Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Mindent lebontanak a Gönyűből indult óriáskonvoj útjában - Áramszünet!

A péti Nitrogénművek új üzeméhez szállítanak berendezéseket. A konvoj útjába eső településeken fél napig nem lesz áram.

Egyedülálló hosszúságú, hat túlsúlyos és túlméretes szállítmányú kamionból és kísérő autókból álló konvoj halad rendőri felvezetéssel a gönyűi kikötőből Pétfürdőre a 81-es úton éjszakánként - írja a kisalföld.hu. A konvoj útjába eső településeken órákig nem lesz áram.

A cég közleménye szerint a konvoj nagyjából 200 méter hosszú, 7 méter széles és 7 méter magas. Tavaly egy 8,5 méter magas szállítmányt juttattak célba - emlékeztettek.

A péti Nitrogénművek új üzeméhez szállítanak berendezéseket, egyebek mellett abszorpciós tornyokat, hűtőkondenzátort és előmelegítőt. A mintegy 100 kilométeres utat négy éjszaka alatt teszik meg. Tizenegy óra után indult a konvoj, Gönyűn kilenc órától kikapcsolták az áramot, valamint a televízió-, a telefon- és az internetszolgáltatást.

A konvoj útját idén is négy hónapos előkészítő munka előzte meg. Többször bejárták az útvonalat, amelyen statikai és talajmechanikai méréseket végeztettek - írták.

A szállítmány áthaladásának idejére hétszer hétméteres űrszelvényben mindent el kell távolítani, lebontják, majd visszaépítik a jelző- és hirdetőtáblákat, valamint a hétméteresnél alacsonyabban futó felsővezetékeket. A fák gallyait szükség szerint levágják, az érintett szakaszokra pedig teljes útzárt rendelnek el.

A konvoj két, villamosított vasúti átkelőn is keresztülhalad. Nagyszentjánosnál a Bécs-Budapest, a 7204-es úton az Inota-Nádasdladány vasútvonalat keresztezi. Az áthaladás előtt négy órával és utána még négy óráig vágányzár lesz érvényben, mivel a teljes vasúti felsővezetéket lebontják.

A szállítmány útját az önkormányzatokkal is engedélyeztetni kellett, mivel az érintett településeken hat-nyolc órán keresztül szünetel majd az áram-, valamint a televízió-, a telefon- és az internetszolgáltatás.

A konvoj Gönyűn, Nagyszentjánoson, Banán, Bábolnán, Nagyigmándon, Móron, Székesfehérváron, Iszkaszentgyörgyön, Csóron, Nádasdladányban, Ősin, Berhidán és Pétfürdőn halad keresztül.

Áramszünet Nagyszentjánoson

A településen április 10-ről 11-ére virradó éjszaka kapcsolják ki az áramot. A szerelvények méretei miatt az útvonalat keresztező elektromos és távközlési vezetékeket ismét áramtalanítani és bontani kell. Szolgáltatás kiesésre a bontás, a szállítás és a helyreállítás időtartama alatt kell számítani, előzetes munkálatokat a szállítást megelőző napokon nem kell végezni.

Az E.ON által a nagyszentjánosi háztartásokba is eljuttatott tájékoztatás szerint Nagyszentjános település teljes területén áramszünet lesz április 10-én 21.00 órától, április 11-én 3.00 óráig.

A távközlési kábelek bontása miatt a vezetékes telefon, internet, és kábel-tv szolgáltatásokban is kimaradásra kell számítani, erről az adott szolgáltató a megszokott módon tájékoztatja majd az előfizetőket.

Egy autó belehajtott a konvojba

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×