Infostart.hu
eur:
364.57
usd:
324.9
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

A rendőrség nem a büntetési lehetőséggel akar élni - lapszemle

A hajléktalantörvény kapcsán nyilatkozott a rendőrség a Magyar Időknek, a középiskolai rangsorról és lemaradó diákokról írt a Népszava. A Portfolio a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetése utáni befektetési lehetőségeket vette számba.

A rendőrség nem a büntetési lehetőséggel akar élni, hanem lehetőleg szankció nélkül visszavezetni az érintetteket emberi körülmények közé – hangsúlyozta a Magyar Időknek adott interjúban a Budapesti Rendőr-főkapitányság nemrég kinevezett vezetője a hajléktalanokkal kapcsolatos, új rendelkezések ügyében. Terdik Tamás arról is beszélt: tudomása szerint nincs a budapesti éjszakában olyan meghatározó szervezett bűnözői csoport, mint amilyenre korábban példa volt.

A Népszavában arról olvashatnak, hogy a középiskolai rangsor végén lévő intézményekbe járó gyerekek behozhatatlan hátrányba kerülnek. A pedagógusok motiválatlan, kallódó diákokról és aggasztó mértékű elvándorlásról számoltak be a lapnak. Emellett az itt tanulók érettségi eredményei mélyen a hazai átlag alatt maradnak: történelemből például 36, matematikából pedig csupán 9 százalékot értek el a vizsgázók.

A Világgazdaság arról ír, hogy rengeteget költenek gyógyszerre az idősek. A támogatott gyógyszerek felét ugyanis a 65 év felettiak váltották ki a gyógyszertárakban tavaly, ami több, mint 78 millió orvosi vény – közölte egy képviselői kérdésre Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások minisztériumának parlamenti államtitkára.

A Portrolio arról készített összállítást, hogy a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetését követően milyen hasonló befektetési lehetőségek maradtak. A portál szerint bár a lépéssel megszűnt az utolsó, kétszámjegyű hozamot biztonsággal szolgáltató, rendszeres díjas megtakarítási termék Magyarországon, továbbra is akadnak olyan termékek, melyek a magas hozam, a kiszámíthatóság és a rendszeres befizetés hármasságából kettőt egyszerre teljesítenek.

Több mint kétszeresére emelkedett a bankkártyás visszaélések száma az első negyedévben – olvasható a Világgazdaságban. Az egy évvel korábbi 7200-hoz képest januártól márciusig csaknem 15 ezer esetet regisztráltak a kibocsátói oldalon. Az okozott kár értéke a Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi adatai alapján 82 százalékkal emelkedett 2017 első három hónapjához képest és megközelítette a 408 millió forintot.

A Magyar Idők arról ír, hogy sínylődik az őszi vetés. A repce és a kalászosok sem tudnak a megfelelő mértékben fejlődni, az elmúlt hetek csapadékszegény időjárása miatt országos szinten problémát jelent a talaj szárazsága. Nagyobb esőre a következő hetekben sem számíthatnak a gazdák, így vélhetően a novemberi időjárás dönt majd arról, milyen termést hozhatnak jövőre a növények.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

„A titok felnagyítja a bűnt, félelmetessé teszi” – szakértők az aktanyilvánosságról

Azzal kapcsolatban, hogy a világhálón az ügynöktémában is lehet durva támadásokra, mocskolódásra számítani, Orvos-Tóth Noémi hangsúlyozta: meg kell húzni a határt és a mérgezővé váló terekből ki kell szállni.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×