Milyen célokkal jött létre a film?

Zákonyi S. Tamás: Amikor elkezdtem csinálni, még különösebb célom nem volt. Legfeljebb az, hogy Dénesék voltak olyan kedvesek és megnyerték a sydney-i olimpiát, nem is akárhogy! Meg előtte két Eb-t, például. Miután én vízilabdával fertőzött ember voltam és filmes, e kettőből az adódott, hogy a cégünk kameráját fölkapva lerohantam a BOK-csarnokba forgatni. Illetve még Sydney-ben fölhívtam Knézy Jenőt, aki jó barátom volt és megkértem, hogy hozzon össze Dénessel, akit személyesen nem ismertem sajnos. Ennek hatására jutottunk el odáig, hogy valahol, talán a Komjádiban, leültünk beszélgetni, és azt követően Dénes elkérte az Egerszegi-filmet, ami egy előzmény volt. Megnézte, és utána úgy döntött, hogy jó. Akkortól elkezdhettem lejárni az uszodába. Igazából még csak az volt bennem, hogy minél többet ott lenni, minél többet rögzíteni, és egy izgi, klassz filmet csinálni.

Kemény Dénes: Tamás elegánsan kikerülte azt az epizódot, hogy ezt a beszélgetést követően december elején egyszer csak azt láttam a Szépvölgyi úton, a családi ház nappalijában, hogy nem tudok kimenni a mellékhelyiségbe, mert csuklónyi vastag kábelek tömege volt szanaszét. Ott kezdődött tulajdonképpen a forgatás. Egyébként nagy meglepetésemre abból a felvételből nem került be a filmbe semmi.

Ilyen nagyon nagy volt az alapanyag?

Zákonyi S. Tamás: Igen.

Kemény Dénes: Nem emlékszem már egyébként semmire magából a beszélgetésből, elég hosszú volt, szerintem egy óra, másfél óra, akkor, abban a pillanatban annyit tudtunk, hogy az első négyéves ciklus hogyan végződött. De azt nem tudtuk, hogy ez tulajdonképpen az első lépése egy olyan három olimpiai cikluson tartó időszaknak, amit azért ki lehet rakni a kirakatba.

Mikor fogalmazódott meg, hogy ebből a sikersztoriból akár filmet is lehetne, érdemes készíteni?

Kemény Dénes: Saját magamtól soha nem jutott volna eszembe. Soha nem kerestem ilyen lehetőséget. Nem vagyok benne biztos, hogy minden játékosom hasonlóan gondolkodik, de én biztos, hogy így. De amikor Tamás ezt indítványozta, megfordult a fejemben, hogy ebből lehet film. Később nagyon sokan kerestek meg, de végül is két és fél éve fogtunk neki, hogy ténylegesen megcsináljuk. Illetve ők megcsinálták, mi meg szerepelünk benne. A köztes időszakban, 2000 és 2020 között jó néhány szakember keresett meg engem, és gondolom, a játékosokat is. Aztán ezen, azon, amazon minden elbukott. Volt olyan, aki megkeresett és mondta, hogy Andy Vajnán fog múlni, hogy ebből lesz-e valami. Aztán volt olyan, aki megkeresett és nem mondta, hogy kin fog múlni. Aztán volt olyan, aki megkeresett és aztán nem keresett meg. Ez végül is elkezdődött és el is készült, számomra annyiban nem volt meglepetés, hogy húsz éve benne volt a levegőben.

Hogyan nézett ki az együttműködés? Nyilván van egy a rendező-producer alá dolgozó stáb, amely a filmet készíti, és van egy szövetségi kapitány, aki később egyéb szerepekben is a magyar vízilabdaélet meghatározó figurája.

Zákonyi S. Tamás: Két-három fős stábbal kezdtünk el dolgozni 2000-től. 2003-ig voltunk ott, ha nem is rendszeresen, de nagyon sokszor. Az egy kicsi team volt. Dénes nem mondta, most én mondom, hogy udvariasan, de mi azért zavartunk. Egy nem a csapathoz tartozó stáb ott kíváncsiskodott. Mert ha nem kíváncsiskodik, akkor minek van ott? Nekünk az volt az érdekünk, hogy minél több mindent megtudjunk, minél több mindent rögzíthessünk. Ez 90-95 százalékban jól működött. Voltak pillanatok, amikor nem, de ez vele jár, és akkor azt Dénes világosan közölte, illetve érzékeltette velünk. Olyan is volt, amikor angolosan hátrébb vonultunk. Egy konkrét esetre emlékszem, a nyitott 50-esben valamit gyakoroltak, kicsit feszültebb volt a hangulat, és akkor mi hátrébb léptünk és fölmentünk a nézőtérre. Onnan forgattunk, de hangot már nem vettünk. Ez így ment 2003-ig. Utána nekem nagyon sok más dolgom lett és nem igazán tudtam csak ezzel foglalkozni. Azok is fontos és nagy munkák, nagy filmek voltak. A 2020-tól kezdődő időszak teljesen más volt. Megpályáztunk egy nagyon komoly lehetőséget a Nemzeti Filmintézetnél, fölállt egy nagyon komoly stáb és egy komoly, nagy filmes gépezet indult be az ügyben, hogy archívot kutassunk, megnézzük, hogy milyen anyagok állnak rendelkezésre elsősorban Tiborral kapcsolatban, de a meccsek vonatkozásában is.

