Infostart.hu
eur:
385.99
usd:
332.39
bux:
121461.18
2026. január 16. péntek Gusztáv

A román kormány jobban emelné a minimálbért, mint elődje ígérte

A hivatalban lévő román kormány később, de nagyobb összeggel emelné a minimálbért, mint ahogy azt novemberben lemondatott elődje ígérte.

A Dacian Ciolos vezette technokrata kabinet kedden arra tett javaslatot, hogy májustól 1250 lejre (87 500 forint) emeli a minimálbért - jelentette a Mediafax hírügynökség. A javaslatot a szakszervezetek elfogadták.

A minimálbér emelését - a novemberben lemondatott - Victor Ponta kormánya ígérte meg még 2015 elején. A Ponta-kabinet ígérete szerint a minimálbérnek 2016. január elsejétől kellett volna a jelenlegi 1050 lejről (73 500 forint) 1200 lejre (84 000 forint) emelkednie. A novemberben beiktatott Ciolos-kormány azonban úgy ítélte meg, hogy a béremeléssel Románia azt kockáztatná, hogy nem tudja a hazai össztermék három százaléka alatt tartani 2016-ban a költségvetési hiányt.

A Ciolos-kormány hétfő délután öt órán át egyeztetett a minimálbérről a munkaadók és a szakszervezetek képviselőivel, de nem sikerült elfogadtatnia a szakszervezetekkel, hogy csak május elsejétől lépjen érvénybe a minimálbér-emelés.

A kabinet keddi javaslatát - mely szintén májusra halasztja a béremelést, de növeli a minimálbér összegét - a szakszervezetek elfogadták. A Gazdasági és Szociális Tanács kedden délután véleményezi a kormány legújabb javaslatát, melyről a kormány szerdai ülésén fogadhat el határozatot.

2014 végén a román statisztikai hivatal adatai szerint Romániában 4,5 millióan álltak alkalmazotti munkaviszonyban. A Mediafax hírügynökség a munkaügyi hatóságok adatait idézve közölte, hogy 2015 decemberében valamivel több mint 1,4 millió munkavállalót foglalkoztattak minimálbéren.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdte munkanapját a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben pedig fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról, amely kapcsán az ukrán tónus bicskanyitogató, Brüsszel pedig kitapos és kiprésel most mindenkiből minden pénzt, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×