Az utóbbi időszakban vannak olyan helyek az országban, ahol jelentős mértékben növekedtek az albérleti díjak. A nyár közepén az egyetemi felvételikkel függ össze a változás, de vannak az országnak olyan részei is, ahol ettől függetlenül is emelkedtek az ingatlanárak - ismertette Tokodi Gábor.
Hozzátette: jó példa erre a nyugati országrész, például Sopron, Szombathely és a környező nagyobb települések. De ide tartozik Győr is, ahol az ipari növekedés hatására, illetve az elmúlt évek belső lakossági migrációjának következtében olyan igény merült fel, ami az albérleti díjak tekintetében felhajtó erőt hozott. Hasonló a tapasztalat Kecskeméten és Budapesten is.
Az elmúlt években is azt lehetett tapasztalni, hogy nagyon sok fiatal van, aki élethelyzetéből adódóan - egyetemre, főiskolára való beiratkozás kapcsán lakhatást keres. Itt azt lehet látni, hogy az albérleti díjak az egyetemhez közeli területeken a tavalyi évben az az előttihez képest nagyobb mértékben növekedtek. Vannak olyan területek, ahol 15-20 százalékos növekedés is tapasztalható - emelte ki az FHB bank vezérigazgató-helyettese.
Természetesen nagy eltérések vannak településenként, Pécs esetében például közel 15-20 százalékkal olcsóbb egy albérlet, mint Budapesten egy egyetemhez közeli ingatlan esetében - közölte Tokodi Gábor.
Kiemelte: egyértelműen a kisebb lakások a legnépszerűbbek. A tipikus élethelyzet, hogy egy 2-2 és fél szobás lakást ketten-hárman vesznek ki.
Az átlagos albérletárak nagyon változóak. Budapesten egy 2-2 és fél szobás lakás esetében 80 és 120 ezer forint közötti bérleti díjjal lehet számolni az elhelyezkedéstől függően. Egy ugyanilyen méretű ingatlant Pécsen például akár 60-80 ezer forintos havi bérlettel is el lehet érni - mondta Tokodi Gábor.
Hanganyag: Kaputa Júlia







