Infostart.hu
eur:
364.1
usd:
327.33
bux:
143485.08
2026. október 14. szerda Helén
Műszerész a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpontjában nyílt űripari tesztközpontban 2018. március 26-án.
Nyitókép: Balogh Zoltán

A vállalatoknak dolgozik majd az új szegedi kutatási központ

Négy milliárd forintos támogatást ad hozzá az állam.

A vállalati igényekhez alkalmazkodó új kutatási központ jön létre Szegeden 4 milliárd forintos támogatással - mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szombaton Szegeden, ahol megalakult a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás Kompetencia Központ a Szegedi Tudományegyetem, a Mol és az Audi Hungária Zrt. együttműködésében.

A négymilliárd forintból megvalósuló központ célja, hogy ipari partnerek számára korszerű kutatási hátteret biztosítson alap-, és alkalmazott kutatásokhoz és kísérleti fejlesztésekhez. A Szegedi Science Park területén megvalósuló központ fókuszában a kőolajjal és kőolajszármazékokkal kapcsolatos kutatások állnak.

A rendezvényen Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, Magyarország célja, hogy 2030-ra jelentős innovátorrá váljon, amihez növelni kell az állami kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordításokat, ezért döntöttek arról, hogy folyamatosan emelik a támogatásokat.

Hozzátette, a következő uniós keretköltségvetési időszakban kutatási programokra több mint 80 milliárd euró áll rendelkezésre, amiben a magyar kutatóegyetemeknek fokozottabban részt kell venniük.

Címlapról ajánljuk

Varga Mihály jegybankelnök a palamentben: vagyonmentésre irányuló lépéseket tettünk

A Magyar Nemzeti Bank vagyonmentési programjának keretében már több mint 100 milliárd forint elvesztését sikerült megakadályozni – mondta Varga Mihály, a jegybank elnöke az MNB 2025-ös beszámolójának parlamenti vitájában.
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Kijött a hét legfontosabb adata - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

Kijött a hét legfontosabb adata - Mutatjuk a tőzsdei reakciókat!

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×