eur:
388.5
usd:
360.93
bux:
68568.49
2024. május 7. kedd Gizella

Kitört a lakásépítési láz

Tavaly 9994 új lakás épült, 31 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott lakásépítési engedélyek és az új lakások építésére vonatkozó egyszerű bejelentések együttes száma 31 559 volt, ami több mint két és félszerese a 2015-ösnek - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Tavaly az újonnan épített lakások száma valamennyi településtípusban nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az átlagosnál nagyobb mértékű, 49 százalékos volt az emelkedés a megyei jogú városokban és 44 százalékos Budapesten.

A kiadott új építési engedélyek alapján 87 százalékkal több, összesen 12 206 lakóépület építését tervezik, a nem lakóépületekre kiadott 6632 építési engedélyek száma 43 százalékkal emelkedett.

A kiadott lakásépítési engedélyek és bejelentések száma együtt 31 559 volt, ami több mint két és félszerese, ezen belül Budapesten közel háromszorosa az előző évinek.

A természetes személyek által épített lakások aránya 59-ről 49 százalékra esett, a vállalkozások által építetteké 39-ről 50 százalékra emelkedett.

A KSH szerint az új lakóépületek között 60-ról 51 százalékra csökkent a családi házban épült lakások aránya, míg a többszintes, többlakásos épületekben használatba vetteké 33-ról 42 százalékra nőtt.

A használatba vett lakások átlagos alapterülete 7 négyzetméterrel, 94 négyzetméterre csökkent 2015-höz képest.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Nagyot ralizott az OTP!

Nagyot ralizott az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában a múlt heti esés után szép pluszban zártak a tőzsdék, és Amerikában is az emelkedésé volt a főszerep. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telt a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×