Kemény Dénesnek mi maradt meg leginkább az együttműködésből?

Kemény Dénes: A Szépvölgyi úti forgatástól indulva a következő években gyakran ott voltak velünk és voltak olyan pillanatok, amikor nemet kellett mondanom. A csapat meg az edző mindennapjai kicsit olyanok, mint egy családi élet, a vendég a nappaliban ott lehet, de a hálószobában nem. Amikor kizárólag ránk tartozó dolgokról volt szó, hiszen egészen más hatást vált ki egy játékosban az én mondatom vagy az ő válasza énbennem, mintha harmadik személy is hallja, meg kellett állítani a forgatást. Nekem ez maradt meg, de egyébként normális volt az együttműködés. Amire 2020 őszén vagy 2021 tavaszán úgy döntöttünk, hogy lesz film, minden megváltozott, nem a következő mérkőzés volt az esetleges kockázat, hogy az hogyan sikerül a forgatás következményeképpen. Amikor megállapodtunk, az összes játékos és én is, hogy megcsináljuk a filmet, a szakmai oldal Tamásé lett. Ahogy én nem nagyon díjaztam, ha valaki a munkámat napi szinten befolyásolni akarta, tudtam, hogy én sem fogom az övét. Úgyhogy azonkívül, amit tőlem kért a stáb, az előbeszélgetéseket, a felvételeket, illetve pár héttel a bemutató előtt egy belső vetítésen már láttam a készterméket, a másfél-két éves időszakban a filmmel kapcsolatban sem tanácsot nem adtam, sem kritikát nem mondtam. Megnéztem, majd megnéztem újra a bemutatón, ahol már nem stimmelt teljesen a három héttel korábban levetítetthez képest sem. Majd megkérdeztem az asszonyt, ott ült mellettem, tetszett? Azt mondta, észre sem vette, hogy elment két és fél óra. Mondom, jó, akkor jó lett a film, köszönöm. De nekem semmiféle érdemem nincs abban, hogy a film milyen lett. A témához, amit földolgozott, volt közöm nyilván.

Zákonyi S. Tamás: Bocsánat, egy kicsit cáfolom Dénest, mert nagyon is van köze ahhoz, hogy milyen lett a film. Tudniillik ez a film biztos, hogy nem lett volna ilyen, ha ennek a társaságnak, Dénessel az élen, nem ilyen a szellemisége, nem ilyen a humora, nem olyan érdekes az egész közeg, mint amilyen volt. Ez a film nagyon sokféleképpen elkészülhetett volna. Mi, alkotók, filmesek nagyon sokféleképpen tudunk egy ilyen dologhoz hozzányúlni. Például nincs benne az a bizonyos, említett beszélgetés, ez akkor készült, amikor a Komjádiban volt a gálaelőadás év végén, tulajdonképpen bizonyos értelemben relaxált állapotban volt Dénes, magyar közönség előtt, világválogatott ellen, nagyon érdekes szituáció volt. Teljesen más megközelítésben beszélt ennek az időszaknak a kellős közepén, mint utólag. Nem titok, elsősorban Tibor miatt úgy döntöttünk, hogy egy felidéző filmet csinálunk, nem beszélve arról, hogy utána a folytatásban nem lehettünk jelen, és ezért az egyéb beszélgetések ebből a verzióból kimaradnak. Visszatérve még egy pillanatra a szellemiségre: engem, ha valami megfogott az uszoda közegében gyerekként ‒ 11 évesen vitt le édesapám a KSI-be ‒ az a szellemi nívó, ami az uszodában van. Nyilván nem mindenkire jellemző, de a nagy átlagra igen, és a vízilabda, ebből a szempontból, engem is elvarázsolt. Úgy neveltek a szüleim, hogy olvasunk, tanulunk, nem kallódunk el. Ugyanezt kaptam vissza az uszodában, és ez rendkívül megfogott. Aztán amikor volt szerencsém közelebbről megismerni Déneséket, ez csak megerősített ebben. Könnyebb dolga van a filmesnek, az alkotónak, ha az alapanyag ilyen, ha a szereplői ilyenek, hiszen egészen más szellemiségű filmet tud csinálni.

Kinek melyik volt a kedvenc jelenete, akár azok közül, amelyek bekerültek a filmbe, akár esetleg a kimaradtak közül?

