Infostart.hu
eur:
381.96
usd:
327.9
bux:
108931.96
2025. december 5. péntek Vilma

Varga Mihály fordulatot vár az építőiparban

Az építőipar teljesítményének növekedése ugyan az idén megtorpan az előző uniós költségvetési ciklus forrásainak kifutása miatt, jövőre azonban már fordulat várható - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) ünnepi évzáró közgyűlésén pénteken Budapesten.

A miniszter kiemelkedőnek nevezte az építőipar magyar gazdaságban betöltött szerepét, amelynek súlya a tavaly a GDP-ben elérte a 6,4 százalékot. Hozzátette, hogy az ágazat versenyképességének javulásában komoly potenciál van.

A gazdaság növekedése, a vállalkozások fejlesztései, az állami és az önkormányzati beruházások alakulása és a lakosság jövedelmi helyzetének javulása segítik a szektor fejlődését - hangsúlyozta.

A magánberuházások főként a lakásépítési programok miatt már ebben az évben is nőnek. A kormány építőipart érintő intézkedései várhatóan 2017-től fejtik ki igazán a hatásukat, a kormányzati ciklus végéig 40 ezer lakás épülhet - közölte Varga Mihály.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×