Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
314.64
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Négy nagyobb terrorakciót hiúsítottak meg tavaly nyár óta Nagy-Britanniában

Legkevesebb négy nagyobb terrorista merényletet hiúsítottak meg Nagy-Britanniában a tavaly júliusi londoni robbantásos merényletek óta - jelentette ki a brit belügyminiszter a BBC-nek nyilatkozva.

John Reid azt mondta: a kormány úgy véli, hogy az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat már 2000-ben tervezett Birminghamben egy merényletet, tehát még a 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások, illetve az iraki háború előtt.

A belügyminiszter ismételten figyelmeztetett: "nagy a valószínűsége" annak, hogy terroristák további merényletek elkövetésére tesznek kísérletet, ezért helyes a legmagasabb riasztási fokozat fenntartása Nagy-Britanniában. Nem cáfolta azokat a médiajelentéseket, hogy a rendőrség mintegy 25 terrorista sejt után nyomoz az országban.

"Azt gondoljuk, hogy a legutóbbi összeesküvés fő gyanúsítottjai őrizetben vannak. De ha őszinte akarok lenni, meg kell mondanom, hogy azok alapján, amit tudunk, vannak még mások is kint,... ezért egy terrortámadás veszélye az Egyesült Királyságban még mindig nagyon jelentős" - mondta.

Megjegyezte azonban, hogy a nagy-britanniai repülőtereken bevezetett szigorított biztonsági intézkedések "időben korlátozottak" lesznek. Azt mondta, hogy ezeket felülvizsgálják, és azt tervezik, hogy olyan új ellenőrzési rendszerrel váltják fel, amely szintén képes lesz a biztonság szavatolására.

Reid - hangsúlyozottan saját véleményének hangot adva - azt mondta, hogy a terroristagyanús személyek vádemelés nélküli őrizetben tartásának határidejét a jelenlegi 28-ról 90 napra kellene meghosszabbítani.

Lapjelentések szerint a belügyminiszter mellett Tony Blair miniszterelnök és Gordon Brown pénzügyminiszter is híve ennek a megoldásnak, mert a 28 napos vizsgálati időt elégtelennek tartják. A kormány a nyári szünet után állítólag újabb kísérletet tesz arra, hogy a rendőrség új, kibővített hatásköröket kapjon a terrorizmus elleni küzdelemben.

A jelenlegi 28 napos szabályozás egy tavalyi kompromisszum eredménye, amely a kormányfő számára megalázó vereség után született: 49 munkáspárti képviselő ugyanis "fellázadt" a rendőrségi hatásköröket növelni akaró eredeti kormánytervek ellen.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×