Kemény Dénes: Volt velem egy egész napos, interjú jellegű felvétel, amiből aztán bekerült néhány perc. Nem tudom, hány óra felvételből kellett megcsinálni a filmet. Azért is volt így jó, mert amikor Tamás kérdezett engem, már tisztában volt a más szereplők interjújában elhangzottakkal. Én nem tudtam, hogy ez most reflexió valakinek a mondatára, vagy tőlem kérdezi meg először. A lényeg az, hogy fárasztó nap volt, viszont volt egy olyan forgatás, amikor lementünk az uszodába civilben, odaültünk a kispadra, mintha meccs lenne, bementünk a tornaterembe, minthogyha meccs előtt lennénk vagy egy sima megbeszélésen, úgy, ahogy voltunk civilben. Abból arra emlékszem, hogy csapó után beszélgetünk egy percig, minden megszólalón érezni, hogy itt most a csapó volt, majd a második perctől elfelejtettük, és szerintem azok voltak a leginkább fölhasználható részek, akár kispadon, akár a tornateremben, amikor fölidéztünk olyan valós eseteket, amik ott, azon körülmények között elhangzottak. Nekem nagyon tetszett, például, a tornateremben Kis Gábor megjegyzése, nem is emlékszem, benne maradt-e a filmben, de bennem megmaradt, hogy itt most hülyéskedünk, de amikor neki kellett azt a tizenhárom nevet végighallgatnia, hogy ki utazik az Eb-re, vb-re vagy olimpiára, azért másképp dobogott a szíve, mint mondjuk, Kásának, Kiss Gergőnek vagy Biros Petinek. Olyan dolgok is előjöttek, amit az ember sejthetett, de így pacekban ott hallottam először. De ez is azért volt, mert már eltelt az az egy-két perc, hogy elfelejted, hogy ott van körülötted negyven ember és csak azokra koncentrálsz vagy azokkal vagy együtt, akikkel egyébként végig töltötted ezt a nagyon hosszú időszakot.

Zákonyi S. Tamás: Nagyon örülök, hogy ezt hallom Dénestől, mert nekünk ez volt a szándékunk. Ilyen módszerrel dolgozik egy filmes stáb, megpróbálja kicsalni a valós hőseiből az információt, ami a lelkükben, a fejükben, a szívükben ott van, na de ott van a kérdés: elmondja-e, megkapom-e azt, és a kamerával tudom-e rögzíteni?

Nyilván nem az első másodperctől.

Zákonyi S. Tamás: Türelem, meg sok anyag szükséges, ami rendelkezésre kell hogy álljon a kamerában, tudjunk rögzíteni. Ez egy ilyen műfaj, ezt tudomásul kell venni. De nagyon örülök annak, Dénestől, meg a fiúktól is ezt hallom, hogy nekik a legélvezetesebb pont ez a tornatermi, kispados közeg volt. Hiszen ez az övék, ők ott éltek, ott dolgoztak éveken keresztül. Ezért is találtuk azt ki, hogy próbáljuk őket visszahelyezni ilyen szituációkba. Ezek nekem is nagyon élvezetesek voltak, rengeteg meglepetés ért egyébként, például valóban az, amit Kis Gábor mondott. „Kicsi” aranyos pofa, nem mondanám, hogy introvertált alkatnak tűnt, de nem gondoltam azt, hogy ilyen frappánsan, jól megfogalmazva tud mókázni is, meg, mondjuk, „szemtelenkedni”, mert volt azért valami apró megjegyzése, ami nem volt fájó, nem az volt a célja, hogy most beleszúrjon Dénesbe, hanem mókázott. Azt hiszem, Biros Peti mesélt el egy sztorit, hogy az olimpia előtt volt valamilyen olasz túra, ilyenkor a csapathirdetés mindig kritikus egy csapat életében. Eldől, hogy ki utazik, ki nem utazik a tág keretből. Edzés végén ki voltak téve a táskák, és mindegyiken volt egy cédula, hogy melyik kié, és kereste a táskáját, és nem találta. Erre mondta neki Dénes, persze, mert nem utazol. Biros Peti rátett egy lapáttal, hogy el lehet menni, és ezt olyan birospetisen adta elő, nagyon helyes volt. Ez nekem új volt, ahogy ez elhangzott, nagyon kedves volt.

