Kedd hajnalra megszületett a megállapodás az unió keretköltségvetéséről és a helyreállítási csomagról. Magyarországnak mit jelent ez?

Magyarország a legkomolyabb győzelmet arató európai uniós tagállamok közé tartozik. A siker, a magyar polgárok érdekeinek eredményes képviselete a számok nyelvén a következőképpen fogalmazható meg. A regionális fejlesztési forrásoknál az eredeti javaslat megközelítőleg 17 milliárd eurónyi összegre vonatkozott. A magunk mögött hagyott több mint másfél esztendőnyi tárgyalások során ezt sikerült majdnem 18 milliárd eurónyira feltornásznunk, és Orbán Viktor miniszterelnök úr az ötnapos, majdnem rekordhosszúságú tárgyalás végén mindezt 3 milliárd eurónyi plusz regionális fejlesztési kohéziós, vissza nem térítendő uniós forrással tudta megfejelni. A tárgyalások eredményeként rendelkezésünkre álló adatok alapján a 17,9 milliárd eurós kiinduló összeghez képest a Magyarországnak járó regionális fejlesztési források nagyságrendje elérte, valamennyire meg is haladta a 21 milliárd eurót, tehát itt 3 milliárd euróval sikerült nagyobb forráshoz jutnunk.

Ez volt az az utolsó pillanatos, első látásra technikainak látszó szövegbeillesztés?

Minden, egy adott országnak járó uniós fejlesztési forrás növekedését jelentő megoldás valamilyen technikai, matematikai mutatóban beálló változás, ebben az esetben sincs ez másképpen, de mindig mindenki a végeredménnyel számol. Márpedig az Európai Bizottság eredeti költségvetési javaslatához képest másfél év alatt kemény munkával a 17-ről majd a 18 milliárd euróra sikerült feltornászni a nekünk járó fejlesztési források nagyságrendjét, majd az érdekeket kőkeményen képviselő tárgyalásokon plusz 3 milliárd eurónyi vissza nem térítendő, Magyarország fejlesztését szolgáló európai uniós forráshoz jutottunk, és ennek a forrásnak a nagyságrendje 2021 és 2027 között valamivel meghaladja a 21 milliárd eurót. Ez óriási eredmény. Nincs olyan ország, amelyik a regionális fejlesztési forrásait ilyen nagyságrenddel tudta növelni. Tulajdonképpen mind a 27 ország így vagy úgy sikernek könyvelheti el ezt a megegyezést. Vannak nem csupán sikeresek, hanem győztesek, de a legnagyobb győztesek között ott van Magyarország ezzel a 3 milliárd eurós vissza nem térítendő fejlesztésiforrás-bővítő döntéssel. Kollégáimmal végeztünk egy gyors számolást, a nagyságrendjét tekintve 40 milliárd eurónyi uniós forráshoz juthat hozzá a helyreállítási alap hitelösszegét is ideszámolva Magyarország, és mintegy 10 milliárd eurónyi a befizetési kötelezettségünk, tehát 30 milliárd eurónyi a nettó pozitív szaldója Magyarország szempontjából a következő hét évnek. Jó tárgyalás, nagy siker, nagy lendítőerő Magyarországnak, a magyar gazdaságnak, a magyar embereknek.

Miről szólt ez a majdnem 90 órás tárgyalás?

Alapvetően négy kérdésről szólt. Egy: mekkora legyen a nagyságrendje a hétéves keret-költségvetésnek, illetve a helyreállítási alapnak. Kettő: milyen legyen a pénzek elosztásának a rendje. Három: milyen módon legyen megosztva a 750 milliárdos helyreállítási alapban a vissza nem térítendő összegeknek a nagyságrendje az egyes tagállamokban. Négy: legyen-e egy új, az önkényes politikai zsarolás lehetőségét megteremtő, úgynevezett jogállami kondicionalitás. Mind a négy kérdésben kilométernyi távolságra voltak a kiinduló álláspontok, de végül sikerült összességében a közös európai érdeket szolgáló megállapodásra jutni.

A keretköltségvetés nagysága a britek távozása miatt volt kérdéses, vagy más okból?

