Infostart.hu
eur:
385.9
usd:
330.63
bux:
118537.52
2026. január 13. kedd Veronika
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

Már csak a csettintésre várnak a felnőttképzők

Bármelyik nap megjelenhet az a kormányrendelet, amely a felnőttképzés digitális átállását írja elő, a Felnőttképzők Szövetségének elnöke szerint azonban az a szervezet jogkövető, amelyik már most sem tart tantermi oktatást 10 fő felett. A múlt heti kormányrendelet ugyan valóban nem szabályozta a kérdést, de nem is tiltotta meg a felnőttképzők számára, hogy áttérjenek az online oktatásra.

Változások előtt áll a felnőttképzés, ami 2022 végéig így két rendszerben lesz érvényben, és nagyjából 1200-1300-ra lehet majd tenni azoknak a számát, akik felnőttképző intézményeknek mondhatják majd magukat a jövőben.

A koronavírus természetesen erre a rendszerre is hatással volt: tavasszal az egyik napról a másikra kellett váltaniuk az úgynevezett távolléti képzésre, amit a Fenőtótképzők Szövetségének több mint 130 tagja sikerrel vett – tájékoztatta az InfoRádiót Zsuffa Ákos, a szövetség elnöke. Ugyanakkor sok olyan elem van, amit nehézkes volt megoldani, hiszen

bizonyos gyakorlati képzést nem könnyű átültetni a digitális térbe.

A szakember arra is kitért, hogy a legutóbbi kormányrendelet még nem írta elő a felnőttképzők számára azt a típusú átállást, ami a járvány első hullámakor érvényben volt, erre a jogszabályra tehát még várnak, és folyamatos egyeztetésben vannak az illetékes tárcával. De az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára, György László a múlt héten ismertette, hogy

az ITM-nek az a gondoskodása, hogy mindazon tíz fő alatti képzés esetében, ahol vállalják a kontaktot – a szigorú szabályozásokat betartva –, megmaradhat a klasszikus képzés,

de át is lehet térni a digitális képzésre.

Zsuffa Ákos szerint ugyan a felnőttképzők is alapesetben úgy vélik, hogy ha tíz főnél nincs több egy csoportban az oktatóval, és biztosított a maszkviselés, a távolságtartás és minden higiéniai szabály, akkor működhetnek a képzések, azonban nagyon kevés a száma azoknak a képzéseknek, ahol nem lépik túl az elemlített létszámot, különösen a népszerű, utolsó OKJ-s képzések esetében. Ezért mindenki megállt, elrendelve egy pár napos kényszerszünetet, várva a fejleményeket. Vagyis álláspontja szerint

jelenleg az a jogkövető, aki csoportot bont, és legfeljebb tíz fő alatt folytatja a munkát.

A digitális oktatásra történ átállással vélhetően tehát senkinek sem lesz gondja, és csak mindenki arra „a kis csettintésre vár”, hogy elindulhasson az új típusú működés, ami onnantól kedve már nem lehetőség, hanem kötelezettség lesz, miután a szabályok már olyanok lesznek, hogy tiltanak és megengednek dolgokat, viszont nem lehet majd kibúvókat keresni. Kérdőjelek a gyakorlati képzések és gyakorlati vizsgáztatások körül lehetnek, amik vélhetően későbbi időpontokra fognak tolódni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

Ezek az emberek az életükkel játszanak – friss figyelmeztetések az időjárás miatt

A rendkívüli téli időjárással kapcsolatos sajtótájékoztatót tartott kedden az operatív törzs ülése után Mukics Dániel, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője, valamint Szanka Gábor, a HungaroMet Nonprofit Zrt. vezérigazgatója és Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztályának vezetője.

Megjöttek a friss inflációs adatok

14 százalékos drágulás és 27 százaléknál is nagyobb visszaesés között mozogtak az árak. Megvan a 2025-re vonatkozó éves áremelkedés mértéke is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Ugrik az olaj, nagy a bizonytalanság a tőzsdéken

Extrém bizonytalanságot okozhat a tőzsdéken, hogy az amerikai jegybank elnöke ellen büntetőjogi vizsgálat indult, amit Jerome Powell egyenesen nyomásgyakorlásnak és megfélemlítésnek nevezett; de az összes még élő, volt amerikai jegybankelnök is egy közös nyilatkozatban élesen bírálta az igazságügyi minisztérium vizsgálatát, kiemelve, hogy egy ilyen intézkedéssel aláássák a Fed függetlenségét. A bizonytalanság közepette tegnap nagyot raliztak a menekdékeszközként működő nemesfémek, új csúcsra tört az arany és az ezüst is. Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában egyelőre iránykeresés zajlik. Eközben nagy emelkedésben vannak ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×