Infostart.hu
eur:
365.12
usd:
326.15
bux:
142498.21
2026. október 12. hétfő Miksa

Nehezen formálódik a jobboldali koalíció

Csehországban megkezdődtek a kormányalakítási tárgyalások. Megfigyelők úgy vélik, hogy a választásokon győztes polgári demokratáknak csak nehezen sikerülhet koalíciós kormányt létrehozniuk, ugyanis nem rendelkeznek parlamenti többséggel.

Az idő sürget, hiszen az államfő már június 16-ára összehívta a parlamentet, a jelenlegi kormánynak pedig a törvényhozás megalakulása után be kell adnia lemondását - mondta el az InfoRádió pozsonyi tudósítója.

Mirek Topolánek, a jobboldal vezetője közölte: előbb a kereszténydemokratákkal, majd a zöldekkel tárgyal. Az esetleges koalíció azonban máris bizonytalan, a zöldek egy csoportja ugyanis máris jelezte, hogy látná szívesen a pártot a kormányban.

A szervezet most először került be a törvényhozásba. Megfigyelők már régóta figyelmeztetnek, hogy a párt nem egységes, így meglehet, hogy különböző frakciókra bomlik a parlamentben.

A jobboldalnak a hármas koalíció esetén is mindössze 100 mandátuma lenne. A polgári demokraták egyelőre elzárkóznak attól, hogy politikusok nélküli, szakértői kormány jöjjön létre.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Az IMF adóreformot kér – Elemző: így állunk

Drasztikus javaslatot tett a kormánynak a Nemzetközi Valutaalap (IMF), melynek szakértői kéthetes budapesti tárgyalássorozatot követően tették közzé előzetes megállapításaikat Magyarország gazdasági helyzetéről, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Intézet vezetője szerint a nagy részük ismerős a hazai közgazdászoknak.
inforadio
ARÉNA
2026.10.12. hétfő, 18:00
Butor Gábor ügyvéd, adótanácsadó
Fajcsák Gábor az RSM Hungary adó üzletág vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×