Elsősorban emiatt. Az Európai Unió második legerősebb gazdaságával bíró tagország, az Egyesült Királyság kilépett az unióból. A második legnagyobb befizető távozásával nyilvánvalóan az európai uniós költségvetés nagyságrendjének is csökkenni kellett, és mivel az ő befizetésük 16 százalékos volt, nagyjából 16 százalékos csökkenéssel mindenki annyit vitt volna el a közös teherből, amennyi ráesik. A mi esetünkben a 17 milliárdos kiinduló regionális fejlesztési támogatási összeg, ami nagy nehezen fölment 17,9 milliárdra, még mindig 24,5 százalékos csökkenést jelentett a korábbi időszakhoz képest. A legnagyobb mértékű csökkenést kellett volna úgy elszenvednünk, pedig még mindig nem értük el az Európai Unió átlagos gazdasági fejlettségét, és a korábbi időszakban a regionális fejlesztési források felhasználását tekintve a leghatékonyabbak, a legeredményesebbek voltunk. Az a faramuci helyzet állt elő a kiinduló javaslat kapcsán, hogy ami miatt minimum elismerést érdemeltünk volna, azért büntetést kaptunk. A hétéves keretköltségvetés főösszege nem változott a tárgyalások végeredményeként, maradt 1074 milliárd euró, de ezen belül mi nem 18, hanem 21 milliárd eurónyi regionális fejlesztési pénzt kapunk. Ezért azt tudom mondani, hogy nagyon komoly eredmény az, amit a magyar miniszterelnök a tárgyalások során elért.

Miért takarékosak a négyek, a hollandok, a finnek, az osztrákok és a dánok meg a mostanában hozzájuk csatlakozni látszó finnek is? Mit mondanak, amikor azt mondják, hogy nem kell ebbe több pénzt tenni?

Hadd kezdjem azzal, hogy hogyan mondják. Lenéző stílusban, arrogánsan, például az európai közösség egyik nagy alapító országát, Olaszországot sértegető stílusban fogalmazzák meg, hogy értelmetlen ennyi pénzt adni a déli, mediterrán országoknak, részben a franciáknak, de elsősorban az olaszoknak, a spanyoloknak, a portugáloknak, a görögöknek, a ciprusiaknak, néha még Máltát is ide sorolják, mert rosszul használják föl ezeket a forrásokat, elszórják, a gazdasági növekedésben ez nem hatályosul, és ők, a takarékos, a sikeres gazdaságpolitikát folytatók megelégelték ezt. Lehet erről értelmes vitát folytatni, mert például Olaszország valóban felvet kérdéseket, de azért egy családi beszélgetésben, egy munkahelyi egyeztetés során, egy közéleti eszmecserében sem lehet a másik méltatlan legyalázásával indítani egy beszélgetést. Diszkreditálták magukat ezek az országok, szerintem vállalhatatlan volt az a fellépés, amit a dél-európai országokban élő emberek teljesítményének a pocskondiázását illetően a holland miniszterelnök magának megengedett, aztán a közép-európai országokat pedig jogállamisági ügyben gyalázta. Bármennyire is elismerésre méltó sok területén a hollandoknak a teljesítménye, semmi nem hatalmazza föl őket arra, hogy gazdasági ügyekben a dél-európaiaknak, jogállami ügyekben pedig a közép-európaiaknak észt osszanak. Az európai együttműködés a jóhiszemű kooperáció logikájára épül. Itt ez a jóhiszeműség nem nagyon volt tetten érhető a fukar négyek álláspontjában.

A németek nem voltak benne a takarékos négyekben. Miért nem?

Németország az Európai Unió egyetlen igazán nagy hatalma. A legnagyobb lélekszámú ország, a legnagyobb hadierővel, a legerősebb gazdasággal bíró ország, az európai uniós költségvetés 27 százaléka a németek befizetéséből áll elő. Csendben jegyzem meg, hogy majd 2028 és 2058 között, amikor a 750 milliárd eurónyi hitelt az uniónak vissza kell fizetnie, akkor az uniós költségvetéshez való hozzájárulás arányában kell majd a tagállamoknak, tehát a németek egy eurócentnyit nem használnak föl a hitelből, de a 27 százalékát a német befizetéseknek köszönhetően tudja majd az Európai Unió visszafizetni. Nagyon nagy áldozatot vállalnak. A németek a saját maguk gazdasági, katonai, hatalmi, geopolitikai érdekeiket érvényesítve, vízilabdás hasonlattal élve nem a szabályosság és a szabálytalanság határán mozogva, hanem durván szabálytalanul járnak el, kőkeményen képviselik a hatalmi érdekeiket, de tegyük hozzá, hogy ugyanez a német Európa-politika az unió nagy országai közül egyedüliként képes arra, hogy igazi nagy áldozatot hozzon közös európai célok érdekében. És a németek most úgy látták, hogy a saját maguk tagállami érdekeik és az unió közös érdekei teljes egészében lefedik egymást. Az unió gazdasági bajainak a rendezése az egyébként sem rossz állapotban lévő német gazdaság további fejlődésének az alapjait fogja teremteni.