Kemény Dénes: Ez az első olimpiai ciklus volt, Rómában volt egy torna, előtte Sevillában lett Péter először válogatott, de én igazából hosszabb távra gondoltam, hogy be fog tudni kerülni. Akkor erre a római tornára ténylegesen nem jött, hanem mást próbáltam ki. Ő előtte egy héttel játszott, itt pedig más. Benne van a filmben, hogy Gergely Pistában mennyire megmaradt az, amikor a pekingi elődöntőben beküldtem, s annyit mondtam, hogy Pisti, és biccentettem a fejemmel a medence felé. Utólag végiggondoltam, hogy ez miért volt neki furcsa, nem tudom, mert szerintem az a normális, hogy őneki a dolga volt, hogy megforduljon, a meccshatáron vezetett az ellenfél, és lehet, ha én elkezdem neki mondani, akkor rám néz, hogy te nem gondolod, hogy én azt tudom, hogy azért megyek be, hogy megforduljon a meccs? Ennélfogva itt a feladat, tessék, legyél kedves megoldani. Nem volt túllihegve, de valószínű, hogy ez egy kicsit meglepte, viszont meglepetésében rögtön védett 10-15-öt, többek között büntetőt is, és tényleg megfordult a meccs. Ezek utólag visszagondolva több szemszögből nekem is érdekesek. Nekem a legérdekesebb a sok külföldi megnyilvánulása volt. Azt tudtuk, hogy tisztában vannak velünk, de hogy ilyen szinten trécselnének egymás között rólunk és olyan dolgokat vettek észre, amit nem gondoltunk, hogy észrevettek, az meglepő volt. Egyébként az összes játékostól hallottam már, hogy az egymással kapcsolatos dolgok nem jelentettek akkora meglepetést nekik. Szemben a külföldiekkel, ami szinte mindenkinek érdekes volt és azt kell mondjam, hogy jól is esett. Olyan dolgokat vettek észre, amit tényleg csak az tud, aki fölnéz az ellenfelére.

Ez egy külön vállalása lehetett a filmnek, mert gondolom, hogy meg lehetett volna úgy is csinálni, hogy a különféle nemzetek nagy sztárjai nem szerepelnek benne, ehhez képest majdnem minden rangos vízilabdás nemzetből legalább egy ember kamera elé ült. Gondolom, ez rengeteg plusz munkával járt.

Zákonyi S. Tamás: Az első pillanattól kezdve szándékom volt az, hogy azt a fajta elfogultságot tegyük félre, amivel egyébként jómagam is rendelkezem. Én rá vagyok kattanva a vízilabdára, ami nagyon helyes, mert így lehet lelkesen, jó szívvel egy ilyen filmet csinálni, de nem biztos, hogy ez objektív képet mutat a csapatról és a magyar vízilabdáról. Ezért gondoltam azt, hogy hívjuk meg az egyébként elvitathatatlan világsztárokat és legnagyobb edzőket, akikkel folyamatos küzdelemben volt ez a csapat, sporttörténetileg gyönyörűen visszakereshető, akik egyébként hatalmas fazonok. Nyilván támaszkodtam a fiúkra, Dénesre, hogy kik a nagy dumások, ki az, akire lehet számítani, ki az, aki úgy áll hozzájuk…

A legnagyobb nevek is.

Zákonyi S. Tamás: Kimondom, egyfajta hitelesítést akartam tőlük és nemcsak a dicséretek szintjén a történtekről. Konkrétan felkészültünk momentumokból, meccsekből, tornákból, hogy csak egy példát mondjak, Firenzében Sandro Campagna volt a RAI tudósítója, ezt tudtam a fiúktól, olvastam is Csurka Gergő könyvében, nyilván muszáj volt szóba hozni, mert tudtam, hogy ebből egy sztori kikerekedik. Tudtam, hogy Dénes oldalán ott lesz majd a befejezése a történetnek. Ez egyébként Biros Péter berobbanásáról szólt, és így készültünk mindenkire. Ami még nagyon fontos volt, hogy amikor a külföldiek megjöttek, egyébként nem kis szervezőmunka árán, Budapestre, a felvételekre, akkor én mindenkit megkértem, hogy egyrészt engem nem ismernek, tehát viszonylag könnyű dolguk van, mert nem lehet elfogultsággal vádolni minket, hogy haverok lennénk, másrészt tegyék félre az udvariaskodást. Ha jön belőle valami, nyilván nem bánom, mert persze, adjuk meg a tiszteletet, de őszintén mondjanak olyan dolgokat, amiket még nem hallhattunk, ami újszerű, ami újdonság. Nem meccseredményeket és meccsrészleteket kérnék felidézni, mert azokat tudjuk, látjuk, köszönjük szépen. Arra lennénk kíváncsiak, hogy akkor mi járt az ő fejében, ő hogy élte meg? Mi játszódott le benne? Nagyon hálás vagyok nekik, és ez egyébként az ő sportemberi nagyságukat és az intelligenciájukat is mutatja, hogy abszolút belementek ebbe a játékba. Tempesti adott egy olyan összefoglalót Tiborról a film végén, hogy az embernek tátva marad a szája. Tony Azevedo olyan lelkes volt, hogy néha kiesett a fotelből, tényleg, hihetetlen fazon. Sandro Campagna olyan analitikákat és olyan összefoglalókat nyújtott időszakokról, hogy elképesztő. A szerbeknek meg az őszintesége tetszett nekem különösen.

Említette az előbb Csurka Gergelyt, akinek a könyvei is sokat hozzátettek a filmhez, egyfajta alapot szolgáltattak. Nagyjából mekkorát?

