Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
325.07
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Pexels.com

A „gazdagok és szépek világára” fókuszálna a Mercedes - modelleket vezetnek ki

Három-négy éven belül megszüntetik az A-, és a B-osztályú modellek gyártását – jelentette hétfőn a Handelsblatt.

A német üzleti lap bennfentesekre hivatkozó beszámolója szerint a Mercedes-Benz csoport – korábbi nevén Daimler – döntött a középkategóriás autókból álló kínálatának szűkítéséről.

Úgy határoztak, hogy megtartják a CLA Coupé, a CLA Shooting Brake, a GLA és a GLB modellcsaládot, az A-, és a B-osztályt pedig három-négy éven belül kivezetik.

A német járműgyártó csoport vezetője, Ola Källenius már májusban bejelentette, hogy szűkítik a középkategóriás kínálatot, és a márka „lényegét” jelentő luxuskategóriára összpontosítanak.

A B-osztály felszámolásáról nem volt vita. Az értékesítés évek óta elmarad a célszámoktól, és – amint a Handelsblatt egyik forrása fogalmazott – a minivan szegmens eleve „halott”.

Az A-osztály megszüntetésének tervét és a mennyiség helyett a legdrágább autókra és alacsonyabb értékesítési darabszámra összpontosító stratégiát viszont sokan bírálják.

„A gazdagok és szépek világa első pillantásra izgalmasnak tűnik és mesés hozamokat ígér”, de a termékpaletta szűkítése igen kockázatos

– mondta a lapnak az egyik legtekintélyesebb német ágazati elemző, Ferdinand Dudenhöffer, a duisburg-esseni egyetem (UDE) autóipari kutatóintézetének (Center Automotive Research - CAR) vezetője.

A járműveket egyre nagyobb teljesítményű számítógéppel, operációs rendszerrel és nagy hatótávolságú akkumulátorral szerelik fel, a méretgazdaságosság pedig minden eddiginél fontosabb – fejtette ki a szakértő, rámutatva, hogy egy szoftvert egyszer kell kifejleszteni, és „gyakorlatilag zéró költséggel” lehet sokszorosítani.

Ebből a nagy volumenre, vagyis az értékesített gyártmányok magas számára koncentráló gyártók hasznot húznak, a Mercedes viszont

„jelentős mértékben elveszítené költségelőnyeit”

– mondta az elemző.

Ola Källenius szerint viszont a Mercedes-Benznek nem a kocsikat tömegesen gyártó cégekkel kell versenyeznie. A vállalatot 2019 óta vezető szakember felül is vizsgálta elődje, Dieter Zetsche célkitűzését, miszerint évente hárommillió gépkocsit kell értékesíteni. Az új cél évi 2,5 millió, méghozzá más termékösszetétellel.

A tervek szerint a kompakt autók értékesítése az évi 570 ezer körül marad, míg a felső középkategóriában (C-osztály, EQC, E-osztály) jelentősen növelik, a legdrágább modellcsaládoknál (EQS, Maybach, AMG) pedig nagyságrendekkel, 60 százalékkal emelik az értékesítést – írta a Handelsblatt.

Kiemelték, hogy az A-osztály megszüntetése korszakfordulót jelent, hiszen ez a modellsorozat a Mercedes-Benz legkelendőbb terméke Európában, és a Volkswagen Golf, a Skoda Octavia, a Toyota Corolla és a Ford Focus mellett a legnépszerűbb kompakt autó a kontinensen.

Az új stratégia alapján azonban úgynevezett világautókat kell gyártani, vagyis olyan kocsikat, amelyek az összes nagy piacon, Európa mellett az Egyesült Államokban és Kínában is beválnak. Az A-osztály viszont „túlságosan európai”, máshol nem kellően népszerű, ráadásul nem eléggé jövedelmező, a növekedési kilátások pedig nem jók, hiszen már „a fél világ városi terepjáróval (SUV) jár” – írta a Handelsblatt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×