Le lehet olyan egyszerűen fordítani, hogyha az uniónak rosszul megy, akkor nem fognak német terméket vásárolni?

Igen. Az Európai Unió regionális fejlesztési forrásai közül minden két euró közül egy a német gazdaságot erősíti, mert Közép-Európában lévő, működő német befektetők tulajdonában lévő cégek azok, amelyek a megrendeléseket elviszik. Nem egyszerűen arról van szó, hogy a Németországban megtermelt termékeket egy jobb állapotban lévő mediterrán vagy kelet-európai térséghez tartozó ország polgára meg tudja venni, hanem az adott nemzetgazdaságokban is meghatározó szerepük van a német befektetőknek. Tehát ha jól megy a lengyel gazdaság, az német profitot is jelent. Ha jól megy a magyar gazdaság, az német profitot is jelent. Ezért a németeknek nem kellett megjátszani magukat, az, hogy egy fillért sem használnak föl a 750 milliárdnyi uniós hitelből, de a 27 százalékát ők fizetik vissza, a német gazdaság megerősödése érdekében eszközölt hosszú távú befektetés. Ez 30 évre elosztva évente tízmilliárd eurónyi plusz befektetés a németek részéről. Kibírják.

A Európai Bizottság, amelynek ez az első nagy teljesítménye, hogyan teljesített?

A bizottság korrektül teljesített, és én úgy látom, hogy nem volt azoknak igazuk, akik próbálták nem kevésszer durván lesajnálni az Európai Bizottság új elnökének, Von der Leyen asszonynak a politikusi képességeit. A kompromisszum kialakításában a döntő érdem mindig a bizottság állandó elnökéé, tehát Charles Michelé, ő is megérdemli az elismerést. Nagyon sok elemében kritizálható a kompromisszum, hiszen egyetlenegy ország sem mondhatja, hogy a saját maga kiinduló álláspontja teljes mértékben érvényesült, mégis sikerült az ő közreműködésével tető alá hozni, és szerintem érdemi volt a közreműködése. Az értelmes, a minden tagállam számára sikert, több tagállam számára győzelmet és kevés, hála isten Magyarországot is magában foglaló országcsoport számára pedig hatalmas győzelmet hozó kompromisszum kialakításában volt pozitív szerepe az Európai Bizottság elnökének.

Az Európai Parlamentnek mi dolga lesz ezzel a megállapodással?

Az Európai Unióban a jogalkotás rendje mindig az, hogy minden jogalkotási tervezetet az Európai Bizottság fogalmaz meg. A hétéves keret-költségvetés, illetve ez a 750 milliárd eurós helyreállítási projekt is jogszabály, a bizottság tette a javaslatot, és társ-jogalkotóként az Európai Tanács, illetve az Európai Parlament a közös döntéshozó. Az Európai Parlament módosítani már a tanácsban kialakult konszenzuson megállapodáson és az arra épülő sok ezer oldalas részletes jogszabálytervezeteken nem tud, de van egy érdemi döntési hatásköre. Kell a hozzájárulása, csak az európai parlamenti igennel léphet hatályba mind a keretköltségvetés, mind a 750 milliárdos csomag, és van lehetősége az Európai Parlamentnek, hogy azt mondja: nem. És akkor minden kezdődik elölről, új bizottsági javaslat, új egyetértés kialakítása a tanácsban, és újra szavaz az Európai Parlament. Lesznek komoly kifogásai az Európai Parlamentnek, lesznek olyan észrevételei, amelyek magyar nemzeti szempontból nemcsak hogy támogathatók, támogatandók, amelyek a kompromisszum keretein belül csiszolják a jogszabálytervezetet. Végül azonban nem kérdés, hogy az Európai Parlament szerintem kellő többséggel igent fog mondani erre a megegyezésre.