Zákonyi S. Tamás: Ahogyan én is uszodában nőttem föl és megfertőzött a szellemiség, a közeg, szerintem neki is az egyik legnagyobb erénye a könyveiben, túl azon, hogy láttatja a kulisszák mögötti dolgokat és egy csomó sztorit nagyon érdekesen visszaad, hogy az a humor és az a szellemiség ugyanúgy fellelhető a könyvekben, ahogyan az uszodában. Nekem – a tényszerű közlésen kívül – ez a legnagyobb érték ezekben a könyvekben, azért is támaszkodtam rá, mert párhuzamban van azzal, amit én megtapasztaltam.

A munka során ezt hogyan kellett kezelni? Hogy van egy olyan újságíró, aki egyrészt gyakorlatilag végigköveti az összes eseményt, ott van minden nagy tornán, van olyan játékos, akivel személyesen is rendkívül jó a kapcsolata, de azért mégsem a csapat tagja.

Kemény Dénes: Gergő olyan volt, mint régen a grófi udvarokban a krónikás, kis kockás füzettel, akkor még penna volt. Abszolút nem zavart, nagyon jól tudta, hogy hol van a határ, és miután Gergő kellemes társ, amikor interjút csinált velem, mert éppen valamelyik médiumnak dolgozva is volt a csapattal és éppen nem a rólunk szóló könyvet írta, akkor úgy tudta a munkát csinálni, minthogyha egyébként beszélgetnénk a reggelinél vagy az ebédnél vagy a vacsoránál. Konkrétan emlékszem, például a firenzei Eb-n ugyanabban a szállodában is lakott, és ráadásul ugyanahhoz az asztalhoz „odapofátlankodott”, ahol a stáb ült, igazából úgy dolgozott, hogy nem is vettük észre, hogy dolgozik, de halálpontosan tudta, hogy mi az, ami a szurkolókra tartozik. Az újságírás összeköti a szereplőt meg a közvéleményt. Ő egy vektor, mondjuk, most te is az vagy, nekünk azért lényeges, mert másképp nem tudunk kommunikálni a szurkolóinkkal, viszont szeretjük, ha tele van a lelátó. Ezt nagyon jól megcsinálta, nagyon érezte a határokat és nagyon ritka volt, hogy valami feszültség lett volna, ha egyáltalán volt. Velem egyáltalán nem, de arra sem emlékszem, hogy valaki nekem panaszkodott volna a játékosok közül Gergőre.

Nagyon fontos része volt ennek a filmnek Benedek Tibor bemutatása, archív felvételeken keresztül. Milyen stratégia, milyen elképzelések mentén mutatták be az ő személyiségét?

Zákonyi S. Tamás: A korábbi forgatások során nagyjából fejemben volt, hogy ez a 40-45 órányi anyag, amit 2000 és 2003 között rögzítettünk, mit tartalmaz, át is néztük. Nagyon hamar kiderült, hogy a Tiborral készült interjúk, önkritikusan mondom, nem sikerültek valami fényesen. Leginkább nagyon kevés készült. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy annak az időszaknak nem az volt a lényege, hogy a játékosokkal sokat beszélgessünk, Dénessel sokkal több interjú készült, hanem, hogy jelen legyünk és rögzítsünk bizonyos momentumokat. Arra jutottam, hogy muszáj archív anyagokra támaszkodni, nincs más lehetőségem. Óriási kutatást végeztünk. Kiemelem Suba Katát, aki rengeteget segített abban, hogy elsősorban a Magyar Televízió archívumát széttúrjuk. Hihetetlen mennyiségű anyag készült Tiborral az idők során, ezeket rendszerezni, átnézni, megszűrni, kijegyzetelni, nagyon komoly kutatómunkát jelentett. Ebből próbáltuk összerakni azt, hogy személyesen Tibortól mit tudunk berakni az anyagba. Természetesen ezekre építve próbáltunk aztán a játékosoktól, illetve Dénestől, meg az ellenfelektől is kérdezni. Így raktuk össze a képet Tiborról.

Rengeteg időt dolgoztak együtt Benedek Tiborral a különféle szerepekben, még abban az időszakban is, amely nem a film témája. Mi maradt meg leginkább róla?

Kemény Dénes: Tibornak a csapat szempontjából legfontosabb tulajdonsága a feltétel nélküli győzni akarás volt. Ő ilyen volt, és ez sugárzott róla. Ad absurdum azt is megengedhette magának, hogy közepesen játszik, mert ha halványabban is játszott, kiszolgálta a társait, hogy győzzünk, ha jobban játszott, akkor ezt visszakapta a társaktól, és akkor úgy győztünk. Ezek a hullámzások végig megvoltak. Amikor én kapitány lettem, azt mondtam neki, hogy ne csak rajtad múljon a válogatott szereplése, hanem legyél nagyon fontos játékosa a csapatnak, de ahogy mondom, egy nagyon fontos játékosa, akkor megteheted azt is, hogy egy-egy meccsen halványabb vagy, mert nem jön ki úgy a lépés és az nem fog a csapat eredményébe kerülni. Nem kell neked hazavigyed a válladon a vereséget, mert vagy te megnyered a meccset, vagy senki.

