Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Okostelefonok: váratlan visszaesés

A második negyedévben csak az öt legnagyobb gyártó tudta növelni okostelefon-eladásait, a világpiaci forgalom azonban összességében csökkent - állapítja meg az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat elemzése.

A második negyedévben

341,6 millió okostelefont értékesítettek a világpiacon,

1,3 százalékkal kevesebbet mint egy évvel korábban és 0,8 százalékkal kevesebbet, mint az első negyedévben.

Az okostelefon piacának két hagyományos vezetője, a Samsung és az Apple mögé már jó ideje kínai cégek zárkóznak fel a legnagyobb öt közé. A kínai gyártók közötti egy helycsere kivételével ebben most sem történt változás. Az ötödik helyről a Xiaomi ütötte ki csekély előnnyel a szintén kínai vivo céget.

A piacvezető Samsung 1,4 százalékkal több okostelefont értékesített az idei második negyedévben, mint tavaly. Az eladott 79,8 millió készülékkel 23,3 százalékos piaci részesedést biztosított magának a tavalyi 22,7 százalék után.

Az Apple 41,0 millió készüléket értékesített, 1,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, piaci részesedése pedig 12,0 százalékra nőtt 11,7 százalékról. Az Apple új modellje, az iPhone 7 és iPhone 7 Plus kétszámjegyű százalékos növekedést ért el, megemelve ezzel készülékei átlagos eladási árát.

A Huawei eladásait 19,6 százalékkal 38,5 millióra növelte, piaci részesedése 11,3 százalékra nőtt 9,3 százalékról. A Huawei elsősorban a prémium kategóriában erősíti modellkínálatát és a két piacvezető márka megelőzését tűzte ki célul.

Az OPPO eladásai 22,4 százalékkal 27,8 millióra nőttek, piaci részesedése 8,1 százalékra emelkedett 6,6 százalékról. Az OPPO Kínán kívül elsősorban a délkelet-ázsiai piacon terjeszkedik gyors ütemben.

A legnagyobb mértékben, 58,9 százalékkal a Xiaomi növelte eladásait, 21,2 millió okostelefont adott el a második negyedévben a 2016 második negyedévi 13,3 millió után, ami akkor még nem volt elegendő az öt legnagyobb gyártó közé kerüléshez.

Az összes többi márkából 133,4 millió készüléket értékesítettek az idei második negyedévben a világpiacon, ami 16 százalékos csökkenés és 39 százalékos piaci részesedés, a korábbi 45,9 százalék után.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

Sugárzásveszélyre figyelmeztetnek Csernobilban, puccsot szerveznek Moszkvában - Háborús híreink Ukrajnáról szombaton

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását. Bassár el-Aszad bukott szíriai diktátor egykori hívei szervezkednek Moszkvából, a céljuk, hogy felkeléseket szítsanak az új kormány ellen, és visszaszerezzék elvesztett befolyásukat. Állítólag már 50 ezernél is több harcost számlál a mozgalom. Oroszország tengeri blokáddal válaszolhat az ukrán kikötőkből induló áruszállítmányokra az orosz tartályhajókat ért ukrán dróntámadások után. Ez az akció azonban sok veszélyt rejt: Moszkva pontosan a növekvő veszteségek miatt vonult vissz a Fekete-tengerről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×