Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

A fiatalok szerint egyre nehezebb lakáshoz jutni

A hazai lakosság 80 százaléka szerint a saját tulajdonú lakás továbbra is az önálló élet alapja, ennek ellenére a fiatal felnőttek ötöde még a szüleivel él - derül ki az OTP Bank első alkalommal elkészített "Hello Otthon" kutatásából.

Az OTP Bank "Hello Otthon" kutatásának eredményeiből az derül ki, hogy a megkérdezettek 80 százaléka szerint a saját tulajdonú lakás számít az önálló élet alapjának. Felnőtt korban ez adja meg az otthon biztonságát. 79 százalékuk úgy gondolja, hogy a fiataloknak egyre nehezebb saját lakáshoz jutni, többek közt a magas ingatlanárak miatt. A kutatásban 600 főt kérdeztek meg.

"A háztartások 20 százalékában felnőtt korú gyermek is együtt lakik a szülőkkel. A negyedük már befejezte a tanulmányait.

Az talán természetes helyzetnek tekinthető, amikor egy felsőfokú intézményben tanuló gyermek még a szülőkkel lakik, de az talán már kényszerszituáció, mikor az iskolák befejezése után is együtt él több generáció" - emelte ki Kormos Zoltán, az OTP Bank Lakáshitelek Főosztályának igazgatója.

A válaszadók 80 százaléka arra vezeti vissza ezt a szituációt, hogy anyagi okok miatt nehéz a lakáshoz jutás.

A magyar társadalomban nagy elvárások fogalmazódnak meg a szülőkkel szemben, hiszen a válaszadók fele úgy gondolja, hogy a szülői segítség elengedhetetlen, akár úgy is fogalmazhatunk, hogy elvárt, ahhoz, hogy egy külön otthonba továbbléphessenek - mondta Kormos Zoltán.

Az igazgató szerint nagyon sok fiatal nincs tisztában azzal, hogy ma már lényegesen kedvezőbb hitelfelvételi lehetőségek vannak, vagy ha a hitelfelvétel kiegészül a Magyarországon egyedülállóan széles lakástámogatási rendszer valamely elemével, akkor további könnyítések is lehetnek.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×