Ezt mikor fogadta el?

Kemény Dénes: Az első edzés előtt már elfogadta, aztán a gyakorlatban kiderült, hogy működött, például Sevillában rögtön az első komolyabb világversenyünk esetében. Volt olyan meccs, hogy nagyon kritikus pillanatban megrázta magát, volt olyan meccse, hogy kiszolgálta a fiatalokat, mert azok rázták meg magukat, úgyhogy én azt gondolom, hogy az ő szerepe a csapatban folyamatosan érett és fontosabb lett, de mindenképpen más lett. Én átvettem egy zabolátlan csikót, aki azt mondta, ide nekem az oroszlánt is, aztán annak a három olimpiai ciklusnak a végén, amit ő mint játékos, én mint szövetségi kapitány végigéltünk, egy egészen másfajta Tibor zárta az utolsó évet.

Az első években a mostani szövetségi kapitány, Varga Zsolt volt a szellemi vezér, Kósz Zoltán pedig a csapatkapitány...

Kemény Dénes: Kósz Zoli után lett Tibor, majd 2005-2006-ot egészségügyi problémák miatt a válogatottban kihagyta, de amikor visszajött, természetesen az akkori csapatkapitány nekem azonnal jelezte, reméli, visszaadhatja neki a csapatkapitányi karszalagot, mert Tibornak jár ez. Tiborral volt egy nagyon jó munkamegosztás, amit egyébként Varga Zsolt kezdeményezett Sydney-ben, az olimpián. Athénban Zsolt már nem volt a válogatott tagja, Tibor pedig a csapatkapitány volt, ő ezt átvette, tartottak a játékosok mindig ilyen mentális beszélgetést, és ez nagyon fontos volt ahhoz, hogy győzzünk. De az is nagyon fontos volt, hogy ne én tartsam. Engem reggeltől estig hallgattak, már én is untam magam, kellett, hogy néha más hangot és más megközelítést hallgassanak. Az nagy baj lett volna, ha a játékosok, felülírva az edző elképzeléseit, önállósítják magukat és más szakmai vonalon viszik tovább a dolgot, inkább olyan kapaszkodási pontokat találtak, hogy hogyan valósítsák meg azt, ami a győzelemhez vezet. Akár az első olimpián Varga Zsolt, a második kettőn pedig Tibor, nagyon fontos volt, hogy ezt megcsinálták, és az is nagyon fontos volt, ahogy én ehhez hozzáálltam, mert ezt nagyon könnyű lett volna elrontani azzal, hogy azt mondom, márpedig hívjatok engem is oda, vagy én vagyok a főnök, és kész. Ez egy szimbiózis volt, és ennek így kellett mennie. Tibor erre, amikor én átvettem a kapitányi tisztet, még nem volt kész. Előbb a csapat játszott Tiborért, később pedig Tibor játszott a csapatért.

Van egy olyan rész a filmben, amelyben azt próbálták bemutatni, hogy mennyire megnehezedett az együttműködés és aztán hogy alakult mégiscsak jól Kemény Dénes és a csapat között. Mi mindenre kellett figyelni ennek a feldolgozásakor? Ez egy érzékenyebb téma, és sok belső dolgot is felszínre hozhatott.

Zákonyi S. Tamás: Ez részben meglepetés volt nekem, mert 2001-ben, 2002-ben volt egy mélypont a csapat történetében, a korábban négy aranyat nyerő csapat itthon, Budapesten elveszítette az Eb-t, „csak” bronzérmet szerzett. Ugyanabban az évben ötödik lett a világbajnokságon, ott, abban az időszakban sokat ott voltam, lehetett tudni, hogy kicsit feszültebb a helyzet. Dénes türelmetlenebb volt, nyilvánvaló, miért ne lett volna. Erről az időszakról tudtam. Arról nem tudtam, meglepetésként ért, amit Molnár Tamás egy beszélgetésben elmondott, hogy volt egy beszélgetése Tiborral arról, hogyan tovább. Megkérdeztem Tamást, hogy ezt komolyan gondolta-e, maradjon benne? Azt mondta, tőle nyugodtan, mert így volt. Mondtam, jó. Utána folytattuk a beszélgetést, és szóba került, hogy a két hosszabbításos meccs után megnyert barcelonai világbajnokság után ez a téma tárgytalan volt. Ez engem meglepetésként ért, mert erre nem készültem és erről nem tudtam. Illetve van a filmben a harmadik olimpiász időszakában egy olyan megjegyzés, ami Madaras Norbitól hangzott el, hogy ebben az időszakban már Tibor szerepe picit több volt és kiegészítette Dénes munkáját. Ez is új volt nekem, mert erről sem tudtam. Ami ezeknek a felhasználását illeti, úgy voltam vele, hogy őszinte filmet szeretnék csinálni, őszinteséget vártam a játékosoktól, ugyanúgy Dénestől és a külföldektől is, és úgy gondolom, hogy Dénes a sajtótájékoztatón, amikor bejelentettük, hogy elkezdjük a film munkáját, nagyon bölcsen úgy fogalmazott, ez olyan volt, mint egy házasság, ennyi ideig együtt dolgozni és együtt élni.

