Infostart.hu
eur:
382.75
usd:
328.1
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Hitelintézetet is megbírságolt az MNB

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Korona Takarék Takarékszövetkezetet 10 millió forint, az Oney Magyarország Zrt.-t 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta a teljes hiteldíj mutatót (thm) érintő jogsértések miatt.

A jegybank szerdai közleménye szerint a bírság összegének megállapításánál figyelembe vették, hogy a jogsértő gyakorlat a fogyasztók széles körét érintette és sértette az ügyfelek tájékozódáshoz való jogát. A bírság mellett az intézményeket kötelezték a vonatkozó előírások betartására. Az MNB az intézkedéseket azzal indokolta, hogy a Korona a thm-plafonnál drágábban hitelezett és korlátozta a panasztétel lehetőségét, az Oney pedig nem megfelelően számította és nem feltűnően jelenítette meg a thm értékét.

A teljes hiteldíj mutató számítására, feltüntetésére és a kereskedelmi kommunikációban való feltüntetésére vonatkozó célvizsgálat a takarékszövetkezet 2014. július 1. és 2017. június 30. közötti, valamint a hitelintézet 2016. december 1. és 2017. május 31. közötti működését ellenőrizte.

A thm 1 évre vetítve tartalmazza a fogyasztói hitelek szerződésszerű teljesítéshez kötődő valamennyi, tőkén felül fizetendő terhét - kamatot, költségeket, díjakat -, ezáltal segíti a fogyasztókat a megfelelő kölcsön kiválasztásában. Ezért is jogszabályi előírás, hogy a thm értékét a kereskedelmi kommunikációban feltűnően, a rövidítés feltüntetésével és egy tizedes jegy pontossággal minden esetben meg kell adni - írták.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×