Infostart.hu
eur:
362.4
usd:
317.71
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Nyitókép: Pixabay

700 milliárd forintnyi vasútfejlesztés valósul meg az idén

Az elővárosi szakaszok mellett a Balaton déli partján is lesz korszerűsítés.

Korábban sosem látott összértékű vasúti fejlesztések fejeződnek be az idén Magyarországon, az év végéig mintegy 700 milliárd forintnyi beruházás átadásával válik még versenyképesebbé a hazai vonatközlekedés - mondta Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára a vasútfejlesztésekről.

Egyebek közt kiemelte,

több mint 100 kilométeren újulnak meg a budapesti elővárosi vonalszakaszok.

Mosóczi László felidézte, a magyar kormány 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósít a kötött pályás infrastruktúra és járműállomány korszerűsítése érdekében.

Jelezte, az új uniós pénzügyi ciklusban Magyarország összesen akár 2000 milliárd forintot fordíthat közösségi társfinanszírozással vasúti beruházásokra, az összeg sikeres lekötése érdekében a kormány tavaly nyár végén összesen 32 milliárd forintot biztosított húsz vasúti fejlesztés tervezéséhez. Az előkészítési projektek mintegy 1000 milliárd forint forrásigényű kivitelezési munkák megkezdését alapozhatják meg lehetőség szerint már 2022 elejére.

Mosóczi László ismertette, hogy a Kelenföld-Százhalombatta-Pusztaszabolcs és a Rákos-Hatvan között lezáruló korszerűsítések összköltsége meghaladja a 335 milliárd forintot.

Utalt arra, hogy a MÁV decemberben 20 milliárd forint forrást kapott a Vecsés-Üllő, Üllő-Monor nyílt vonali szakaszok és Monor állomás pályafelújítására. Nyár végére fejeződik be a Nyugati pályaudvar tetőszerkezetének teljes körű felújítása, és az utascsarnok belső műemléki rekonstrukciója, a Keleti pályaudvaron korszerű, akadálymentes utascentrum létesül.

Az államtitkár kitért arra is, hogy az idén befejeződik a Püspökladány-Ebes szakasz felújítása. Az Észak-Nyugati Gazdasági Övezet vasúti megközelítésének javításával Debrecen még vonzóbb célpontja lehet a munkahelyteremtő beruházásoknak.

Mósóczi László elmondta, hogy az idén a Balaton déli partján a vonatközlekedést nem zavaró kiegészítő munkákkal végzik el a több ütemben lezajlott átfogó korszerűsítés legutolsó simításait. Az északi parton a nyári főszezon kezdetére 55 kilométeren villamosítják a Szabadbattyán-Balatonfüred szakaszt. A fejlesztés első ütemét újabbak követik majd, a Tapolca-Keszthely irányú folytatás előkészítése jelenleg zajlik. Középtávú cél a Balaton körbejárhatóságának megteremtése vasúttal - jelentette ki.

Az ITM államtitkára elmondta azt is, hogy a nemzetközi vasúti átjárhatóság fejlesztésére a Kelenföld-Hegyeshalom vonalon az Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz (CEF) forrásaiból nyert támogatást Magyarország egy tavaly nyári döntéssel. A magyar és osztrák főváros közötti vasúti kapcsolatot 25 milliárd forint értékű biztosítóberendezési, központi forgalomirányítási és egyéb rendszerfejlesztések gyorsítják. A beruházások hatásait már idén érezni lehet,

Bécs felé decembertől öt perccel csökkenhet a menetidő, amely 2023 végétől további negyedórával rövidülhet majd.

A sajtótájékoztatón Mosóczi László szólt arról is, hogy a kivitelezők végeznek az innovatív vasút-villamos pályaépítési munkálataival Szeged és Hódmezővásárhely között. A két szomszédos megyei jogú várost összekötő vonalszakasz a fővárosi agglomerációt nem számítva az egyik legnagyobb forgalmú viszonylat Magyarországon.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy a pályakorszerűsítések mellett nagy tömegben fejeződnek be a biztonságos és zavarmentes közlekedés feltételeit garantáló vasúti rendszerfejlesztések is 2021-ben.

Szólt arról, az idén folytatódik a járműállomány minőségi cseréje is, akár újabb tíz darabbal bővülhet a MÁV emeletes motorvonatflottája. A 600 ülőhelyes, Stadler KISS típusú járművekből összesen negyven érkezik a tervezett ütemezés szerint 2022 végéig. Az idén állnak először forgalomba a nemzeti vasúttársaság által fejlesztett és gyártott első osztályú IC+ kocsik.

Mosóczi László kitért arra, a környezetkímélő vasúti árufuvarozás részarányának növelése érdekében 2025-ig mintegy 30 milliárd forintot különítenek el az ágazat számára. A hazai vállalkozások várhatóan nyártól igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást az úgynevezett egyes kocsi szolgáltatás biztosításához. A pályázati rendszer elindításához az Európai Bizottság jóváhagyására van szükség, az ezt megalapozó programcsomag már az uniós testület előtt van - tette hozzá.

Az államtitkár beszámolt arról, hogy további infrastruktúra-fejlesztéseket alapoznak meg a 2020 utolsó hónapjaiban megjelent közbeszerzések. A nyertes vállalkozók felújítják a Budapestet a román határral összekötő korridor utolsó egyvágányú szakaszát Békéscsabától Lőkösházáig.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. július 22. 05:36
2026. július 21. 18:09
×
×