Ha az Európai Parlament még jogszabálycsiszoló észrevételeket tesz, ahhoz megint össze kell hívni a tanácsot?

Nem, hiszen a konszenzus keretén belül van. Az Európai Parlament csütörtökön rendkívül ülést tart, ahol egy újabb határozatban fogja megfogalmazni az Európai Tanácsban kialakult megállapodással kapcsolatos támogató, kritikus vagy adott esetben elutasító álláspontját. Augusztus közepére, végére készül el a bizottság a tanácsi megállapodás alapján a jogszabálytervezetekkel, és ezekről kell egy szavazással igent vagy nemet mondania az Európai Parlamentnek. Erre szeptemberben kerül sor. Az egész rendszer most még annyival bonyolódik, hogy mivel a befizetés rendje alapvetően megváltozik, erről minden tagállam parlamentjének is döntést kell hoznia. Tehát az Európai Parlamentnek plusz 27 tagállami parlamentnek még el kell ezt fogadnia, hogy 2021. január elsejétől az egész rendszer működni tudjon.

Elképzelhető, hogy lesz olyan nemzeti parlament, amelyik blokkolja az egész rendszert? Ez ugye olyan államoknál fordulhat elő, ahol mostani megállapodást kitárgyaló kormányfőnek nincsen többsége.

Erre kevés esélyt látok, de hozzáteszem, fontos kérdésekben a tagállami parlamenteknek is érdemi beleszólásuk van. Utoljára több mint tíz éve, akkor volt a tagállami parlamenteknek nagy jelentőségük, amikor a lisszaboni szerződést kellett minden tagállamban ratifikálni. Voltak olyan parlamentek, ahol nem kapta meg első körben a támogatást az új alapszerződés. Most megint egy fontos kérdésben tagállami parlamenti jóváhagyásokra is van szükség, és arra számítok, hogy mind az Európai Parlament, mind a 27 tagállami parlament végül igent mond erre a megállapodásra.

A keret-költségvetés és a 750 milliárdos alap is nagyon sok egyéni eszközből áll össze. Ezek aránya menet közben jelentősen változott. Néhányat például teljesen nullára írtak, mást jelentősen megemeltek. Mi volt ennek a módosulásnak a lényege?

Kőkemény költségvetési alkudozás zajlik. A fukar négyek alapvetően azt mondták, hogy nulla eurós legyen a helyreállítási alap. Tehát ők a 750 milliárdot 750 milliárddal akarták csökkenteni. Egy ilyen álláspont ismeretében az kizárt, hogy nőjön ez a 750 milliárdos keret vagy a hétéves keret-költségvetés főösszege. Tehát ha a meglévő igazságtalanságokat valahogy kompenzálni kell, arra csak úgy lehet uniós forrást találni, ha a korábbi javaslatokhoz képest bizonyos projektek, címek, sorok, fejezetek kevesebbet kapnak vagy lenullázzák őket, és itt az erősebb közös uniós érdek és szempont győzedelmeskedett. Nem arról van szó, hogy amikor erre vagy arra a megállapodásban végül kevesebb pénz jutott, hogy az ne lenne fontos, csak más azoknál a céloknál fontosabb volt. Vannak olyan fejezeti részek, amelyeknek a csökkentése komoly gondot fog jelenteni. Majd okosan kell a költségvetést végrehajtania az Európai Bizottságnak, az ő felelőssége ez az előttünk álló hét évben.

A hitelfelvétel nem viszi közelebb Európát a föderális rendszerhez? Nem fog föléledni megint az föderális Európa – nemzetek Európája vita?

