eur:
412.84
usd:
396.93
bux:
0
2024. december 19. csütörtök Viola

Indiából vett fel alkalmazottakat egy magyar tehenészet

A hegykői tehenészet munkaerőgondját indiai szakemberek munkába állításával oldották meg, mert a magyar jelöltek félnek a tehenektől.

A hegykői tehenészetben jelenleg közel ezerhétszáz állatot gondoznak.

– Nem egyszerű munkaerőt találni a megyében, de az egész országban sem – mondta Varga Gábor, a Hegykői Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatója. – Vidéken is felnőttek olyan generációk, akik sosem láttak tehenet. Amikor a messzi földről vagy épp közeli vidékről jött jelentkezők meglátják a hat-nyolc mázsás haszonállatokat, tíz közül hat már sarkon is fordul - nyilatkozta az elnök-igazgató a Kisalföldnek.

Ha elbőgi magát a tehén, már csak ketten maradnak, s amikor munkába kellene állniuk, vagy eljönnek, vagy többnyire nem.

Márpedig a tehenészet és ezzel együtt a tejtermelés a zrt. egyik legfontosabb gazdasági egysége. Biztonságos működtetése kulcskérdés. S mivel szűkebb-tágabb környezetünkben nem találtunk elegendő munkavállalót, közvetítőn keresztül olyan országból hozattunk dolgozókat, ahol a teheneket szent állatnak tartják. Hat indiai férfit szerződtettünk, hivatalos munkavállalási és lakhatási engedéllyel. Munkavállalási papírjuk egy, illetve két évre érvényes.

Odahaza is tehenészetben dolgoztak, viszont a számítógép vezérelte fejőberendezéssel nálunk találkoztak először.

Betanításukat követően a fejőházban alkalmazzuk őket és gondoskodtunk hegykői elhelyezésükről. Felvették az itteni ritmust, elégedettek vagyunk a hozzáállásukkal – közölte dr. Varga Gábor.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 05:45
2024. december 18. 20:51
×
×
×
×