eur:
393.88
usd:
365.19
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Tállai András: a kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén az adóhatóság

A kockázatos adósokat kiemelten ellenőrzi az idén a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), főként a jogszabályokat szándékosan megszegőket szeretné kiszűrni az adóhatóság - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára pénteken a NAV Egerben tartott kétnapos konferenciájának zárónapján.

Az idén már az adózói minősítésen alapuló ellenőrzésekre épül a hivatal tevékenysége. A legfontosabb cél a csalárd szándékkal létrehozott értékesítési láncolatok gyors feltárása, az áfacsalásokban részvevők kiszűrése, a költségvetési károkat okozó személyek beazonosítása - hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette, hogy az elektronikus számlázással az adócsalás elleni küzdelem és az adóellenőrzések hatékonysága is javulhat.

A NAV vezetője arra is kitért: a gazdasági társaságok és a magánszemélyek ellenőrzései 2016-ban egymásra fognak épülni. Az új szabályokhoz igazodva a vagyonosodási vizsgálatok a bűnügyi jelzések alapján indulnak.

Tállai András elmondta: kiemelt figyelmet fordítanak az online pénztárgépek, az internetes kereskedelem és a közúti áruforgalom célzott ellenőrzésére is. Ez utóbbit a NAV az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) folyamatosan vizsgálja, csökkentve a virtuális szállítmányok számát, feltárva az adóelkerüléseket. A rendszer bevezetése óta az ekáer-adatok alapján indított adóellenőrzések csaknem 70 százaléka zárult megállapítással.

Az államtitkár közölte azt is, hogy 2017 januárjáig mintegy 30-50 ezer új online pénztárgépet helyeznek üzembe.

Tamásné Czinege Csilla adószakmai ügyekért felelős helyettes-államtitkár kifejtette: az idén növelik a jövedéki ellenőrzések számát is, a NAV jelenlétére kell számítani a fémkereskedőknél, az üzemanyagtöltő állomásokon, valamint kiemelt feladatnak tekintik a hamisítások és a szerzői jogvédelemhez kapcsolódó jogsértések felderítését is.

Hangsúlyozta: az irányelvek szerint ellenőrzik a társasági adónál indokolatlanul elszámolt költségeket, ráfordításokat, az adóalap-módosító tételek jogszerűségét és a transzferár-képzés gyakorlatának helyességét is. Szintén fokozott ellenőrzésre számíthatnak a tartósan veszteségesen működő és a bevallási kötelezettségüket nem teljesítő egyéni vállalkozók.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×