Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke
Egy 2009-ben kibocsátott 200 forintos érme különböző címletű magyar pénzérmék között. Magyarország ma is hivatalos fizetőeszközét, a forintot, 70 évvel ezelőtt, 1946. augusztus elsején vezették be. A pengőt felváltó új pénz nevét I. Károly történelmi aranyforintjáról kapta.  MTVA/Bizományosi: Oláh Tibor  *************************** Kedves Felhasználó!
Nyitókép: Oláh Tibor

Dől a pénz az államhoz, de magas az államháztartási hiány

Áfából, szja-ból és a járulékokból is jelentősen emelkedett az állam bevétele. Egy komolyabb deficit alakult ki az októberi hónapban: 181 milliárd forint mínusszal járt a költségvetés.

A gazdaságfehérítő intézkedéseknek és a magas ütemű gazdasági növekedésnek köszönhetően az idei évet folyamatosan növekvő adóbevételek jellemzik - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) pénteken annak kapcsán, hogy megjelent az államháztartás október végi helyzetéről szóló tájékoztatás. Hozzátették: a költségvetés így továbbra is biztosítani tudja a társadalmi célokat szolgáló intézkedések fedezetét, valamint a hazai és uniós forrásból megvalósuló fejlesztések finanszírozását.

A tervezett 4 százalék feletti gazdasági bővüléssel összhangban a hiánycél változatlanul a GDP 2,4 százaléka.

Az államháztartási hiány

Az államháztartás központi alrendszere 2018 első tíz hónapját 1678 milliárd forint hiánnyal zárta. Az előzetes számok alapján a központi költségvetés hiánya 1691,3 milliárd forint volt, az elkülönített állami pénzalapok 37,6 milliárd forintos többletet értek el, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 24,3 milliárd forintos hiányt mutattak az idei első tíz hónapban. Idén októberben a központi alrendszer 181,6 milliárd forintos hiánya közel megegyezett az előző év azonos hónapjának adatával.

Pörög az áfa és az szja

A PM közölte: a kormány gazdaságfehérítő intézkedései és a bővülő lakossági fogyasztás nyomán 2018 első tíz hónapjában az általános forgalmi adóból származó bevételek 440,2 milliárd forinttal, a jövedéki adóból származó bevételek 74 milliárd forinttal emelkedtek a tavalyi év azonos időszakához képest. A személyi jövedelemadó esetén amellett keletkezett 209 milliárd forinttal több bevétel, hogy továbbra is a magyar munkavállalók jövedelmét terheli az EU-ban a harmadik legalacsonyabb jövedelemadó.

A biztosított munkavállalók által fizetett nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerőpiaci járulékok 224,4 milliárd forinttal haladták meg a 2017. évi október végéig befolyt összeget.

A tárca ismertette, hogy a novemberi hosszú hétvégére való tekintettel már október utolsó napjaiban elindították a központi költségvetési szervek a bérkifizetéseket, az utalások értéke meghaladta a 100 milliárd forintot. Ezzel egyidőben a családtámogatások is hamarabb megérkeztek, amely mintegy 30 milliárd forintos kiadási tételt jelentett. Emellett októberben folytatódott az uniós kiadások megelőlegezése, valamint a hazai forrásból megvalósuló fejlesztések (mint például kiemelt közúti projektek, közúthálózat felújítása, Modern városok program, Egészséges Budapest program) finanszírozása.

A közleményben rámutatnak, hogy az elmúlt évek alatt a magyar gazdaság egyértelműen stabillá, növekedése pedig kiegyensúlyozottá vált. 2018 második negyedévében kiemelkedő mértékben, éves összevetést tekintve 4,9 százalékkal bővült a hazai GDP.

Jelezték: Magyarországon ma már közel 4,5 millió embernek van munkája, azaz 770 ezerrel többen dolgoznak, mint 2010-ben. Ezzel párhuzamosan a munkanélküliségi ráta 3,8 százalékon áll. Mindez azt mutatja, hogy eredményes a béremelésre és adócsökkentésre épülő gazdaságpolitika. Ennek köszönhetően a magyar családok életszínvonala érdemben javulni tud, miközben a költségvetés bevételei is emelkednek.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Lefejezte Zelenszkij a hadsereget, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×