Infostart.hu
eur:
375.42
usd:
318.16
bux:
0
2026. február 27. péntek Ákos, Bátor

Fehéredett a tejpiac

Érzékelhető jelei vannak a hazai tejpiac fehéredésének, jövőre pedig tovább tisztulhat az ágazat - írta szakmai érdekképviseletektől származó információira hivatkozva a Magyar Idők.

Mélykuti Tibor, a Tej Terméktanács elnöke a lapnak azt mondta, a kiskereskedelmi láncokkal kötött megállapodás eredményeként jelentősen emelkedtek a felvásárlási árak a hazai tejpiacon. Szintén kedvező fordulat, hogy a hazai kiskereskedelmi láncok zömében már 80 százalék felett van a hazai ultrahőkezelt, vagyis az UHT tejek aránya a kínálatban.

Azzal, hogy a minimálisra csökkent az import, az áfacsalások száma is mérséklődött - olvasható a lapban. Mélykuti Tibor szerint az elmúlt hónapokban érzékelhetően visszaszorult a trükközők száma. Azzal, hogy megszűnt az importnyomás és egyre kevesebb áfacsalással érintett termék kerül a magyar piacra, levegőhöz juthat az ágazat, a termelők és a feldolgozók pedig a fejlesztéseken gondolkodhatnak.

A Magyar Idők szerint a tervek között szerepel, hogy a földművelésügyi miniszter kiterjeszti a termelők, a feldolgozók és a kereskedők adatszolgáltatási kötelezettségét, így minden piaci mozgás látható lesz a hatóságok előtt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

Orbán Viktor péntek reggel: olajblokád alá vettek bennünket

A nyugatiak nem ismerik az ukránokat, elhiszik, amit Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mond arról, hogy nem állt helyre a Barátság kőolajvezeték, mondta a kormányfő, aki erre javasolta, hogy induljon tényfeltáró misszió Ukrajnába – és ez az a pont, amikor a nyugatiak elkezdtek kijózanodni, fogalmazott Orbán Viktor. Minden reggel átnézi a titkosszolgálati jelentéseket, erről is beszélt a Kossuth Rádióban a miniszterelnök, aki szerint a gazdasági jelentések is megerősítik: ezerforintos benzinár jöhet, ha nem indul újra a Barátság kőolajvezeték.
inforadio
ARÉNA
2026.02.27. péntek, 18:00
Baán László
a Szépművészeti Múzeum főigazgatója, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa
Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Megütötték az Nvidiát - Mi jön ma a tőzsdéken?

Péntek reggel Ázsiában főként pozitív hangulatú kereskedést láthatunk, de Európában is óvatos emelkedésre számíthatunk. Eközben Amerikában továbbra is a negatív hangulat dominálhat, érdekes lesz megfigyelni, hogy tovább fokozódik-e a nyomás a technológiai szektoron, miután az Nvidia vártnál erősebb számai sem voltak elegendőek ahhoz, hogy megtámasszák a piacot. Eközben gazdasági események szempontjából is van mire figyelni. Többek között Franciaországból, Németországból és az Egyesült Államokból is friss inflációs számokat várunk, idehaza pedig a KSH zárja a hetet a januári foglalkoztatottsági, munkanélküliségi, valamint az ipari termelői árakkal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×