Infostart.hu
eur:
389.11
usd:
330.18
bux:
0
2025. december 24. szerda Ádám, Éva

MNB: csökkentek az államháztartás kamatkiadásai

Az elmúlt három évben a jegybanki programok hatására bekövetkező állampapír-piaci hozamcsökkenés jelentős, több mint 460 milliárd forintos kamatmegtakarítással járt az államháztartás számára, az idei pénzforgalmi kamatkiadás mintegy 220 milliárd forinttal alacsonyabb lehet, mint a 2013-as - derül ki a jegybank honlapján pénteken megjelent tanulmányból.

Az MNB munkatársai, Kicsák Gergely és Baksay Gergely tanulmányából az is kiderül, hogy az összes megtakarítás ahhoz képest, mintha a hozamok a 2012. augusztusi szinten maradtak volna, 2012 és 2015 júniusa között kumuláltan eléri a 460 milliárd forintot, azaz a GDP 1,4 százalékát. Teljes átárazódás után a kamatmegtakarítás hosszú távon elérheti évente akár a GDP 1,7 százalékát is.

Miközben az alapkamat 565 bázisponttal mérséklődött, az átlagos másodpiaci hozamcsökkenés mintegy 480 bázispont volt. A hozamok csökkenését tovább erősítette a jegybank által meghirdetett önfinanszírozási program, amelynek hatására a rövid hozamok érdemben az alapkamat szintje alá süllyedtek, és például a 3 éves hozam megközelítette a jegybanki irányadó ráta szintjét.

A hozamok csökkenését az alacsonyabb kamatot fizető állampapírok kibocsátása követte, amely így az állampapírok átárazódásán keresztül az államháztartás kamatkiadásainak csökkenését okozta.

A havi adatokon jól követhető a kamatkiadások csökkenése. Ez eleinte lassabb ütemű volt, amelyet az átárazódás fokozatossága okozott, de 2013-ról 2014-re már 134 milliárd forinttal mérséklődtek a nettó pénzforgalmi kamatkiadások, majd 2015 első félévében a 12 havi mozgóátlagolással számolva további 100 milliárd forinttal csökkentek az előző év azonos időszakához képest - olvasható a tanulmányban.

Kifejtették, a csökkenő hozamok nyomán a nettó kamatkiadásokra vonatkozó éves költségvetési előirányzatok is jelentősen mérséklődtek, de a kiadások tényleges csökkenése mindhárom évben meghaladta a várakozást. A tranzakciós illeték és technikai elszámolások nélküli előirányzat 2013-ra 1146 milliárd forint volt, amelynél az év végi tény kis mértékben kedvezőbb lett.

2014-re már lényegesen alacsonyabb érték, 1076 milliárd forint szerepelt a költségvetési törvényben, míg a tényadat ennél is kedvezőbben alakult, 1012 milliárd forint volt. Az idei évre vonatkozó módosított előirányzat 990 milliárd forint, előrejelzésük szerint azonban a nettó pénzforgalmi kamatkiadások csökkenése még ennél is 60 milliárd forinttal nagyobb lehet.

Az ESA-módszertan elszámolási sajátosságai miatt az eredményszemléletű kamatkiadások csökkenése csak lassabban jelentkezik. 2013-ról 2014-re ugyanakkor az államháztartás eredményszemléletű kamategyenlege is a GDP 0,4 százalékával mérséklődött, és 2015-ben további 0,4 százalékpontnyi csökkenés várható.

Címlapról ajánljuk
Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az űrből fognak ellenőrizni – ismertette az új, 20 pontos béketervet Volodimir Zelenszkij

Az ukrán elnök első alkalommal vázolta fel Ukrajna és az Egyesült Államok között megvitatott 20 pontos béketerv-javaslat főbb pontjait, amelyek szerinte alapul szolgálhatnak az Oroszországgal háború lezárását célzó jövőbeli megállapodásokhoz. A magyarokat is érintő vállalás is szerepel a tervezetben.

Néprajzkutató: a karácsony olyan ünnep, ami mindenkihez szól

A karácsonyi ünnepkörben mindenki megtalálhatja maga számára azt, ami fontos – mondta az InfoRádióban Tátrai Zsuzsanna. A néprajzkutató hozzátette: az ünnep szimbólumai és előkészületei manapság is nagy jelentőséggel bírnak, de a szokások megváltoztak.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×