De. Ezért volt nagyon fontos elvi megközelítés a magyar kormány részéről, és nagyon hasznosnak és pozitívnak tartom, hogy a magyar Országgyűlés is megfogalmazta a maga álláspontját, mert a koronavírus-járvány és annak súlyos gazdasági-társadalmi hatása ellenére is van két olyan szempont, amit mérlegelni kell a döntésnél. Az egyik, hogy mi, közép-európai, volt kommunista országok pontosan tudjuk, milyen terhet jelent az eladósodottság. A hitelfelvételnek óriási a kockázata, ahogy például Kurz kancellár fogalmazott, az Európai Unió nehogy egy adósságunióvá váljon. A másik dolog, ami ugyancsak fontos tapasztalatunk, hogy hosszú évtized óta zajlik az Európai Unió világos, a nemzeti szuverenitásokat tiszteletben tartó jogi szabályait megsértve egy lopakodó föderatív átalakítás, és ebbe az irányba tett lépés bizony ez a közös hitel, a közös adósság és a közös adósságszolgálat. A mérleg egyik serpenyőjében ez a két súlyos, a történelmi tapasztalatokon alapuló ismeretünk áll, de a másik oldalon pedig az, hogy az előttünk álló hetekben, hónapokban, félévben, egy-két évben koncentrált pénzügyi segítségre van szükség az Európai Unió meghatározó országainak és térségeinek. Létezik európai szolidaritás, lehetünk persze bölcsen a történelmi tapasztalatainkra odafigyelők, és persze elutasítjuk az unió nyílt vagy lopakodó föderatív átalakítását, de sokkal súlyosabb szempont, hogy ha az Európai Unió működését meghatározó euró mint intézmény összedől, ha, mondjuk, az előttünk álló fél év, egy év dél-európai országok államcsődjeitől lesz hangos, akkor attól nem tudja még egy német gazdaság sem függetleníteni magát, hát még mi itt Közép-Európában. Ez a mérlegelés vezette arra a magyar parlamentet is, hogy megfogalmazza a feltételeit, és igent mondjon erre az elképzelésre, és a magyar kormánynak is ugyanez volt az álláspontja.

Milyen feltételekkel lehet ténylegesen hozzájutni a 750 milliárdos pénznek a vissza nem térítendő részéhez vagy a hitelhez?

390 milliárd lett végül az a rész, amely a vissza nem térítendő, és ennek megfelelően mintegy 360 milliárdnyi a hitelfelvétel. Az Európai Unió nevében az Európai Bizottság fog hitelt felvenni, értékpapírokat fog értékesíteni, kötvényeket értékesít a pénzpiacon. A vissza nem térítendő rész elosztására tagállami leosztásnak megfelelően létezik egy táblázat, mi ebből 7-8 milliárd euró közötti nagyságrendben fogunk pénzt kapni, és ebből a gazdaság megerősödését, a növekedésnek lendületet adó nagy projekteket kell és lehet végrehajtani. Ezeknek a nagy projekteknek az előkészítésén a magyar kormány műhelyében már folyik előkészítő munka. Ezeket a projekteket be kell nyújtani az Európai Bizottsághoz, amely eldönti, hogy ez valóban az adott ország, térség gazdasági fejlődését szolgáló nagy projekt-e. A hitelfelvételi lehetőségnél a 360 milliárd euróból ugyancsak meghatároztatott, hogy melyik ország maximum mennyi hitelt vehet föl. Az eredeti tervekhez képest itt is 3 milliárd euróval bővült a hitelfelvételi lehetőségünk. Magyarország számára ez a hitelfelvételi lehetőség olyan kedvező pénzügyi erőforrások rendelkezésre állását jelenti, amelyeknek hatványozott gazdaságélénkítő hatásuk lehet, arról nem beszélve, hogy az Európai Bizottság ezt a hitelt nem számolja bele az adott ország államháztartási hiányába. Ez az eredeti 7 milliárdhoz képest egy 10 milliárd eurós hitelfelvételre lehetőség, ami óriási, ma még szinte elképzelhetetlen fejlesztések megvalósítását teszi lehetővé, ami akkora lendítőerőt adhat sikeres végrehajtásuk esetén a magyar gazdaságnak, hogy a visszafizetése igazi gazdasági terhet talán nem is fog jelenteni.

A hitelnek van ára, kamat a neve. Az mekkora lesz?

Ezek a nem elhanyagolható részletek még nem ismertek. Közös felelőssége a tanácsnak és a parlamentnek is, hogy végül milyen feltételekkel veszi föl ezt a maximum 750 milliárdos hitelt az Európai Unió nevében az Európai Bizottság. Én nagyon bízom, hogy a nulla százalék felé konvergál majd a kamat. A kedvezőtlen hitelfelvétel az egész konstrukció indulópontjánál már olyan veszélyességi felárat jelenthet, ami sok mindennek az újragondolását teheti szükségessé.

Hol van jogállamisági kritérium ebben a megállapodásban?

