Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Budapesten razziázik hétfőtől a NAV

Főleg számlaadási fegyelmet vizsgálják, illetve azt, hogy szabályszerűen használják-e online pénztárgépeket, és bejelentették-e alkalmazottakat az érintett vállalkozások.

Nagyszabású akcióba kezd hétfőn a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a fővárosban, fokozott hatósági jelenléttel számolhatnak a Budapesten működő kereskedők, vendéglősök, más vállalkozások - írta szombati a Magyar Idők.

Kis Péter András, a NAV adóügyekkel foglalkozó szóvivője a lapnak elmondta, hogy a helyi kapacitásokat erre az időre megerősít

Az akcióban összesen több száz revizor és pénzügyőr vesz majd részt.

Beszélt arról is, hogy főként azoknál a vállalkozásoknál lesznek ellenőrzések, amelyek az online pénztárgépek adatai alapján kockázatosnak tekinthetők.

Az információkat felhasználva vendéglátóegységeket, ajándékboltokat keresnek fel a revizorok és a fináncok, de piacokon és vásárcsarnokokban működő vállalkozásoknál is megjelennek majd az adóhatóság emberei, ahogyan a személyszállítással foglalkozók sem maradnak ki.

Az ellenőrökre elsősorban az V., VI., VII. és IX. kerületben lehet számítani.

Az akcióban a NAV azt vizsgálja meg, hogy az érintett gazdasági szereplők megfelelően átadják-e a nyugtát, a számlát, szabályszerűen használják-e online pénztárgépüket, és bejelentették-e alkalmazottaikat. Ezek mellett a készpénzkészletekről is tudakozódni fognak az ellenőrök, miközben a pénzügyőrök a jövedéki termékek, vagyis az italok és a cigaretta forgalmazásának vizsgálatára kerítenek sort.

A jelentősebb ellenőrzésekről az adóhivatal rendszeresen számot ad az adótraffipax elnevezésű tájékoztatási felületen, a NAV honlapján. Itt minden érdeklődő megtalálhatja, hogy az adott héten a hatóság hol és mit vizsgál.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×