Infostart.hu
eur:
353.49
usd:
305.68
bux:
0
2026. június 12. péntek Villő
fotó: Fortepan / Urbán Tamás - (Ludovika (Kun Béla) tér, Munkásmozgalmi harcosok emlékműve (Olcsai Kiss Zoltán, Farkas Aladár, Herczeg Klára, 1967.)
Nyitókép: Fortepan / Urbán Tamás

Még mindig vannak kommunista hírességekről elnevezett utcák Magyarországon

Több száz településen lehet olyan utcanevekkel találkozni, melyek emléket állítanak Magyarország XX. századi kommunista politikusainak. Csak Kun Béla utcából van még öt.

A Magyar Nemzet számolása szerint Magyarországon még legalább öt településen van ma is Kun Béla utca. Horthy Miklós szülővárosában, Kenderes pedig egymás mellett vezet a Vörös Hadsereg útja és a Ságvári Endre út.

A lap annak apropóján nézett mindennek utána, hogy miközben 2013 óta tiltott a 20. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető személyek, szervezetek és kifejezések utcanévként való használata, Horn Gyuláról sétányt neveztek el a fővárosban.

Azt írják, hogy a Nógrád vármegyei Vanyarcon, a Pest vármegyei Kartalon és Örkényben, a Komárom-Esztergom vármegyei Környén, illetve a Bács-Kiskun vármegyei Bócsán pedig még mindig van Kun Béláról, a kommunista népbiztosról elnevezett közterület.

Talán van abban valami szimbolikus, hogy Vanyarcon ez egy zsákutca.

A Bács-Kiskun vármegyei Nagybaracskán Szamuely Tibornak, a Tanácsköztársaság vérengző népbiztosának nevét őrzi utca.

Bácsalmáson található Proletár utca, a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Mezőhéken pedig egymást keresztezi a Felszabadulás út és a Vörös Hadsereg útja. Utóbbiból még rengeteg található, főleg a keleti országrészben.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×