Ez egy nagyon fontos kérdés, hosszú vita lesz majd erről. A magyar nemzeti szempontból rendkívül sikeres tárgyalás végén visszamenőleg szeretném azt mondani, hogy mi nem magunkat védtük, hanem az Európai Uniót. Az a legkevesebb egy évtizedes előkészítő munka kapcsán előállt őrültség, ami a bizottság eredeti javaslatában szerepelt, hogy a jogilag nem definiált, jogállamisági kritériumokat érintő rendszerszintű hiányosság, illetve ennek a gyanúja, a veszélye is már olyan durva pénzügyi szankciók megtételére teremtett volna lehetőséget, ami az európai bürokrácia nettó politikai zsarolása az egyes tagállamok irányába. Ez nemhogy köszönőviszonyban sincs a jogállamisággal, hanem a jogállamiság ellen intézett merénylet lett volna. És ennek nem Lengyelország vagy Magyarország itta volna meg a levét, hanem az egész Európai Unió. A mostani kompromisszum alapján nem kapcsolódik össze ez eljárásrend az európai uniós források hatékony felhasználását szolgáló védelmi intézkedésekkel. Tehát a konklúzió, hogy mindegyik állam- és kormányfő mélyen elkötelezett a jogállami elvek érvényesülése mellett. Pont. Szünet. Szünet. Szünet, és utána azt mondták, hogy nagyon fontos az európai uniós források hatékony, célszerű és szabályszerű felhasználása. Ha ezt a szabályosságot bármi veszélyezteti, akkor ennek a helyreállítása érdekében azonnali lépéseket kell tenniük az arra hivatott szerveknek. Ha nem lép a tagállam és ezt érzékeli az Európai Bizottság, akkor tehet pénzügyi szankcióra is javaslatot, és erről háromötödös, tehát minősített többséggel kell a tanácsnak döntenie. De nem a nem tisztázott jogállamiság rendszerszintű hiányosságát érintő állítólagos gyanú a fellépés oka, hanem bizonyított, ténybeli probléma, amely az uniós pénzek felhasználásának a szabályszerűségét érinti, ha a bizottság felszólító lépéseinek a tagállam nem tesz eleget. És ebben a helyzetben még plusz következménye is lehet, azt is mondja ez a mostani tanácsi konklúzió, hogy ennek a mechanizmusnak a részleteit illetően a bizottság javaslata alapján a tanácsnak újra tárgyalnia és döntenie kell teljes egyhangúsággal.

Tehát ki kell dolgoznia a tanácsnak?

A jogállamisággal való összekapcsolástól végre tehermentesített rendszer mikéntjéről újra teljes egyetértéssel kell majd akkor dönteni, amikor a maga javaslatával a bizottság előállt.

Most nincs, csak toltak egyet rajta?

Toltak raja egyet úgy, hogy az a baloldali, liberális politikai szándék, ami mellé szép számmal szegődtek már néppárti aktorok is, nem fog érvényesülni. Hitet tett a jogállamiság fontossága mellett a tanács, én ezt üdvözlöm, és azt mondta, hogy ahogy eddig is, ezután is vigyázni kell, hogy szabályosan legyenek felhasználva az uniós források, és ez a figyelem, ez a vigyázás, ez legyen még erősebb. Ennek lesz egy új eszköze, de semmi köze nem lesz a jogállamisági mantrához.

A bővítésre marad-e ereje az Európai Uniónak? A miniszterelnök említette Szerbiát, a bővítési biztos pedig magyar.

Rendkívül fontos eredménye ennek a tanácsi megállapodásnak, nyilvánvalóan a keret-költségvetésben is meg fog ez jelenni, hogy jelentős mértékben nőnek az előcsatlakozási alapok, azok a pénzügyi források, amelyek arra szolgálnak, hogy a már csatlakozási tárgyalásokat folytató országokban uniós forrásból is fejlesztési projekteket lehessen végrehajtani. Ez a döntés realitássá tette azt, hogy az előttünk álló hét évben bekövetkezhet legalább Szerbia európai uniós csatlakozása, és az ehhez szükséges pénzügyi feltételek jelentős részét meg is teremtették. Szerintem áttörés erejű ez a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozása szempontjából, Magyarország és az európai polgárok biztonsága szempontjából pedig nincs európai biztonság a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozása nélkül.