Infostart.hu
eur:
381.54
usd:
327.45
bux:
109282.82
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

Újabb területen derült fény súlyos munkaerőhiányra

Kevés a matróz, a hazai fizetés négyszeresét lehet megkeresni külföldön.

Nagy a hiány hajóskapitányokból Magyarországon, és kevés a matróz is, a cégek sokszor nyugdíjasokat hívnak vissza dolgozni - írta a csütörtöki Világgazdaság.

A lap érdeklődésére Horváth Imre, a Személyhajósok Szövetségének főtitkára közölte, hogy

a megfelelő szaktudású hajóvezetőket többszörös fizetéssel csábítják át nyugati vizekre.

Míg Magyarországon átlagosan havi 350-500 ezer forintot keres egy tapasztalt kapitány, addig nyugati államokban legalább 4000 eurót (mintegy 1,3 millió forintot). Ezért több száz magyar szakember dolgozik a Rajnán és a nagyobb francia folyókon, miközben

Magyarországon csupán három-négyszázan teljesítenek szolgálatot. Sok fiatalt az riaszt el a pályától, hogy a munka gyakori távolléttel jár

- mondta.

Bencsik Attila, a Magyar Hajózási Országos Szövetség alelnöke nagyrészt egyetértett a fentiekkel. Kiemelte, hogy mivel a magyarországi hajósképzés rendkívül magas színvonalú, nem meglepő, hogy keresettek a magyar szakemberek. Évente harminc-negyven jelentkező akad magyarországi képzésre, közülük húsz-huszonöten szerzik meg a hajóvezetői végzettséget - közölte.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Esik a magyar bankok nyeresége: mekkora a baj?

Esik a magyar bankok nyeresége: mekkora a baj?

Szinte kereken 1200 milliárd forint adózás utáni nyereséget ért el a bankszektor az első három negyedévben, ami 16%-kal marad el az egy évvel korábbi rekordtól.  Ez még tűrhető, 13,6%-os tőkearányos megtérülést jelent, ám az osztalékbevételek nélkül már csak 8,1%-nak felel meg. A különadók év eleji elszámolása miatt a teljes éves megtérülés várhatóan magasabb lesz ennél, ám az extraprofitadó váratlan megemelése jövőre 2 százalékponttal ronthatja. Bár a kamatjövedelem még mindig csökkenő pályán van, most már nem ez mozgatja elsősorban az eredményszámokat, hanem a működési költségek 20%-os elszállása, amiből a különadók mellett például az informatikai költések is jócskán kiveszik a részüket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×