Infostart.hu
eur:
364.39
usd:
325.59
bux:
145330.02
2026. november 2. hétfő Achilles
Nyitókép: 4ig

Hatalmas arab üzlet a 4iG zsákjában

A 4iG Csoport stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Egyesült Arab Emírségek vezető technológia társaságával, az e& vállalatcsoporttal, valamint a világ egyik legnagyobb szuverén befektetési társaságával, a Mubadala Investment Companyval.

A 4iG űripari leányvállalata (4iG SDT) pedig három előzetes megállapodást írt alá a világ egyik vezető védelmi és technológiai vállalatával, az EDGE Grouppal - közölte a tőzsdei társaság csütörtökön.

A közlemény szerint az e& vállalatcsoporttal és a Mubadala Investment Companyval kötött partnerségek célja, hogy előmozdítsák a két ország közötti gazdasági kapcsolatokat és a magyarországi, valamint nemzetközi együttműködéseket a távközlési infrastruktúra és digitalizáció, valamint a technológiai befektetések területén.

A bejelentés Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejk, az Egyesült Arab Emírségek elnökének csütörtöki budapesti hivatalos látogatásához kapcsolódik, amelyen magas rangú állami és üzleti delegáció is részt vett.

A megállapodás szerint a 4iG Csoport és az e& együttműködik olyan tenger alatti adatkapcsolati projektek tervezésében, kivitelezésében és működtetésében, amelyek elsődlegesen a Közel-Kelet, Észak-Afrika és Európa közötti digitális összeköttetést célozzák. A partnerség az e& globális távközlési szaktudását ötvözi a 4iG Csoport nyugat-balkáni régióban betöltött meghatározó szerepével, valamint a magyar vállalat évtizedes tapasztalatával a szárazföldi tranzit infrastruktúrák kiépítésében.

Az előzetes megállapodás magában foglalja egy albániai adatközpont közös fejlesztésének tervét a tenger alatti adatforgalom támogatása érdekében, továbbá potenciális digitális infrastruktúra-projektek megvalósítását Magyarországon az e& és PPF Telecomon partnerségében. A fejlesztéseken túl a megállapodás további digitális infrastruktúra-fejlesztési kezdeményezéseket és együttműködési lehetőségeket is tartalmaz - közölték.

A tájékoztatás szerint az együttműködés az e& globális tapasztalatait és hálózatfejlesztési szakértelmét ötvözi a 4iG Group regionális jelenlétével, és megalapozza új, határokon átnyúló digitális projektek indítását.

A Mubadala Investment Companyval aláírt megállapodás potenciális tőkepiaci, akvizíciós és befektetési együttműködéseket készít elő, kiemelten a magyarországi, és a nyugat-balkáni régió kulcsfontosságú gazdasági szektoraira - ismertették.

A társaság több mint 330 milliárd amerikai dollár értékű globális befektetési portfóliót kezel, és meghatározó szereplő az űriparban, a digitális infrastruktúra fejlesztésében, valamint a technológiai innováció nemzetközi területein.

A közlemény idézi a 4iG Csoport elnökét, Jászai Gellértet, aki szerint a bejelentett együttműködések támogatják a vállalat hazai és nemzetközi növekedési stratégiáját, és új lehetőségeket nyitnak a magyarországi, a közel-keleti, az észak-afrikai, valamint a nyugat-balkáni piacokon egyaránt.

A 4iG űripari leánycége, a 4iG Űr- és Védelmi Technológiák Zrt. külön közleményben ismertette, hogy a világ egyik vezető védelmi és technológiai vállalatával, az EDGE Grouppal az idén áprilisában elindított stratégiai partnerség kiterjesztéseként három megállapodást írt alá csütörtökön.

Az első, átfogó technológiai partnerség célja a legkorszerűbb védelmi és űripari technológiák közös fejlesztése és piaci lehetőségek azonosítása az UAS, C-UAS és űripari megoldások területén. A felek az infrastruktúra-fejlesztéstől a közös forgalmazáson és termékértékesítésen át a két vállalat közötti technológia- és tudástranszferig vizsgálják az együttműködés lehetőségeit.

A második megállapodás kiterjed két csúcstechnológiát képviselő védelmi rendszer - a SkyKnight légvédelmi rakétarendszer és a SHADOW cirkáló fegyverrendszerek - magyarországi továbbfejlesztési és gyártási lehetőségeire, valamint a potenciális értékesítési csatornák meghatározására. A megállapodás része továbbá egy esetleges közös vállalat létrehozásának lehetősége is - ismertették.

A pilóta nélküli forgalomirányítás, a drónmenedzsment és az légtérforgalom-koordináció területét lefedő harmadik megállapodás az EDGE által fejlesztett VEGA (Unmanned Traffic Management) és ORION (Drone Fleet Management) irányítási rendszerek továbbfejlesztését, európai szabványokhoz igazítását, magyarországi adaptálását és az európai értékesítési lehetőségek azonosítását foglalja magában.

Mint írták, a 4iG SDT és az EDGE közötti partnerség célja, hogy a vállalatok olyan közös exportképes fejlesztéseket hozzanak létre, amelyek megfelelnek a NATO-tagországok technológiai és biztonságpolitikai elvárásainak.

A 4iG a BÉT prémium kategóriás kibocsátója, részvényei csütörtökön 1808 forinton zártak, árfolyamuk az utóbbi egy évben 720 és 1920 forint között mozgott.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Donald Trump nem lehet nyugodt, kedden félidős választások lesznek

Egy új felmérés szerint 7 fontos amerikai szövetségi államban a demokrata jelöltek több voksra számíthatnak a keddi félidős választásokon, mint a republikánusok. Mindez azért lényeges, mert Donald Trump elnök számára valósággá válhat, hogy a törvényhozás mindkét házában az ellenfelei lesznek többségben.

Szovjetunió, puhatestűzés – Magyar Péter napirend előtti viszonválasza

A kormányfő kifogásolta, hogy az elmúlt 20 évben miért nem ment át a parlamenten az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Mi Hazánk vezetője szerinte belehazudik az emberek szemébe, a 2027-es költségvetésről viszont újra részletesebben beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.11.03. kedd, 18:00
Horváth Gábor
a Költségvetési Tanács elnöke
Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Erősödött a forint, 364 körül járt az euró hétfőn

Széles körben erősödött hétfőn a forint, amiből csak késő este adott vissza egy keveset: az euró 364 felett, a dollár 324 és 325 között járt nap közben, és a magyar deviza a lengyel zlotyval, valamint a cseh koronával szemben is feljebb araszolt. A piaci figyelem középpontjába a zloty került, amely a mélyülő lengyel belpolitikai válság hatására hároméves mélypontra gyengült az euróval szemben. Az olajárak esése ugyanakkor a nyersolajimportra szoruló országok, köztük India, Dél-Afrika és Magyarország devizáinak kedvezett; az árupiaci enyhülést az a hír váltotta ki, hogy Donald Trump amerikai elnök hajlandó több időt adni az Iránnal folytatott diplomáciai rendezésnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×