Törvényszerű volt, hogy voltak ilyen időszakok, amelyekre nem feltétlenül minden részleteiben emlékszik az ember a legszívesebben?

Kemény Dénes: Egyáltalán nem biztos, hogy az ember nem szívesen emlékezik erre, mert ha ezekre az időszakokra szükség volt a győzelmekhez, akkor ezen át kellett menni. Én azt gondolom, amit Tamás mondott, az őszinteség fontos. Én arra ügyeltem, hogy ne hazudjak a médiumoknak abban a tizenvalahány évben, amikor szövetségi kapitány voltam, legfeljebb nem mondtam el mindent. Azt az ember megteheti, hogy valamiről úgy gondolja, hogy nem tartozik a nyilvánosságra. Ahogyan ezeken keresztülmentünk, ezeken keresztülmegy más is. De az aranyat meg mi nyertük, ez abszolút normális része a mindennapoknak, az eredmény pedig kiváltság. Büszke vagyok rájuk, hogy ezeket az eredményeket elérték, de mindenkire, aki így, úgy, amúgy ehhez hozzátett. Az előbb általad említett negatív időszakra is. Abban az időszakban meg kellett ezeket a dolgokat beszélni, akkor maradtam abban Tiborral, hogy menjünk ki a vadásztanyára, és az egészet tisztázzuk a jövőkép szempontjából. A következő évben jött már a vb-arany.

Hogyan kell kezelni az egyes játékosokat külön-külön? A csapatmegbeszéléseknek nyilván fontos szerepe van, de egy csapatjátékban egyesével is többször le kell ülni a játékosokkal, hogy megfelelően működjön a gépezet? Mindenki más személyiség.

Kemény Dénes: Nem mondanám, hogy a 13 játékos 13-féle egyéniség, de hogy három-négyféle volt a 13 játékos, az biztos. Úgymond voltak fiókok, volt, aki ebben volt, volt, aki abban. Az ember szépen kitapasztalja, hogy ki milyen hangvételre, milyen félmondatokra reagál jól.

Mondana példákat?

Kemény Dénes: Kásás Tamást kétéves kora óta ismertem, ő lelkileg érzékeny, nagyon erősen emocionális alapokon élő valaki, és nem azt mondom, hogy ezzel visszaélt, de tudat alatt azért tudta, hogy nekünk más a viszonyunk, az édesapjának játékostársa voltam, őt pedig majdhogynem pelenkáztam is. Vele nagyobbrészt megértő kellett legyek, de azt is nézni, hogy nem lehet vele kivételezni, amit egyébként ő is borzasztóan igyekezett elkerülni. Amikor láttam, hogy hulla fáradt és már nincs értelme az utolsó két száznak, amit le kellene úsznia és azt mondtam, hogy ússzál két hosszt háton és fejezd be, erre nem volt hajlandó, mert nem akarta, hogy a többiek azt lássák, én elengedek neki kétszer százat. Egyszer-egyszer azért, pontosan, mert a kapcsolat ilyen típusú volt, fel kellett emeljem a hangom, hogy egy kicsit gatyába rázódjon. Volt olyan játékos, aki ironikus volt a társakkal, ugyanakkor érzékeny saját maga.

Kire gondol?

Kemény Dénes: Ezt most nem mondom meg. Ilyen esetben el tudsz engedni olyan félmondatokat, amit az egész csapat ért, mindenki tudja, kire vonatkozik, nem kell nevet mondjál, és zavarja, és ha zavarja, akkor az okot megszünteti, s nem kell ezzel tovább foglalkozni. Nem árulok zsákbamacskát, az összes csapatedző ezekkel a dolgokkal szembe kerül, akár klub, akár válogatott szinten, bármilyen sportágban, vagy akár egy cégvezető, sokféle lelki típusú kolléga van, mindenkihez a saját útvonala vezet ahhoz, hogy te elérd azt, hogy jobb legyen. Szerintem nagyon lényeges, hogy nem okvetlenül azt kell mondani, amit szeretnék, nem okvetlenül azt kell mondjam, amit ő hallani szeretne, hanem olyat, amitől jobb lesz. És ha ezt az ember megtalálja egyenként, akkor vezetőnek elmegy.

Maradt ki a filmből olyan elem, amiért kicsit vérzett a szívük, de valamiért nem illett a képbe?

Zákonyi S. Tamás: Ezt lesz a legnehezebb megválaszolni. Több mint kétszáz órányi anyagból dolgoztunk. A film két és fél óra, ami önmagában sem rövid. Még három ilyen filmet biztos, hogy tudnánk csinálni, csak, mondjuk, más megközelítésben. Egy bő háromórányi, de inkább ötórányi olyan anyag van, amit arra a szintre meg tudtunk szűrni, hogy bármilyen felállásban megállja a helyét. Rengeteg minden, az előbb is említett Kis Gábor-féle a sztorizás a tornateremben nem került be, Biros Péternek a csapatba kerülő története nem került be és még van sok-sok-sok ilyen.

