Infostart.hu
eur:
353.53
usd:
305.63
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook

Szijjártó Péter: két okból megy szembe Magyarországgal az unió – videó

Az ukrajnai háború miatt a régi ellátási útvonalak elakadtak, megsemmisültek. Ezért Magyarországnak új kapcsolatokra, új utánpótlási útvonalakra van szüksége, és a türk államok hidat képezhetnek Kelet és Nyugat között – mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Bloomberg hírügynökségnek Isztambulban adott, a Facebook-oldalára vasárnap feltett videóinterjúban.

Szijjártó Péter példaként említette, hogy Magyarország új gázszerződést írt alá Törökországgal, a jövő év elején 275 millió köbméter gázt vásárol az országtól. Tehát nem Törökország közvetítésével, hanem magától Törökországtól vásárol, ez az első alkalom.

Beszélt arról is: a világ egyik legnagyobb török infrastruktúra-építő vállalata stratégiai együttműködést alakít majd ki a legnagyobb magyar vasútépítő céggel. Összefognak, és együtt indulnak pályázatokon Európa harmadik piacain.

Megemlítette, hogy a Turkish Airlines nagyon fontos szereplője a magyar polgári légiközlekedési piacnak. Remélik – mondta –, hogy a Turkish Airlines a jövőben még jobban odafigyel Magyarországra, több járattal, még nagyobb jelenléttel a magyar repülőtereken.

Arra a kérdésre, hogyan viszonyul az Európai Unió azokhoz a lépésekhez, amiket Magyarország a türk államokkal és különösen Törökországgal kapcsolatban tesz, Szijjártó Péter képmutatónak nevezte az EU magatartását. Mindazok a kormányok, amik a nemzetközi liberális mainstream ellen fordulnak, „igazságtalan, alaptalan és elfogult” támadások célpontjai – jelentette ki.

Kitért arra: Recep Tayyip Erdogan török elnököt többször is azzal vádolták, hogy nem demokratikus, akárcsak Magyarországot. Miközben „bármelyik európai politikus örülne, ha olyan előnnyel nyerne választást, mint Erdogan elnök, vagy mint ahogy mi nyertünk Magyarországon”.

Nagy előnynek nevezte, hogy a török és a magyar politikai rendszer stabil, „a vezetőinket tisztelik, és a vezetőinket támogatja a közvélemény, mert megnyerték a választásokat és többséget szereztek a parlamentjeikben”. Európában a helyzet egy kicsit más – folytatta Szijjártó Péter, hozzátéve: nagyon törékeny politikai rendszereik vannak, nagykoalíciókkal, nagyon színes koalíciókkal és kisebbségi kormányzással. „Ezért irigykednek Törökországra és Magyarországra, ha a politikai stabilitásról van szó.”

Amikor a vízumliberalizációról, -könnyítésről és a vámunió modernizálásáról van szó, Magyarország a kisebbséghez tartozik az Európai Unióban, amikor a mellett érvel, hogy mindkettő gyorsabban valósuljon meg – emelte ki.

Magyarország álláspontja szerint a szoros gazdasági együttműködés Törökországgal kifizetődő lenne az EU-nak is, tekintve, hogy az unió gazdaságilag nagyon rossz állapotban van – közölte a miniszter. Csökken az EU versenyképessége, a szankciók „megölik” az Európai Unió gazdaságát. Törökországgal a migráció miatt is szorosabb együttműködésre lenne szükség – mondta. Úgy fogalmazott: „ha Törökország nem véd meg minket délen, akkor óriási nyomás nehezedik majd ránk”.

Arra a felvetésre, hogy cikkekben, hírekben megkérdőjelezik Magyarország uniós lojalitását, különösen az orosz–ukrán válság tekintetében, Szijjártó Péter azt mondta,

két oka van, hogy „Brüsszel miért megy általában szembe Magyarországgal”.

Először is, az országnak 2010 óta jobboldali, konzervatív, hazafias, kereszténydemokrata kormánya van, amely a nemzeti érdeket tartja elsődlegesnek, Brüsszelben pedig a „nemzetközi liberális fősodor dominál”. A második ok, hogy folyik egy vita az Európai Unió jövőjéről. Vannak bizonyos tagállamok és intézmények Brüsszelben, amik „Európai Egyesült Államokat” szeretnének létrehozni. Az EU olyan lenne, mint egy szuperállam, nem számítanának a nemzeti sajátosságok, a tagállamoknak még több hatáskört kellene átadniuk Brüsszelnek.

Magyarország azonban nem gondolja, hogy ez a helyes út – tette hozzá –, álláspontja szerint az EU-nak erősnek kell lennie, és ehhez a tagállamokat kell erőssé tenni. A tagállamoknak tehát ragaszkodniuk kellene az örökségükhöz, a vallásukhoz, a történelmükhöz, a sajátosságaikhoz, ahelyett, hogy feladnák azokat, amit viszont most a liberális mainstream akar.

Az ukrajnai háborúval kapcsolatban Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország a lehető leghamarabb békét akar. Ez az álláspontja nagyon sajátos helyzetéből fakad, abból, hogy Ukrajnában van egy nagy magyar közösség, és ennek a közösségnek a tagjait is mozgósítják az ukrán hadseregbe, „és ezek a magyar emberek meghalnak”. Meg kell állítani a háborút, tűzszünettel, béketárgyalásokkal, békekötéssel – hangoztatta.

A kapcsolatokat Oroszországgal nagyon fontosnak és elengedhetetlennek nevezte a miniszter, ezt azzal indokolva, hogy Magyarország energiaimportjának nagy része Oroszországból származik. Az energiaellátáshoz szükség van forrásra és csővezetékre – mondta. Hangsúlyozta:

„ha (...) megszakítjuk az energiakapcsolatunkat az oroszokkal, akkor fizikai értelemben a jelenlegi infrastruktúra nem elegendő az ország ellátásához”.

Ha elvágjuk a kőolajvezetéket például Oroszországból – fűzte hozzá –, akkor marad a Horvátországon áthaladó vezeték, aminek sokkal kisebb a kapacitása, és nem tudná ellátni Magyarországot és Szlovákiát sem, amelyet most szintén Oroszország lát el.

Azt mondta: Horvátország ahelyett, hogy növelte volna a kapacitást, megemelte a tranzitdíjat. Így lehetetlenné tette, hogy Magyarországnak legalább „a reménye megmaradjon” a diverzifikációra. Ugyanez a helyzet a gázzal: „ha leállítjuk a szállítást a Török Áramlat gázvezetéken”, a többi bejövő vezeték „nem tud ellátni minket”.

Amikor azokról a területekről van szó, amelyeket nem érintenek a szankciók, Magyarország "normális módon” folytatja az együttműködést Oroszországgal, „mert ez a mi nemzeti érdekünk” – jelentette ki Szijjártó Péter a Bloombergnek adott interjúban.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×