Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Rear view of tourist in hotel looking through the window
Nyitókép: martin-dm/Getty Images

A 2019-es rekordévet is lepipálta az idei turisztikai főszezon

Megdőltek a tavalyi eredmények és a járvány előtti 2019-es rekord a turizmusban a vendégéjszakákat, a vendégek számát és a bevételeket tekintve egyaránt, eredményes nyarat zárt az ágazat – értékelte Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) igazgatóságának elnöke a 2023-as szezont.

Kiemelte, hogy a hazai turizmus több mint 17 millió nyári vendégéjszakával elérte a 2022 nyarán mért értéket, a 2019-es rekordév eredményét pedig közel 3 százalékkal sikerült felülmúlni. Hozzátette: idén június 1. és augusztus 31. között 6,2 millió vendég érkezett Magyarországra, ez a tavalyinál 1 százalékkal, a 2019-esnél pedig 6,3 százalékkal több. A szálláshelyek bevételei 27 százalékos növekedéssel 312 milliárd forintot tettek ki nyáron. Az erős nyár után minden esély megvan arra, hogy idén jobb eredményt érjen el a turizmus, mint az előző évben – húzta alá.

Guller Zoltán elmondta:

a belföldi és külföldi vendégek arányában kezd visszaállni az „egészséges”, 50-50 százalékos egyensúly.

A beutazó forgalom a járvány előtti, 2019-es évet idézi. Három fontos küldőpiacról – cseh, lengyel, román – jelentősen nőtt a turisták száma. Az orosz–ukrán konfliktus miatt ugyanakkor hiányzik nagyjából 800 ezer vendégéjszaka az érintett vendégek elmaradása miatt. Ismertetése szerint a június–augusztusban érkezett 2,6 millió külföldi turista 7,2 millió vendégéjszakát töltött el hazánkban, ami a tavalyi adatokat több mint 12 százalékkal haladta meg. A 3,6 millió belföldi vendég 9,9 millió éjszakát töltött el itthon, a 2019-es rekordév eredményeit a belföldi vendégek száma 10 százalékkal, a vendégéjszakák száma pedig több mint 6 százalékkal múlta felül.

Budapesten a vendégek száma 1,5 millióra nőtt a tavalyi 1,3 millióról, a szálláshelyek bevételei pedig 110 milliárdra az előző évi 82 milliárd forintról. Augusztusban 78 százalékos volt a szállodák átlagos kihasználtsága, ami a régión belül kiemelkedőnek számít. Vidéken a nyári szezonban 4 százalékkal elmaradt a vendégéjszakák száma a tavalyitól, azonban 4,7 millió vendég érkezett, ami csaknem azonos az előző évivel. 2019-hez képest ugyanakkor ezek a számok is szépen alakultak: a vendégéjszakaszám 4 százalékkal, a vendégszám pedig 11 százalékkal volt magasabb idén.

Kincses Áron, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke elmondta: a szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák száma 2023 augusztusában 6,7 millió volt, ami 0,8 százalékkal magasabb az előző év azonos időszakinál, a belföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,0 százalékkal csökkent, a külföldivendég-éjszakáké 11 százalékkal nőtt. Kitért arra, hogy

az atlétikai világbajnokság jelentősen fellendítette a budapesti turisztikai forgalmat:

az Ausztráliából és Óceániából érkező külföldivendég-éjszakák száma több mint 120 százalékkal, az Afrikából, valamint Ázsiából jövőké pedig közel 60, illetve 50 százalékkal bővült a fővárosban 2022 augusztusához képest.

Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke ismertette: 2019 nyarához képest a szállodák is 5 százalékkal több vendéget fogadtak a Balatonnál, és nemcsak a külföldiek (+4 százalék), de a hazai turisták közül is többen (+5 százalék) nyaraltak, mint a vírushelyzet előtt. Eredményes szezont zárt a szállodaipar, a kiemelt események hatása az egész szezonban megmutatkozott - összegezte. Az elnök szerint az ágazat 2023-ban a „régi időket” idéző kedvező évet zárhat.

Guller Zoltán arra is kitért, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján az év hátralévő részére látható előfoglalások is biztatóak. A szeptemberi 3,4 millió vendégéjszakát követően októberre 3, novemberre pedig 2,4 millió vendégéjszakát prognosztizál az MTÜ. Ez októberben közel másfél, november–decemberre pedig 3 százalékos növekedést vetít előre, ami biztató kilátásokat jelent az év egészére is.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×