Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Leszedett meggy a Mokos Pincészet ültetvényén Palkonyán 2020. június 15-én.
Nyitókép: MTI/Sóki Tamás

Pocsék éve van a magyarok két kedvelt gyümölcsének

Az elmúlt 10 év leggyengébb almatermése lesz az idei Magyarországon, az aszály a meggy terméskilátásait is jelentősen visszavetette – mondta az InfoRádiónak Kelemen Péter, a Fruitveb ügyvezető igazgatója.

Kelemen Péter szerint történelmi léptékű aszályos időszakon vagyunk túl, ami a hazai gyümölcstermesztésben különösen kritikusan hatott az alma és a meggy esetében, jelentős a mennyiségi csökkenés. Utóbbinál ez főként annak köszönhető, hogy a gyümölcsök nem nőttek meg, előbbinél viszont összetettebb a kérdés, miután a csapadékmentes periódus voltaképpen már 2021 ősze óta tart, és bizonyos értelemben már a tavalyi rügyképződés/berakódás, illetőleg az azt követő virágzás is befolyásolta a képet – fogalmazott a Fruitveb ügyvezető igazgatója.

A szakember kitért arra is, hogy a többi gyümölcs esetében az aszály okozta kiesést némiképp „kompenzálta”, hogy a tavaszi időszakban kevesebb volt a fagykár, például az őszi- és kajszibarack esetében jobb termésmennyiségeket takarítottak be a 2021-es évnél, dacára, hogy az öntözetlen ültetvényeket az aszály elég jelentősen „megtépázta”.

Almából

az elmúlt tíz év egyik legalacsonyabb termése várható

300-350 ezer tonnával, ami a 2021-es évihez képest 20 százalékos csökkenés. Meggyből 55-60 ezer tonna körüli eredmény lesz, 15 százalékkal alulmúlva az elmúlt év termését – ismertette Kelemen Péter.

Ami a kajszi- és őszibarack terméshozamát illeti, bár a KSH még nem adta ki az idei évre vonatkozó adatokat, az már most kijelenthető, hogy a tavalyinál jóval mérsékeltebb idei fagykárok miatt

mind a két faj esetében a 2021-es termést jóval 50 százalékkal meghaladó lesz az idei évi

– vélekedett.

Szilvából – a fagy és az aszály eredőjeként – átlagos mennyiség várható, csakúgy mint a tavalyi évben – tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Hány nap múlva kell orvosi igazolás a munkahelyen?

Eddig elég volt egy e-mail vagy telefon a főnöknek, és csak a negyedik naptól kellett orvosi igazolás Németországban – vitát robbantott ki a terv, mellyel a koalíciós kormány szigorítaná a munkavállalók betegállományára vonatkozó szabályozást.

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Vészjelzést adtak le a Vörös-tengeren

Egy kereskedelmi hajó vészjelzést adott le vasárnap a Vörös-tengeren, miután ismeretlen fegyveresek támadást indítottak ellene Jemen partjainál, az al-Hudajda kikötőváros közelében. A térség a Vörös-tenger déli részén, a Bab el-Mandeb-szoros közelében található, több mint 2000 kilométerre a Perzsa-öböl kijáratát jelentő Hormuzi-szorostól, ugyanakkor a globális kereskedelem szempontjából szintén kulcsfontosságú hajózási útvonal, hiszen amennyiben hajózhatatlanná válik, nyugati irányba csak Afrikát megkerülve lehet haladni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×