A 2010–2026 közötti reálbér-emelkedés nem volt elég a bérfelzárkóztatáshoz, a következő időszak fő kérdése ezért az lesz, hogy a béremelések tudják-e úgy támogatni a bérfelzárkózást, hogy közben ne terheljék túl a vállalatokat és ne veszélyeztessék a foglalkoztatás stabilitását. A megoldás a vállalati termelékenység növelése, amely megalapozza a bérszínvonal uniós átlagnál gyorsabb emelkedését – állapította meg tanulmányában a GKI Gazdaságkutató.

A 2025-ös adatok alapján a magyar éves bruttó átlagbér 21,3 ezer euró volt, amivel Szlovákiát megelőztük, de elmaradtunk Csehországtól és Lengyelországtól. A vizsgált országok között a minimálbér szintje a második, az átlagos bérszint pedig a harmadik legalacsonyabb érték az Európai Unióban. Ez azt jelenti, hogy

a magyar bérszint az uniós országokhoz képest jelentős lemaradást mutat, vagyis lenne tér a felzárkózásra.

Idén a várható 4 százalék körüli reálkereset emelkedés hatására 2010-hez képest a bruttó átlagbér reálértéke 95 százalékkal lesz magasabb, miközben a minimálbér (plusz 130 százalék) és a garantált bérminimum (plusz 115 százalék) reálértéke gyorsabban emelkedik, így a bérszintek összébb torlódnak.

A gyorsan emelkedő minimálbér és garantált bérminimum a legalsó kereseti sávokban növeli a fogyasztást, ugyanakkor ez a vállalatok oldalán érdemi alkalmazkodást kíván, ezért a költségvetési és foglalkoztatási hatás végső soron attól függ, mennyire tudják a cégek kigazdálkodni a magasabb bérköltséget.

Az elemzés szerint a jelenlegi gazdasági környezetben ez sok esetben nehézséget jelent, ami a foglalkoztatás visszafogásán, elbocsátásokon keresztül mérsékli a béremelések pozitív hatásait.

Bár a munkaerőpiac még feszes, a minimálbéren és a garantált bérminimumom dolgozók továbbra is sérülékenyebbek, és képzettségi, illetve földrajzi okok miatt nehezebben találnak állást. A kérdés ezért nem az, hogy van-e értelme a kétfajta minimálbér emelésének, hanem az, hogy mekkora emelés mellett marad az gazdaságilag fenntartható – emelte ki a GKI elemzése.