Infostart.hu
eur:
361.81
usd:
311.73
bux:
131773.44
2026. május 19. kedd Ivó, Milán
Kandrács Csaba, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a lakásbiztosítási kampány március 1-jei indulása alkalmából tartott tájékoztatón a minisztériumban 2024. március 1-jén. A biztosítóknak idén február 15-ig kellett értesíteni ügyfeleiket arról, hogy lehetőségük lesz szerződésük rendkívüli felmondására. Az írásbeli felmondási lehetőség, az ingyenes lakásbiztosítás-váltás március 1-31. között áll fenn, 30 napos felmondási idővel.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az MNB indexet is készített a lakásbiztosításokról – itt vannak az első adatok

Félidejéhez érkezett a lakásbiztosítási kampány, és már 160 ezer szerződés született. A Magyar Nemzeti Bank által most először közzétett lakásbiztosítás-index adataiból kiderült, 2023-ban 18 százalékkal, 56 ezer forintra nőtt egy átlagos lakásbiztosítás éves díja.

Lendületesen indult a márciusi lakásbiztosítási kampány, az első két hét adatai alapján csaknem 100 ezer új biztosítást kötöttek, több mint 60 ezret pedig újrakötöttek az ügyfelek – mondta a Magyar Nemzeti Bank alelnöke az InfoRádióban. Kandrács Csaba közölte: az MNB arra számít, hogy legalább 200 ezer új vagy megújított lakásbiztosítási szerződést kötnek a fogyasztók a kampány során.

"Társadalmunkban az egyik legnagyobb kincs a lakásunk, az ingatlanunk, és ezért nagyon tudatosan kell hozzáállnunk: mindenféle kockázatot, ha tudunk csökkenteni, akkor jó, ha megtesszük" – mondta az elnök, és hozzátette, gyakori, hogy az évekkel korábban kötött biztosításokat sem igazították hozzá a közben bekövetkezett értéknövekedéshez, ezért is érdemes megnézni, van-e kedvezőbb konstrukció a piacon.

Kandrács Csaba azt is elmondta, hogy mostantól minden március extra felmondási lehetőség lesz a lakásbiztosításoknál. Az idén április 2-ig lehet felmondani a szerződéseket.

Az MNB alelnöke azt is bejelentette azt is, hogy a jegybank ezentúl a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás indexének mintájára negyedévente a lakásbiztosítási díjak alakulását bemutató indexet is közzétesz.

"Elsősorban az ügyfeleket és a piacot szeretnénk arról tájékoztatni, hogy a nálunk lévő összesített adatokból mi látszik, milyen tendenciák olvashatók ki. Elsősorban a díjakra vonatkozóan, mennyire nőtt a lakásbiztosítás díja az elmúlt időszakban" – mondta az InfoRádió érdeklődésére Nagy Koppány, az MNB biztosítás- és pénztárfelügyeleti igazgatóságának igazgatója. Mint kiderült, tavaly a negyedik negyedévben 56 ezer forint volt a lakásbiztosítási szerződések átlagdíja, 18 százalékkal több, mint 2022 utolsó negyedévében. Eközben a kárráfordítás 35 százalékkal nőtt, tehát a díjemelkedés ütemét meghaladta a kárkifizetések növekedése.

Arról is beszélt, hogy a budapesti és vidéki díjakban nincs eltérés, vidéken nagyobbak az ingatlanok, a fővárosban magasabb a négyzetméterár, így a kettő kiegyenlíti egymást. A négymillió, állandóan lakott ingatlanra kötött lakásbiztosítás 82 százaléka, 2,5 millió nyújt teljeskörű – ingatlan és ingóság – fedezetet. A társasház-biztosítások csaknem 1,2 millió otthonra nyújtottak fedezetet tavaly év végén, ezek átlagos éves díja albetétenként 28 ezer forintot tett ki. A csak ingóságra kötött lakásbiztosítások száma 386 ezer, átlagos éves díjuk 23 ezer forint volt. A 600 ezer nem állandóan lakott ingatlanból 136 ezer olyan szerződés van, amely teljes körűen fedezi ezeket az ingatlanokat.

"Bő egymillió olyan háztartás lehet, amelynek bővíteni kellene a fedezetét, vagy ingóságra is megkötni, vagy ingatlanra is, vagy egyáltalán mind a kettőre, merthogy egyikre sincsen"

– mondta az igazgató, és hozzátette, teljes körű adatbázis nem áll rendelkezésükre, ezért csak becsült adattal dolgoznak.

A minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítások jelenleg a két százalékát jelentik a teljes lakásbiztosítási piacnak, de az új kötésekből már 10 százalékot képvisel a minősített biztosítás. A megkötött szerződéseknél 10 százalékkal kedvezőbb a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosításoknak az átlagdíja (51 ezer forint), és szolgáltatásban úgy látjuk, hogy egy közel Nagy Koppány szerint 20 százalékos többletet tud nyújtani, így összességében 30 százalékkal kedvezőbb ügyfélértéket biztosít.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Scherer Péter utolsó interjúja az InfoRádióban: nem volt megírva semmi…

Hatvannégy éves korában kedd délelőtt elhunyt Scherer Péter. A Jászai Mari-díjas színművész az idén januárban interjút adott az InfoRádiónak, amelyben az akkor elnyert Páger Antal-díj jelentette elismerés mellett beszélt a pályája kezdetéről, a Mucsi Zoltánnal alkotott legendás párosukról, a színésszé válás rögös útjáról és arról is, miért fontos, hogy a néző kapjon hideget és meleget is.
inforadio
ARÉNA
2026.05.20. szerda, 18:00
Horn Gábor
a Republikon Alapítvány kuratóriumi elnöke
Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

Kisebb lefordulás az amerikai tőzsdéken

A tőzsdei hangulatot továbbra is az iráni helyzet mozgatja, Donald Trump elhalasztotta a tervezett katonai csapást Irán ellen, és egy lehetséges nukleáris megállapodásról beszélt, amire az olajár esni kezdett. A vállalati hírek közül az Uniper került fókuszba, a német kormány elindította az energiacég értékesítési folyamatát, miután a 2022-es energiaválság idején 13,5 milliárd euróért államosította a társaságot. Ami a tőzsdei mozgásokat illeti, Ázsiában vegyes elmozdulásokat láttunk reggel, Európában viszont enyhe emelkedéssel kezdődött a nap, majd a nyitástól távolodva egyre jobb lett a hangulat. Az USA-ban ezzel szemben esés volt kedden, főleg a technológiai szektorban.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×