Infostart.hu
eur:
385.36
usd:
331.93
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Ez most a balatoni turizmus legújabb dobása

Balatonszőlősön megnyílt a Balaton Wines Visitor Center, az ország első olyan látogatóközpontja, amely a balatoni borrégió teljes kínálatát mutatja be egy helyen.

A projektet a helyiek hosszú évek tapasztalatára, nemzetközi kapcsolataikra és egy három Michelin Bib Gourmand-díjas balatonszőlősi étterem sikerére alapozva álmodták meg.

A látogatóközpont egy szélesebb fejlesztési stratégia része - írja a VEOL.

A turisztikai szektor rekordot rekordra halmoz, nemzetgazdasági hozzájárulása közvetlen és közvetett módon meghaladja a 13 százalékot, amiben a Balaton-régiónak kiemelkedő szerepe van - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Balaton Wines Visitor Center ünnepélyes megnyitóján Balatonszőlősön, fontosnak nevezve a borturizmus erősítését.

Nagy Márton az üdülőrégióról szólva elmondta, tavaly 3,2 millió vendég látogatott el a Balatonhoz, 7,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban - olvasható az MTI tudósításában. A vendégéjszakák száma 9,1 millió volt, 4 százalékkal emelkedett. A szálláshelyek éves bevétele 200 milliárd forintra nőtt, ami 14 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Tehát a Balaton évről évre csúcsokat döntöget - fogalmazott.

Az év első négy hónapjában a Balaton már több mint félmillió, 542 ezer vendéget fogadott, ami 8 százalékkal több, mint a tavalyi hasonló időszak adata - ismertette a miniszter. Hozzátette, egyre erősebb a régióban a külföldi vendégek jelenléte, nő a fizetőképes kereslet. "Nem véletlen, hogy megjelentek az ötcsillagos szállodák, és az olyan éttermek, amelyek nemzetközi szintű porondra helyezik a Balatont"- mondta.

A miniszter kiemelte, hogy több mint 70 borász csatlakozott már a Balaton vonzerejét tovább növelő új turisztikai attrakcióhoz. A balatoni borokat bemutató látogatóközpontot egy országos szinten is jelentős, innovatív kezdeményezésnek nevezte, amely egyszerre ötvözi a minőségi borturizmust, a gasztronómiát és az élményalapú vendéglátást.

Az új központ a hazai bortermelés több kihívására is választ adhat - mutatott rá Nagy Márton, a legfontosabb és legnagyobb feladatnak nevezve a palackos borok eladásának növelését. Tavaly rekord mennyiségű, 1,4 millió hektoliter bort exportált Magyarország, de ezt kétharmadrészt folyóborként, vagyis nem palackos formában tette. Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány természetesen minden segítséget megad - hangsúlyozta.

Megköszönte a Balaton Wines Visitor Center megálmodóinak, és megvalósítóinak - Forrai Miklósnak és Forrai Kovács Krisztinának, a balatonszőlősi Casa Christa alapítóinak -, hogy évtizedek óta dolgoznak a hazai turizmus és a gasztronómia élvonalában, és most egy újabb, példa értékű lépést tettek, ami összekapcsolja a balatoni borászokat.

Rókusfalvy Pál nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy a Balaton borrégió jelentős szerepet kap a Nemzeti Bormarketing Stratégiában, legyen szó az unikális, vulkanikus talajról származó borokról, a nemzetközi piacokon kiemelten népszerű olaszrizlingről vagy a fiatalabb korosztályt célzó Buborékok Nyara kampányáról.

Balatonszőlős, 2025. június 12. Borospalackok a Balaton Wines Visitor Centerben az ünnepélyes megnyitó napján Balatonszőlősön 2025. június 12-én. MTI/Vasvári Tamás
Borospalackok a Balaton Wines Visitor Centerben az ünnepélyes megnyitó napján Balatonszőlősön. MTI/Vasvári Tamás

Princzinger Péter, a VisitBalaton365 ügyvezetője azt hangsúlyozta, hogy az ingatlanfejlesztésekhez, építési beruházásokhoz hasonlóan fontosak a vonzerőfejlesztési projektek, amelyek célja a meglevő kapacitások és erőforrások, jelen esetben a borászatok, gasztronómiai szolgáltatók és őstermelők tudásának és termékeinek összekapcsolása. "Meggyőződésem, hogy a Balaton Wines Visitor Center több száz kilométerről látható vezérvonzerő lesz a Balaton turisztikai desztinációban, és turistamágnesként vonzza majd a vendégeket" - fogalmazott.

Forrai Kovács Krisztina az MTI-nek elmondta, hogy a balatoni borokat egy helyen bemutató látogatóközpontot önerőből valósították meg, szakmai támogatókkal. Az épületet egy vendégházzal együtt már korábban bérelték, és tavaly év végén nyílt rá lehetőségük, hogy meg is vásárolják. A balatoni borászok, akiknek számát 100-120-ra becsüli, nagyon lelkesen viszonyultak az új lehetőséghez, és napokon belül, gyorsan reagáltak - idézte fel. Eddig 75-en csatlakoztak az új kezdeményezéshez, és további csatlakozókra is számítanak - mondta.

Mint a megnyitóünnepségen elhangzott, az új, egész évben nyitva tartó látogatóközpont a balatoni borrégió teljes kínálatát mutatja be egy helyszínen. Több nyelven kínál programokat, így a külföldi látogatók számára is elérhetővé teszi a balatoni borkultúrát. A térség borászainak összefogásával olyan hiánypótló funkciókat lát el, mint a vezetett borkóstolók, sommelierképzések, szakmai workshopok, borvásárlási lehetőségek, a helyi gasztronómiai szereplők és termelők bevonásával.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Mire számíthatunk ma a tőzsdéken?

Az elmúlt napokban a geopolitikai események vpltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Pluszban zártak tegnap az amerikai tőzsdék, a chiprészvények nagyot mentek a tajvani TSMC chip bérgyártó vártnál jobb negyedéves eredményei után, de a tegnap jelentő bankrészvények (GS, MS) is 5 százalék körüli pluszban zártak. Az ázsiai tőzsdék szintén emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Az előjelek Európát tekintve is pozitívak, enyhe emelkedéssel indulhat a nap a határidős indexek állása alapján.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×