeld lemondása nem sért különösebb presztízs-érdekeket, ugyanakkor szimbólum-értékű, hiszen ő volt a keményvonalas Irak-politika legfőbb motorja és jelképe - fűzte hozzá a szakértő.

A tanszékvezető hangsúlyozta: senki sem elég fontos ahhoz, hogy miatta veszítsék el két év múlva a republikánusok az elnökválasztást; ezért Rumsfeldet a közeljövőben további befolyásos politikusok követhetik, és Dick Cheeney alelnök lemondását sem lehet kizárni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Sayfo Omar: a francia hatóságok „meg tudják fogni” a tüntetéseket – de a franciák mást látnak, mint mi

Miközben lángokban áll Franciaország, a Migrációkutató Intézet az erőszakba torkolló tüntetések anatómiájáról írt elemzést. Az InfoRádió Sayfo Omart, az intézet kutatási vezetőjét kérdezte, aki elmondta: a francia csendőrség és rendőrség még messze nem jár a kapacitásai végén, és a francia társadalom nem egységes a tüntetések megítélésében, hiszen más hagyományai vannak, az „utcai érdekérvényesítés” legitim módszernek számít.
Minden idők legfiatalabb világbajnoka lett Kimi Antonelli
Kimi Antonelli, a Mercedes 20 éves versenyzője behozhatatlan előnyre tett szert négy fordulóval a Forma–1-es idény vége előtt. A mexikói futam dobogóján egy négyszeres (Max Verstappen), egy hétszeres (Lewis Hamilton) és egy újdonsült világbajnok (Kimi Antonelli) állhatott.
Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Erősödéssel indít a forint a mozgalmasnak ígérkező hét elején

Kivárás jellemzi a nemzetközi devizapiacokat az amerikai félidős választások és a héten esedékes jegybanki kamatdöntések előtt. Az euró a tizenhét havi mélypont közelében, 1,1182 dollár körül stagnál, miután a Fitch Ratings pénteken negatívra rontotta Franciaország adósbesorolásának kilátását. A forint eközben erősödik, az euró 365,5, a dollár pedig 326,5 forint körül jár. A befektetők figyelme a feldolgozóipari adatok mellett arra irányul, hogy a demokraták átveszik-e a kongresszus irányítását Donald Trump Republikánus Pártjától.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×