Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Lassan vége az olcsó cigarettának

Lassan vége az olcsó cigarettának

Jelentősen csökkent a csempészett dohányáruk forgalma Európában, és Magyarország egy friss felmérés szerint még jobban áll: az illegális cigaretták aránya 4,3 százalék.

Öt éve nem volt olyan csekély mennyiségű illegális cigaretta forgalomban idehaza, mint tavaly – mondta a Magyar Időknek egy közelmúltbeli szakmai felmérésre hivatkozva az adóhatóság szóvivője. Leopold Róbert közlése szerint 2016-ban a magyar cigarettapiacnak kevesebb mint öt százalékát adta csempészett vagy hamisított áru, miközben az európai átlagos arány kilenc százalék volt. A magyar hatóság idén is fokozottan figyeli a határokat, ennek köszönhetően hét hónap alatt egymilliárd forint értékű cigarettát vont ki a feketepiacról.

A pénzügyőrök és a pénzügyi nyomozók hét hónap leforgása alatt több mint 21 millió szál cigarettát foglaltak le, emellé 7,5 tonna dohány is társult. A jogsértő tételek együttes értéke túllépte az 1,1 milliárd forintot.

Az illegális cigaretták aránya a teljes fogyasztás kilenc százaléka volt tavaly Európában, ami 48,3 milliárd szálat jelentett, a becsült adóbevétel-kiesés meghaladhatta a tízmilliárd eurót, átszámítva a 3000 milliárd forintot. Tavaly a hazai fogyasztás 4,3 százalékát adta hamis vagy csempészett áru, ilyen alacsony arányt pedig a korábbi öt esztendőben nem jegyeztek fel idehaza.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026-os hosszú hétvégék és ünnepnapok: itt az év legfontosabb táblázata

2026 ünnepnapok terén is tervezést igényel, ezért ideje ismét szemügyre venni az év legfontosabb táblázatát, amely segítséget nyújthat a szabadnapok 2026-os megtervezésében. Összeszedtük, mikor lesznek ünnepnapok és hosszú hétvégék 2026-ban, illetve mikor esnek ünnepnapok 2026-ban hétvégére. Hány háromnapos és négynapos hosszú hétvége lesz? Hányadikára esnek a húsvéti ünnepek? Milyen napokra esik karácsony 2026-ban? Itt minden kérdésre választ találsz, ami 2026 ünnepnapjait és 2026 hosszú hétvégéit illeti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×