Infostart.hu
eur:
386.08
usd:
331.52
bux:
119688.99
2026. január 14. szerda Bódog

Sztrájkoltak a kecskeméti Mercedes-gyárban

A Vasas Szakszervezeti Szövetség újabb eredménytelen bértárgyalását követően három munkaterületen, hatvan dolgozó tartott kétórás sztrájkot csütörtök hajnalban a kecskeméti Mercedes-gyárban. A termelés a munkabeszüntetést követően helyreállt.

László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke elmondta: a szövetség sztrájkbizottsága szerdán újabb bértárgyalást folytatott a Mercedes-gyár menedzsmentjével, mivel a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete és a gyár közötti együttműködést érvénytelennek tartják. László Zoltán szerint a törvény egyértelműen kimondja, hogy amennyiben két reprezentatív szakszervezet is képviseli a dolgozók érdekeit, akkor mindkettővel szükséges érvényes megállapodást kötni. A délutáni, másfélórás tárgyalás során azonban nem közeledtek az álláspontok, ezért a helyi bizalmi testület és a sztrájkbizottság úgy döntött, kétórás munkabeszüntetéssel adnak nyomatékot álláspontjuknak.

A Mercedes-gyár közleményben reagálva megerősítette, hogy vezetőségük megegyezett egy többlépcsős, két évre szóló, a korábbiakat meghaladó bérfejlesztésről a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével. Mint írják, ezt a megállapodást a Vasas szakszervezet nem írta alá, de a kecskeméti Mercedes-Benz gyár vezetősége kész további megbeszéléseket folytatni.

A gyár három munkaterületén a mintegy hatvan dolgozó csütörtökön hajnali fél egykor függesztette fel a munkát. A munkáltató igyekezett ugyan más területekről átirányítani dolgozókat, de minden igyekezet ellenére - a szövetség szerint - a munkabeszüntetés termeléskiesést okozott. A sztrájkoló munkások előbb az udvaron, később pedig az étkezőben tartózkodtak, majd két óra múlva újra munkába álltak.

László Zoltán és a sztrájkbizottság két tagja szeretett volna bemenni a gyár területére, de erre nem kaptak engedélyt. Az alelnök véleménye szerint a szakszervezet tisztségviselőit be kell engedni a munkahelyre abban az esetben, ha ott tagjaik vannak. Különösen igaz ez a sztrájkbizottság tagjaira a munkabeszüntetés idején, hiszen a munkáltatóval együttműködve kerülhetnék el az atrocitásokat, előzhetnék meg az esetleges károkat.

A Vasas Szakszervezeti Szövetség és a helyi testület továbbra is fenntartja a 15 százalékos alapbéremelésre vonatkozó követelését és egy évre szóló megállapodást kötne. A tárgyalások várhatóan folytatódnak.

Címlapról ajánljuk
Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×