Infostart.hu
eur:
364.49
usd:
325.62
bux:
146039.47
2026. november 3. kedd Győző
Nyitókép: Pixabay

Lélektani határ fölé emelkedik a horvát minimálbér

Átlépi a bruttó ezer eurót. 8,25 százalékos az emelés.

A horvát kormány pénteken rendeletben határozta meg a 2026-ban érvényes minimálbér összegét: a jelenlegi bruttó 970 euró 8,25 százalékkal, 1050 euróra emelkedik (valamivel több mint 408 ezer forint) - közölte a horvát sajtó.

A jogszabály értelmében a minimálbér mértékét évente egyszer, legkésőbb október 31-ig állapítják meg a következő évre, és nem lehet alacsonyabb az előző évi összegnél.

Andrej Plenkovic miniszterelnök a kormányülésen hangsúlyozta: figyelembe vették a szakszervezetek, a munkaadók és a gazdasági szakértők javaslatait, és úgy ítélték meg, hogy a bruttó 1050 eurós minimálbér megfelelő a 2026-os évre. Felidézte, hogy 2016 óta - amióta kormányra kerültek - a bruttó minimálbér 414 euróról 1050 euróra nőtt, az elmúlt három évben pedig 50 százalékkal emelkedett.

A kormányfő bejelentette: a foglalkoztatás megőrzése érdekében a munkaügyi hivatal kompenzációs támogatást biztosít azoknak a munkaadóknak, akik minimálbért fizetnek. Az állam 2026 első három hónapjában megtéríti számukra a mostani 970 és az új 1050 euró közötti különbséget, vagyis havi 80 eurót. Hozzátette: a vártnál kevesebb munkáltató jelezte, hogy élni kíván a támogatással, ami szerinte arra utal, hogy többségük gazdaságilag képes viselni a minimálbér-emelés terhét.

Marin Piletic munkaügyi miniszter kiemelte: Horvátország már nem tartozik az Európai Unió sereghajtói közé a minimálbér mértéke alapján, és gyorsan közelít az uniós átlaghoz, amit a vásárlóerő-paritáson alapuló mutatók is alátámasztanak. Elmondása szerint jelenleg 70 822 munkavállaló kap legfeljebb bruttó 970 eurót, míg 1050 eurónál alacsonyabb bérrel 131 559 foglalkoztatott rendelkezik.

A miniszter hozzátette: több ágazatban a kollektív szerződések révén már most is magasabb minimálbért alkalmaznak a jelenleg jogszabályban rögzített 970 eurónál. Példaként az építőipart említette, ahol a legegyszerűbb munkakörökben bruttó 1000 euró a minimálbér, míg a képzettebb munkavállalók bére elérheti a 2200 eurót is.

Címlapról ajánljuk
Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Tálas Péter: a lengyel alkotmányos válság élezése a PiS és az elnök érdeke a Tusk-kormány ellenében

Alkotmányos válság van Lengyelországban az alkotmánybíróság körüli helyzet ügyében. Tálas Péter elemző szerint az nem kérdés, hogy anno a Kaczyński-féle PiS és Nawrocki elnök jogot sértett, de a mostani átmenet is felvet jogi aggályokat. Az elemző szerint bajban van a Tusk-kormány, de a helyzet a lengyel külpolitika Ukrajna-pártiságát alapvetően nem fogja megváltoztatni.

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Megvan az ukrán-orosz találkozó időpontja, másik kontinensen okozhatnak galibát az ukrán hírszerzők - Háborús híreink kedden

Stewe Witkoff amerikai különmegbízott bejelentette, hogy november 10 és 11 között kerül megrendezésre a következő orosz-ukrán béketárgyalás Abu-Dzabiban. Dmitro Lubinec ukrán és Jana Lantratova orosz emberi jogi biztos levélben kéri az amerikai first lady, Melania Trump segítségét abban, hogy a herszoni Oleski környékére kihirdetett tűzszünetet más régiókra is kiterjesszék. A közelmúlt katonai puccsai óta Oroszországhoz egyre közelebb kerülő Mali és Niger azzal vádolja az ukrán titkosszolgálatot, hogy ellenzéki fegyveres csoportokat támogat a Száhel-övezetben. Kijev tagadja a vádakat. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×