Infostart.hu
eur:
365.3
usd:
314.64
bux:
149161.68
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Elfogták az al-Kaida nagy-britanniai vezetőjét

Brit biztonsági források szerint a héten tartott terrorista-ellenes rajtütések során letartóztatottak között van az al-Kaida nagy-britanniai vezetője is - írja a The Sunday Times.

A brit belügyminisztérium illetékesei szerint az egyik letartóztatott férfi nemcsak a megakadályozott terrortámadások kitervelésével gyanúsítható, hanem azzal is, hogy az elmúlt években kulcsszerepet játszott több tervezett támadásban is.

A hatóságok úgy hiszik, hogy ő volt például az, aki az egyik korábbi terrorista összeesküvés vezetőjét tavaly eljuttatta egy pakisztáni kiképzőtáborba. A brit belső elhárítás, az MI5 terrorizmus-ellenes tisztviselői szerint a férfi egy kasmíri, észak-afrikai és iraki sejteket is magában foglaló brit terrorhálózat vezető személyisége.

A szerda éjszakai rajtaütések során legalább két gyanúsítottnak sikerült elmenekülnie. Bár a biztonsági erők információi alapján nem túl lényeges szereplőkről van szó, attól tartanak, hogy a letartóztatások után valamiféle akcióra szánhatják el magukat.

Az FBI 200 ügynököt állított rá a brit nyomozás során felmerülő amerikai szálak követésére. Brit biztonsági források szerint a rendőrség és az MI5 továbbra is megfigyelés alatt tart számos más terrorista sejtet, akikről úgy gondolják, támadásra készülhetnek.

Állítólag a korai stádiumban lévő tervek között szerepelnek kompkikötők, a vasúthálózat, illetve a londoni metró ellen elkövetendő támadások - írja a The Sunday Times.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×