Összességében van valamilyen recept, ami az élet különféle területein, akár a vízilabdában, a sportban, akár a filmvásznon, a kultúrában, a mozik világában majdnem biztos, hogy működik?

Kemény Dénes: Én azt látom, hogy az életben, ha te hiteles vagy, legyél vájár vagy egyetemi tanár, akkor a környezet elégedett veled, a családod, a környezeted, a munkahelyed, a baráti köröd. Akkor tud valaki hiteles lenni, ha képezi magát, ha nem koppintgat, hanem kreatív, ha alázatos és belefekteti a szükséges energiát, ha tisztességes a környezetével. Ha ezeknek a kritériumoknak megfelel, akkor lehet még akár egy példaszerű élet is ez. Függetlenül attól, hogy én nem tartom helyesnek a példaképválasztást, mert az azt jelenti, hogy valakit koppintunk. Ugyanakkor abszolút normálisnak tartom, hogy bárkitől, akár olyasvalakitől is, aki azon a területen gyengébb, mint te, de el tudsz lesni dolgokat, amiket be tudsz építeni a saját mindennapjaidba.

Zákonyi S. Tamás: Gyerekként az ember mindenféléről álmodozik, én ilyen alkat voltam. Mindenféle célokat tűztem magam elé és álmodoztam. Filmesként egyébként Spielberg volt az egyik idolom, és teljesen odavoltam érte, mindenféle szempontból. Nekem nagyon meghatározó volt. Ami megragadt bennem leginkább, hogy szokatlanul újszerűen nyúl dolgokhoz, és ez engem mindig vezérelt, ha csinálok valami újat, akkor az legyen eredeti, legyen újszerű, legyen érdekes. Ennek a filmnek a készítésénél is az vezérelt, hogy ne egy beszélgetős dokumentumfilmet készítsek, hanem formanyelvileg újszerű megoldás legyen. Én azt gondolom, hogy ez sikerült. Ami az általánosságokat illeti, megint csak a filmre utalnék, ha csapatban dolgozik az ember vagy egy családi közegben van, vagy egy kollektívában él, akkor az alapvetés, hogy hallgassuk meg egymást, alapvetés, hogy figyeljünk oda egymásra és alapvetés az, hogy legyen egyfajta lojalitás, egyfajta türelem egymás iránt. Ha ezek mind megvannak, akkor azzal, hogy érzékenyek vagyunk egymásra és odafigyelünk egymásra, bármit meg tudunk csinálni.

Mennyire lehet egy főnök, akár egy szövetségi kapitány, akár egy cégvezető, akár egy filmproducer-rendező barát a beosztottjaival, a játékosaival, a stáb tagjaival?

Kemény Dénes: Ez olyan kérdés, amivel azért kell óvatosnak lenni, mert lehet zsákutca. De nyilvánvaló, hogy addig, ameddig ez egészséges és a közös végtermék szempontjából nem veszélyes, addig hiba egy vezető részéről, ha elutasítja. Engem sokszor kérdeztek a kollégáim, hogy ez a félig-meddig apaszerepe a szövetségi kapitánynak a játékosokkal, hogyan működött. Volt, akivel ez működött. Én kezdeményezni nem kezdeményezhetem, senkinek nem játszhatom el, hogy én vagyok az apja, mert egyébként van saját, ugyanakkor, ha valaki nekem ilyen megközelítésben ad felelősséget, azt el kell, hogy fogadjam, egészen addig működhet, amíg nem megy a közös munka rovására. Akkor viszont kell lépni kettőt hátra. Ez abszolút változékony volt a játékosok esetében. Volt, akinek intéztem az ügyes-bajos dolgait az apja helyett, mert bennem bízott, volt olyan, akinek az apukája azt mondta, hogy beszéljem már meg vele, mert énrám hallgat, őrá nem, az aztán végképp apaszerep volt, ugyanakkor volt olyan, aki abszolút önálló volt és a játékos-edzői viszonyt preferálta. Ott butaság lett volna az én részemről ezt erőltetni.

Zákonyi S. Tamás: A szó klasszikus értelmében barát valaki munka közben nem lehet. Úgy nem működik, hogy jópofáskodunk egymással meg sörözni járunk, meg egyebek, ettől még lehet jó a hangulat, ettől még a vezetőnek oda kell figyelni az embereinek a pillanatnyi állapotára a munkában is meg lelkileg is. Szerintem az pedagógiai érzék kérdése, hogy az ember mennyire figyel a környezetére. Munka után lehet barátnak lenni, de ott is érdemes egy bizonyos távolságot tartani, hogy mindenki érezze, meddig mehet el a vezetővel szemben.