Decemberben 24,5 százalékos volt a fogyasztói árindex Magyarországon, míg Németországban a novemberi 10 százalék után már lassult a drágulás, és csak 8,6 százalék volt a fogyasztói árak éves emelkedése a múlt év utolsó hónapjában.

Madár István szerint három oka van annak, hogy miért lett nálunk a legmagasabb az infláció az unióban. Az elemző emlékeztetett, az egész világban nagyon sokáig emelkedett az inflációs nyomás, kezdetben a nyersanyagárak, majd kifejezetten az energiaárak miatt, amihez ráadásul a koronavírus-válság idejéből hátramaradt egy kínálati korlátos időszak is, amikor az ellátási láncok nagyban akadoztak. Következésképp a kínálati oldalt akadozási, illetve költségsokk érte, ami elől nem tudott kitérni, ezért – amit csak lehetett – megpróbált az árakban érvényesíteni.

Magyarországon emellett volt egy keresleti sokk is, hiszen az országgyűlési választások előtt a kormányzat óriási kiköltekezést hajtott végre. Vagyis

a kínálati problémák mellett a keresleti támogatás egyszerre jelentkezett, ezáltal följebb tudott kúszni az infláció,

hiszen a vállalkozók azt látták, van terük arra, hogy árat emeljenek a nehézségeik leküzdésére – magyarázta a Portfolio vezető elemzője, megjegyezve: más országokban talán az átárazási magatartás kevésbé volt intenzív, és a kerekedők jobban keresték a lehetőséget arra, hogyan lehet más módon az energetikai problémákat legyűrni.

Madár István hozzátette: az inflációs sokkhatás a forint árfolyamában különösen megjelent, hiszen – dacára annak, hogy a drágulás veszélye egyre nagyobb volt – a jegybank nem tudta megállítani a hazai fizetőeszköz gyengülését, ami önmagában is egy inflációerősítő tényező, miután az importtermékek – és az azzal versenyző hazai termékek – árát emeli. Ráadásul, mivel a forint lélektani határokat lépett át, szinte biztosra vehető, hogy a forint–euró árfolyamgyengülésének hatása fokozottabb volt, és

a forint gyengülése azonnal beépült az árakba, ami további árfelhajtó tényezőt jelentett.

Szintén nem elhanyagolható az sem, hogy miután a választások lezajlottak, a kormányzat kiigazításra kényszerült a költségvetésben a túlköltekezés miatt, ami elvonásokat eredményezett, ez pedig költségként jelentkezett a vállalatoknál – tette hozzá a makrogazdasági elemző. Megjegyezte, a kormányzat előszeretettel nyúl ilyen esetekben a különadók „fegyveréhez”, ami közvetlenül nem érinti ugyan a lakosságot, de az árakon keresztül végeredményében mégiscsak meg kell fizetni. Így az érintett termékek és szolgáltatások szintén árfelhajtó tényezőként jelennek meg a magyar gazdaságban.

A Portfolio munkatársa arra is felhívta a figyelmet, hogy például az élelmiszer-ársapka nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, mert bár egyes kritikus élelmiszereknél a piacinál lényegesen alacsonyabban tartja az árat, de az inflációra ez valószínűleg nagyon kis hatást fejt ki; jelentős részét – a kormány szerint 60-70 százalékát, az MNB szerint a 100 százalékát – vissza is hárítják a fogyasztóra más termékek indokoltnál nagyobb áremelésével, biztosítva azt, hogy a profitelvárásoknak továbbra is meg tudjon felelni a kiskereskedelmi szektor.

Azzal kapcsolatban, hogy hol állhat meg a magyar inflációs adat, Madár István emlékeztetett: a január mindig egy kritikus hónap, mert különösen érvényes rá az, hogy egy átárazási időszak; új üzleti tervek jelennek meg, amelyek új árakat igényelnek. Némi bizonytalanságot jelent, hogy a tavalyi évben hónapról hónapra erős átárazások történtek, de az szinte biztos, hogy az üzemanyag-ársapka eltörlése meg fog jelenni az árakban – tette hozzá. Többnyire az a vélekedés, hogy januárban valamennyire még emelkedhet az infláció, innentől kezdve azonban egyre bizonytalanabb a helyzet. Az elemzők zöme úgy gondolja jelenleg, hogy

a január lesz a csúcs, néhányan viszont azt valószínűsítik, hogy akár február–márciusig is elhúzódhat,

illetve további kérdés az, hogy mikor fogják az élelmiszerár-sapkákat kivezetni, ami egy újabb árfelhajtó hatás lesz, mivel szinte kizárt, hogy az alternatív termékek árának esésével fog járni – fogalmazott Madár István.