Infostart.hu
eur:
364.61
usd:
326.04
bux:
0
2026. november 6. péntek Lénárd

Idén nem lesz közös világkereskedelmi megállapodás

Roberto Azevedo, a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) főigazgatója szerint 2013 végéig már nem lesz közös világkereskedelmi megállapodás, kifejtette, több kérdésben volt előrelépés a napokban Genfben, de elfogyott a lendület, így az év végéig már nem lesz idő a megegyezni.

"Sikerült előrelépést tennünk több nagyon nehéz témában, de az utolsó pár napban már nem hoztunk kemény politikai döntéseket. Ez megakadályozott minket abban, hogy elérjük a célvonalat. Nagyon közel voltunk, de nem egészen sikerült" - fogalmazott Azevedo kedden Genfben, ahol előkészítő tárgyalásokat folytattak a december elején Baliban rendezendő WTO konferencia előtt.

Bali az utolsó remény szinonimája lett. A tanácskozás sikere érdekében mindent megtett a WTO főigazgatója, tíz héten át koordinálta Genfben a világ különböző pontjairól érkezett kereskedelmi diplomaták maratoni tárgyalásait. "Mint egy állatidomár a korbáccsal, úgy hajtott minket, ilyen komolyan már régen nem tárgyaltunk" - mondta egy résztvevő.

Roberto Azevedo szeptemberben lett a WTO főigazgatója és a szervezet vezetőjeként első beszédében arra ösztönözte a 159 tagországot, hogy 2013 végéig állapodjanak meg egy közös világkereskedelmi egyezményben.

A fejlődő országok, például India foggal, körömmel ragaszkodtak ahhoz, hogy csak lépésenként építik le az agrárszubvenciókat. Négy év átmeneti időszakot kaptak, amíg még használhatják a hatósági árakat. A keserű pirulát, amit a fejlődőknek le kell nyelniük, egyebek között fejlesztési segélyek ígéretével próbálták megédesíteni a fejlett országok.

Vita tárgya volt a nemzetközi áruforgalom bürokratikus akadályainak leépítése, a vámszabályok módosítása is. Az OECD számításai szerint ezáltal a fejlődő országoknak 16 százalékkal, a fejlett országoknak 10 százalékkal lehetne csökkenteni a kereskedelemmel összefüggő költségeit.

A WTO Doha-fordulója több mint tíz éve indult el, azóta nem született átfogó kereskedelmi egyezmény. Az idei megállapodás a főigazgató szerint 1000 milliárd dolláros növekedést hozott volna a világgazdaságnak. A Nemzetközi Kereskedelmi Kamara (ICC) számításai szerint szerte a világon 21 millió új munkahely jött volna létre, ebből 18 millió a fejlődő országokban.

Az átfogó kereskedelmi egyezményt azonban nem írják alá Baliban. A WTO vezetője szerint megakadtak az egyeztetések, annyi a nézeteltérés, hogy igazából még több hétig kellene tárgyalni, de a következő héten Baliban erre már nem lesznek megfelelőek a körülmények, és az idő is kevés.

Azevedo szerint a genfi kudarcnak súlyos következményei lesznek a világkereskedelem szempontjából. Maga a WTO is rosszul fog járni, mert veszít a hitelességéből és esetleg már csak egyfajta kereskedelmi bíróságként fogják kezelni, nem pedig olyan fórumként, ahol kereskedelmi megállapodásokat tudnak kötni a tagok.

Címlapról ajánljuk

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Pánikhangulat az ázsiai tőzsdéken, a kereskedést is le kellett állítani

Történelmi eladási hullám söpört végig csütörtökön az amerikai tőzsdéken, az AI-részvények zuhanása pedig példátlan vagyonvesztést okozott. Az S&P 500 vállalatainak összesített piaci értéke egyetlen nap alatt mintegy 2900 milliárd dollárral csökkent, amire korábban még nem volt példa. A pánikhangulat péntek reggelre Ázsiát is elérte: a japán tőzsde több mint 6, a dél-koreai Kospi pedig több mint 8 százalékos mínuszban is járt, utóbbinál a kereskedést is fel kellett függeszteni. A befektetőkre ráadásul újabb komoly erőpróba vár, délután ugyanis érkezik a kulcsfontosságú amerikai munkaerőpiaci jelentés, amely tovább fokozhatja a piaci kilengéseket.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×