Infostart.hu
eur:
386.11
usd:
331.53
bux:
0
2026. január 14. szerda Bódog
Differently sized pink ceramic piggy banks in stacks forming a bar graph on blue surface
Nyitókép: PM Images/Getty Images

Közleményt adott ki a jegybank Falcon-ügyben

Százszázalékos hozamot ígértek három hónap alatt.

A jegybank arra kéri a Falcon-ügy befektetőit, illetve azokat, akik érdemi információval rendelkeznek a témában, hogy tegyenek feljelentést a Budapesti Rendőr-főkapitányságon, illetve terjesszék elő polgári jogi igényüket – közölte a Magyar Nemzeti Bank.

A közleményben felidézték, hogy az MNB piacfelügyeleti eljárást folytat a Falcon Kereskedőház Kft.-nél és a Falcon Benefit Kft.-nél, illetve egy magánszemélynél annak megállapítására, hogy végeztek-e engedély nélkül betétgyűjtést.

A vizsgált társaságok három hónap alatt 100 százalékos garantált hozamot ígértek ügyfeleiknek,

ami a jogosulatlan pénzügyi tevékenység mellett a csalás és piramisjáték szervezése gyanúját is felveti - írták.

A jegybank tavaly ősszel feljelentést tett az ügyben, illetve figyelmeztetést is közzétett honlapján a cégeket illetően, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta, hogy a társaságok és a magánszemély a korábbi tevékenységet végezze. Ezt követően az MNB tudomására jutott, hogy a Falcon Benefit Kft. új bankszámlákat nyitott, és az ezekre beérkező jóváírások, kimenő terhelések szintén a társaságok piacfelügyeleti eljárásban vizsgált tevékenységéhez kötődnek. Így a jegybank azt feltételezi, hogy a társaságok tovább folytatták jogosulatlan tevékenységüket.

Az MNB az ügyfelek érdekében elrendelte az érintett bankszámlák zárolását; a zárolt számlákon fellelhető pénzeszközöket átadják a nyomozó hatóságnak - tájékoztattak a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Beavatkozhat Amerika Iránban - Mi történik a piacokon?

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vehetik az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×